100 szavas játék - Április

 


Mert a játék most is megy tovább! : D

Íme a feladat: Elég sok konspirációs történet kering az interneten manapság, hogy a koronavírus, hogy jutott ki, ki/kik alkották meg, milyen céllal. Akár ezeket felhasználva, akár saját kis összeesküvés elméletet gyártva írd meg 100 szóban a korona vírus eredettörténetét.

Amit alkottam rá:

„ …és a Scotland Yard aktái alapján a nyilvántartásunkban Hszi Liu néven szereplő férfit 1994. december 22-én eltűntnek nyilvánították. Személyleírását, személyazonosító okmányait valamint anyakönyvi adatait összevetettem az anyám aktáiban talált azonos nevű férfiéval. A születési év kivételével adataik megegyeztek. Szembetűnő továbbá, hogy míg a „néhai” Hszi Liu 1994. december 21-én Vuhanban járt, a keresett személy szintén itt tartózkodott 2019. december 21-én. A dátum és a pandémia kettőse különös összefüggést mutat az 1994-ben történt B/346-os esettel, mely során egy állítólagos ufókutató központban 1342 alany múlt ki azonosítatlan géntérképű koronavírusfertőzés következtében.  A vírusról nincsenek korábbi feljegyzések. Az ügyet lezárták.”

/Olivia Scully, 2020./


Kezeket fel, van-e még köztetek, aki szereti / szerette az X-aktákat? : D Álti 8.-ban nagy kedvencem volt.

Share:

Novella - Új ház a Roxfortban?

 


/Játszottunk egy kicsit ceruzanyomos barátokkal. : ) Réka dobott a sztori kockáival, a megegyezés szerint pedig az ábrák legalább felét fel kellett használni a történethez. Más megkötés nem volt. Lent beszúrtam a képet is./

Először a tágas, oszlopokkal kerített csarnok, aminek tetején látszik a lassan világosodó égbolt, majd hosszú folyosó, telis-tele ajtókkal - egy kétszárnyú mögül finom káposztaillat szökött ki, biztos már dolgoznak a házimanók -, a falakon szélesen vigyorgó tablók sora, most pedig ez a kicsi, mozgó szoba! Teringettét, a Roxfortban vagyok!

Izgatottan nyújtogatom a nyakam, míg kedvenc boszorkányom oldalán megérkezek a számomra kijelölt Ház klubhelyiségébe. Mondjuk a reggeli félhomályban arra nem jöttem rá, melyik lehet, de majd megtudom ezt is. Lehet, hogy még nem ismerem mindegyiket, pedig Peti sokszor olvasott fel a könyvekből otthon, én pedig vele együtt ábrándoztam, hátha majd a tizedik születésnapján megkapja a Levelet.

Sára boszi a Ház végében egy kis szigetre tesz. Óvatos léptekkel mérem fel talpam alatt a hideg sziklát, aztán találok egy darab répát és úgy belemerülök a rágcsálásába, hogy észre sem veszem, mikor maradtam egyedül.

Hangos csattanással vágódik ki a klubhelyiség ajtaja, összerezzenek és majdnem félrenyelek egy répafalatkát. Hátrébb lépek, távolabb a betrappoló, mindenféle színes göncöket viselő, alacsony varázslóktól. Talár bezzeg egyiken sincs. Ha McGalagony ezt meglátja, biztosan köpennyé változtatja mindegyiket. Egyikük, egy borzas hajú, szemüveges felém pillantva vidáman felrikolt, egy dundi meg hangos csattanással rávág a plafon-fáklya gombjára az ajtó mellett. Még biztos nem tanulták a “Lumos!”-t. Fényár vág végig a szobán, fáj a szememnek, hunyorgok. Majd pár lépésre magam előtt felfedezem a csillanást és a tükörképemet. Ettől némileg megnyugszom. Sára otthon is ezzel védett Peti ébredező varázsereje elől. Akármivel kocogtatta is a mágikus üveget a kisfiú, nekem semmi sem árthatott. Én mondom, a védőbűbáj klassz dolog!

A két varázsló egyből hozzám lohol, a dundi lehajítja hátáról méretes táskáját és elrohan a szoba végében álló nagy szekrényhez. Mostmár persze nem félek, nyakamat nyújtogatva próbálom meglátni, mit matathat? De csak arra jövök rá, hogy nem a klubhelyiségben vagyok, hanem valamelyik tanteremben. De vajon melyikben?

Nagyokat pislogok, ahogy a másik két mágus tenyerét a védőbűbáj üveglapjára tapasztja és hatalmas, csillogó tekintettel fürkésznek. Közelebb lépek, de annyira őket bámulom, hogy meglepetten visszarántom a lábam, mikor hirtelen vizet ér a talpam. Pompás, Sára még arról is gondoskodott, hogy ne száradjak ki!

Aztán odaér a dundi is, játékot emleget a többieknek, lábujjhegyre áll védőbástyám előtt és felülről bedob mellém egy jókora, bogyókkal tűzdelt rácsot. Teringettét! Sára elfelejtett felülre is védelmet varázsolni? A rács placcsan a sziklám mellett, lábfejeimet eláztatja a kifröccsenő víz, a fiúk kuncognak. Behúzom a nyakam, riadtan pislogok a színes gömbökre. De egyik sem moccan, és lassanként rájövök, hogy a dolog nem él és nem fog bántani. Biztos, csak meg akartak ijeszteni. Hogy Piton kapná el az ilyen csínytevőket!

Némán bámulom őket egy darabig, és bár lassanként egyre több törpevarázsló és miniboszorkány sorjázik be a terembe, már nem piszkálnak. Csak egymás közt sutyorognak és néznek. Mintha egy fej ízletes káposzta lennék. Remélem, hogy sötét varázslatok kivédése óra lesz! Majd alaposan megtanulok mindent és jól megmutatom nekik!

Inkább hátat fordítok a társaságnak és körülnézek, mennyi maradt a megkezdett répámból? Még azért úgy fordulok, hogy észrevegyem, ha valaki megint megközelítene, de aztán élvezettel nyammogni kezdem az édesen fanyar csemegét. Szemem sarkából látom, hogy az egyik barna kis boszorka egy kicsi, piros-kék varázspálcával szórakoztatja a társait, hozzátapasztva a lapos, fehér kőhöz a fal mentén, hogy aztán erőlködve ráncigálja le onnan. Micsoda hülyeség!

Lassanként egészen megnyugszom, a mágusok sem kocogtatják már a védőbűbáj falát, elfoglalják magukat egymás szórakoztatásával; rituális körtáncokat járnak, az alacsony asztalokon lépkednek és hatalmas rúnajeleket rajzolnak a szemközti, kopott, zöld falra. Talán a jóslástan-teremben vagyok? Áh, ahhoz ez a hely túl rendezett.

Ropogtatom a répát, és már csak egész kicsit gyorsul fel a szívverésem, ha valaki mégis az irányomba lép. Mígnem egyikük, egy szőkésbarna, okulárés boszorkány megáll és felém fordul. Hosszú, fekete varázspálcával közeledik és tudálékos hangon a megfelelő hőmérsékletről magyaráz a többieknek. Akik követni kezdik. Nem lesz ez így jó, érzem a csontjaimban!

Fényt gyújt a pálca végén és felágaskodik, hogy óvóhelyem peremén átnyúlva fölém lógassa, világító végével lefelé. Ismét hunyorgok, ahogy ránézek. De nem bírom levenni róla a tekintetem. Muszáj szemmel tartanom, annyira félek, hogy rám zuhan! A kis boszorka nem tartja túl biztosan, én pedig behúzom a nyakam és szuggerálom az imbolygó fénykört. 

Varázserő, ébredj szememben! Bűbáj, légy segítségemre!

Berregő csengőszó hasít végig a termen. Egy pillanatra az összes kis mágusban bennakad a szó. A varázspálca hirtelen eltűnik a fejem fölül, a boszorka eloltja a fényét és a többiek nyomában rohan az asztalokhoz. Mind leülnek, háttal nekem, sűrű pusmogások közepette kicserélik varázsigés könyveiket.

Mégis van varázserőm! 

Aztán ismét nyílik az ajtó, ezúttal fegyelmezett lassúsággal, és belép a fehér köpenyes Sára boszorkány. Tyű, ez ám az egyedi stílus! Kezében egy lábakon álló, búrás fáklyát hoz. Az üvegbűbájom mellé teszi, bekapcsolja. Ez nem imbolyog, stabilan áll, akár otthon Peti könyvespolca. Kellemes narancs fénye, szelíd melege simogatja a bőröm. Mennyire vágytam erre! Egészen a sugár alá húzódom, hálásan pillantok fel a boszorkányra, de ő már előre ment az összerúnázott, zöld falhoz. Nem baj, már nem aggódok. Nála korábban is jó sorom volt. 

Lassan, megnyugodva fújom ki a levegőt. Hallgatom a jelentést, majd a hozzám visszasétáló Sára hangját.

­– Gyerekek, bemutatom nektek Bernárdot. Mostantól a 2. c az otthona. A gyerekek izgatottan sutyorogni kezdenek, de a helyükön maradnak. Én pedig csöndesen behúzódok a páncélomba és reménykedek, hátha hamarosan Hagrid is betoppan. Ő majd megtanítja a 2. c Ház kis varázslóit, hogyan is illik bánni velem!

A dobás:



Share: