Bétázunk - bénázunk 2. - meg egy kis KIKE-hányados

 

Tanácsként megfogalmazott gondolatokról fogok mesélni, amire bétázás, bétáztatás során, kapcsán jutottam.

Na nem úgy, hogy bő három éve, mikor megismertem a béta szót, leültem, belefogtam és most tádám! : D Olvastam róla bloggereknél, rátaláltam a Világ Bétái csoportra, rengeteget beszélgettem és kölcsön-bétáztam barátokkal. Tippeket, tapasztalatokat hallottam, közben tanultam írástechnikát, jártam Varga Bea írós előadásain, voltam egyszer Kéziratok Éjszakáján, eljutottam az Apollósok írótáborába, aztán írósulis lettem. És ott szemtelenül lesek. : D Pl. a szerkesztőket, amikor kurzuson visszajeleznek a novelláinkra, vagy csak úgy magyaráznak valamit, én meg próbálom megérteni a gondolkodás logikáját. Meg ugye legtöbbször nem is konkrétan bétázásról van szó, hanem általában történetekről, mi, miért működik, miért nem…, 

Volt, hogy az “elmélet” került előbb az utamba, konkrét szempontokat tanultam, hogyan érdemes nézni egy szöveget, volt, hogy hallottam valamit, aztán később, amikor magam követtem el egy hibát, vagy végre sikerült valami, rájöttem, hogy “Jaaa, erről volt szó!”. 

Máskor pedig egy-egy olvasott cikk, hallott írástechnikai szabály kapcsán jött a felismerés, hogy amit korábban tapasztaltam bétázás során, vagy amilyen visszajelzéseket kaptam, az miért is történhetett épp úgy? 

Szóval néha a tapasztalat segített megérteni a tanultakat, néha a tanultak segítettek értelmezni a korábban tapasztaltakat. Egyelőre pedig itt tartok a megértéssel:

1. Nézd meg, kinek bétázol!

Írós ismerős fogalmazta meg egyszer nagyon jól, mikor a bétázásról kérdezgettem: azt mondta, mindenkinek a saját szintje szerint igyekszik segíteni. Ez nagyon megmaradt.

És most, ahogy végiggondolom, pont a kezdőnek - akinek még sokkal alapabb és több javítanivalója van -, tartom szerencsésebbnek egyszerűbben, kevesebbet magyarázni, kötözködni, mint egy gyakorlottabb írónak. (Az alap esetet véve, azért nagy általánosságban az ügyesebb szokott lenni, aki már több éve csinál valamit, mint aki egy hónapja kezdte. De egyrészt lehet kivétel is, másrészt kezdőnek is lehet nagyon jól sikerült írása, haladónak is lehet gyenge. Most csak így ránézésre értem „meghatározni a szintet” az eléd kerülő írás alapján. Más úgysincs a kezedben, ha a bétázott fél idegen.)

Fontos, itt nem arra gondolok, hogy egy kezdő hülyébb lenne, nyilván nem az. De még most tanul egy gondolkodásmódot, adott esetben akár írástechnikát, vele új kifejezéseket, ilyesmi. Egyszerűen egy első éves egyetemistától sem várom el az első beadandóinál, hogy tökéletesen levezesse egy hipotézis bizonyítását/cáfolatát a dolgozatában, tökéletes képaláírásokkal és hibátlanul hivatkozva mindenféle-fajta forrásra. Persze, meg kell tanulnia, de majd szakdogára.

2. Óvatosan a kategorikus kijelentésekkel!

Ez most ciki lesz, de elmesélem, hátha más is csinált már ilyet, vagy legalább a példámból látni fogja, hogy ne is csináljon: Egyszer szándékosan jó alaposan „kielemeztem” egy kezdő blogger részletét kommentben. Én addigra már olvastam némi írástechnikát, kezdtem kapisgálni, mi itt a lényeg, pár dolgot már értettem, felismertem, stb. Az illetőt valamiért meg akartam leckéztetni, megmutatni neki, hogy azért annyira nem király, amit írt, mint ahogy gondolja. Szóval jó alaposan rámutattam a kommentben, hogy a másik még mennyi mindent nem tud. Nem voltam bunkó vagy ilyesmi, nem a stílus volt a hibás, hanem a hozzáállás. És ilyet már mástól is láttam, valahogy… aránytalanul „szakmaiaskodva” fogalmazni kezdők sztorija alatt. Szerintem ez valójában nem a segítésről szól, hanem az okoskodásról. Az igazi segítség nem nyom le, nem hagyja maga után a másikban az „én csak egy kis szar vagyok” érzést, hanem úgy szól, ahogy az a másiknak befogadható.

(Egyébként van szerintem olyan is, nálam legalábbis, hogy érzed, hogy valami nem stimmel, de nem tudod pontosan, hogy mi. Szerintem ilyenkor nyugodtan meg lehet mondani, hogy “Figyi, itt valami nekem zavaró / fura a hangulat / valami nem stimmel, de nem tudom megfogalmazni mi az. Csak jelzem, hátha te megtalálod, miért van ez, vagy hátha más meg tudja fogalmazni.” Bétaként nem is gondolom, hogy feladata (vagy akár joga?) megmondani bárkinek, hogy mi az oka valaminek, hogy hogyan javítható, csak azt, mit vált ki belőle a szöveg.)

Ha pedig te kapsz a bétádtól, véleményeződtől olyan kijelentéseket, amiket okoskodónak érzel: Te döntesz, hogy kire és miben hallgatsz. Attól, hogy valaki határozott, nem biztos, hogy mindenben igaza van. Viszont az is lehet, hogy már tényleg tapasztalt, jobban ismeri az adott területet, milliószor látta már az adott hibát és felismeri, amit te még nem, és innen a magabiztosság.

3. A másiknak akkor is lehet igaza, ha nem tetszik, amit vagy ahogy mondja

Tapasztalatból tudom, hogy nehéz lenyelni. Egyik novellámnál volt egy elég ellenszenves stílusú bétám, bevallom, lenézőnek és kissé bunkónak éreztem. Aztán amikor nekiláttam a javításnak, és megnyitottam egyszerre az összes bétázást, észrevettem, hogy az övére kattintok rá a legtöbbször, és szinte arra hallgatok a legtöbbször. Mert amúgy jogos dolgokat jelzett hibának. Hát, meg kell mondjam, húztam a szám, mert valahogy rosszul esett olyanra hallgatni, akit amúgy bunkónak éreztem. Mintha ezzel megengedném, hogy így beszéljen velem. De igazából három dolgot tehettem volna:

• becsukom a javítását, mondván, ilyen stílusban nem kell tanács
•  meggyőzöm magam, hogy a tanácsai valójában vacakok, és így nem is veszteség, ha nem hallgatok rájuk
• elengedem a stílust, de nem csapom be magam, hanem elismerem, hogy amúgy jók az észrevételei

Az utóbbit csináltam. Miért toljak ki magammal és csapjam be magam a másik stílusa miatt?

(Annyit még hozzátennék, hogy rossz tanácsot is kaptam már bunkó / magabiztos embertől, én meg megfogadtam, mert hát olyan határozottan mondta. A stílus csak egy boríték, lehet, hogy tükrözi, ami benne van, de lehet, hogy nem. Nekünk a levél a fontos.)

4. Bunkó ember mindig lesz

Nem egyszer hallottam már, hogy valaki fél bétáztatni, vagy blogsztorira véleményt kérni, mert mi van, ha a másik bunkó lesz? Hát, az esélyesen rosszul fog esni (engem tuti bántana), és vagy jót mond, vagy nem. Ha hülyeséget beszél, nyugodtan ignoráld, ha nem, lejátszhatod a fentieket.

De amúgy azon túl, hogy hogy aktuálisan szerez pár kellemetlen percet, órát neked, ki meddig bosszankodik egy ilyenen, mit tud ártani? Persze, ha valaki sok ilyennel találkozott, megértem, ha egy idő után inkább védi magát, és lehet, csak nekem volt szerencsém, hogy eddig nagyon kevés tényleg faragatlan emberrel találkoztam össze. De én úgy vagyok vele, hogy csak azért, mert van pár tuskó, még nem zárom el magam a lehetőségtől, hogy bétáztassak, hiszen a többség tényleg jószándékú és normális stílusú, és jó szívvel szánja rám az idejét. Ez pedig hatalmas segítség.

Találkoztam olyannal is, neten publikálós körökben, hogy valaki nem mer kommentet írni a történet alá, mert volt, hogy az író minősíthetetlenül reagált és goromba választ írt. Arra ugyanezt tartom érvényesnek. A többség örül a kommenteknek, szerintem nem érdemes azért magadban tartani a véleményedet, mert mi van, ha az illető tapló módon reagál? Hát, akkor hagyd a francba, ne szánj rá több időt, mert az igenis érték és a véleményed is az. De pár hülye miatt, ha egyébként szívesen reagálsz az olvasott történetekre, szerintem ne fosztd meg a többi írót a kommentjeidtől. Egy csomóan hálásak lennének érte, és nagyon vágynak a normálisan megfogalmazott kritikára. : ) 

5. A tapintatos béta is jelez, vedd észre! 

Ő a saját mércéje alapján jelez, nem a te ingerküszöböd alapján. Ha neked az "ez szerintem talán nem az igazi / kicsit zavar, hogy…" megfogalmazás nem is érné el az ingerküszöböd, és csak legyintenél rá, ne tedd. Az ő szemszögéből nézd, amit mond: kvázi "Nehezen mondom meg, ha valami nem tetszik, de ez már zavar annyira, hogy szóvá tegyem". Magaddal tolsz ki, ha nem figyelsz rá.

Most csak tippelek, meg részben magamból indulok ki, hogy vajon mi lehet a különbség, ha a bétát tényleg csak egy kicsit zavarja az említett dolog, vagy ha tapintatos jellem? Szerintem ha az egész szöveg során végig óvatosan fogalmaz, akkor esélyesen inkább tapintatos, de ha csak egy-egy megjegyzése ilyen, a többi magabiztosabb, kevésbé óvatos, akkor a „kicsit zavar” nála valószínűleg tényleg annyit jelent, hogy egy kicsit zavarja.

6. Pozitívat is visszajelezhetsz!

Nem egyszer láttam, hogy sok béta és akár bétáztató is, úgy gondolja, hogy a bétázás lényege a hibajelzés. Ezen lehet vitázni, mindenkinek a szíve joga eldönteni, ki hogyan gondolja, és milyen érvek alapján. Leggyakrabban azoktól, akik a pozitív visszajelzést is pártolják, az író lelkivilágát szoktam látni érvként, hogy hát jól esik neki, könnyebben befogadja a negatívat, ilyesmi. Mondjuk ez szerintem is így van, ki ne szeretné azt látni, hol tetszett valami az olvasójának, de van két gyakorlati ok is, amiért én szeretem azt is visszajelezni, ami tetszett:

Egyrészt, mert úgy lesz teljes a kép. Nem tudom, más hogy éli meg, én volt már, hogy kaptam egy szinte csak negatívumokat felsoroló „hibajegyzéket” visszajelzésként, és utána megkérdeztem az illetőt, hogy tényleg ennyire pocsék volt a novella? Mire ő, hogy ja, nem, amúgy tetszett neki. Én meg csak pislogtam, mert abból, amit a képernyőn láttam, nekem csak az jött le, hogy ez mennyire borzasztó lett, hogy egyetlen jó szót se érdemel? (Megint személyes, de ugyanez nálam az „elsőbbségi hatás”. Ha egy véleményt azzal kezdenek, hogy „rossz volt az… akármi”, akkor onnantól mondhatja, hogy de amúgy tetszett, valahogy nehezen hiszem el. Mert hát na, az első mondat, amit kiváltott belőle, hogy valami rossz. Utána nehezen hiszem el, hogy nem is tartotta annyira bénának.)

És a „gyakorlatibb” ok: nem csak azt nehéz ám észrevenni, ha valamit hibázunk, hanem azt is, ha jól csináljuk. Néha egész egyszerűen a pozitív visszajelzést pl. egy jelenetre, le tudom fordítani, hogy áhá, amikor ezt írtam, így és így gondolkodtam, akkor ezek szerint ez működik! Ha nem mondod el, mi tetszett, nem fogom megtudni, és kisebb az esélye, hogy később tudatosan alkalmazom azt a dolgot, ami miatt most jól sikerült valami. Vagy akár én nem is gondolok arra, hogy adott dolog neked olvasóként jó élmény, de ezzel felhívhatod rá a figyelmem. Szóval van ilyen egyszerű, praktikus indok is.

7. Olvass figyelmesen! / Dekódolj!

Egyszerű: figyelj oda a novellára, amit bétázol! : D De komolyan, találkoztam olyan javítással, ahol olyanokat kértek, hogy írjak bele a szövegbe, amik benne voltak. Lehet, hogy nem jó helyen, vagy ilyesmi, de konkrétan pipálni tudtam, hogy ööö, oké, ez itt van, ez itt, ez meg itt.

Egy-egy persze, előfordul, meg ha menet közben elfelejted, nem jut eszedbe, amikor kéne, azt is jelentheti - legalábbis én erre tippelek -, hogy nem volt jó az infóadagolás, meg hosszú novellánál simán megesik, nekem is aranyhal memóriám van. De azért, amikor egy javításon belül a sokadik ilyennel találkoztam, akkor kicsit megemelkedett a szemöldököm, és kíváncsi lettem volna, hogy nem ugyanazt a novellát olvastuk, vagy mi történt?

Ugyanitt íróknak: Fent a figyelmetlenségre gondoltam, nekem legalábbis az egy szövegben több ilyen már akként hatott. Ugyanakkor, amit említettem is, hogy ilyesmit okozhat pl. olyan, hogy benne volt ugyan az infó, de nem jó helyen, körülményes volt a leírás, stb, azt egy béta nem biztos, hogy meg fogja tudni fejteni neked. Én se biztos, hogy meg tudnám, eleve már író barátokkal beszélgetések, meg kurzusok alapján tudom ezeket is mondani, hogy ja, ezek lehetnek az okok. Szóval ha neked is „felszaladna a szemöldököd”, hogy mi a csudáért nem lát a szemétől a béta, akkor simán lehet, hogy egyszerűen infóadagolási gond van, nem a béta a kuka. De ezt neked kell megpróbálnod dekódolni. (Ha minden másban amúgy érthetően nyilatkozik, akkor pl. szerintem nem nála van a gond, hanem a szövegben. Nem mindegy a környezet.)

8. A béta nem szerkesztő

A béta nem szerkesztő. Lehet tapasztaltabb és kevésbé járatos az írástechnikában, vagy akár sima olvasó, de ne várj tőle olyan szakmaiságot, mint egy szerkesztőtől. Ő elmondja, amit tud, olyan jól, ahogy tudja, de nem kötelező mindent megfogadni. Te döntöd el, hogy kire és miben hallgatsz! 

(Mondjuk ez állítólag szerkesztő esetében is igaz. Ott se kötelező mindent elfogadni, csak a nagy részét erősen ajánlott. : D De ebben nem vagyok tapasztalt, ne merjetek rám hivatkozni! : D)

9. Figyeld a saját olvasói reakcióidat!

Bétázáskor a gyakorlatban, önmagamon tesztelhetem az írástechnikát: magamon, mint olvasón. Nálam úgy van, hogy nem a fejemben van egy halom szabály, aminek a pontjait pörgetve nézem a novellát, és adom/levonom a pontokat, aszerint, mennyire felel meg neki (az a helyesírás), hanem olvasom a szöveget, az hat valahogy - élvezem, izgulok, unom, megkönnyezem, borzongok, összezavar, kíváncsi leszek… -, és megnézem, ez miért lehet? És akkor fedezem fel, hogy ja, rossz az infóadagolás, szuper jó a karakterábrázolás, erős az atmoszféra… És látom, tulajdonképp működés közben az írástechnikát.

Ezt persze kiadott könyveknél is meg lehet csinálni, de bétázáskor pont, mert a novellák közt sok a kezdő, meg a még nyersebb, sok mindent könnyebb felfedezni. Szerintem érdemes megfigyelni magadat! ; )

(Plusz, ez segít abban is, hogy eldöntsd, kire (és miben) hallgatsz, milyen forrás hiteles számodra? Én arra megyek, ahol olyasmiket tanulok, amiket a magam bőrén is látok működni.)

10. Ha rád tör a magyarázkodhatnék...

Az legyen gyanús! : D Jó, ez főleg akkor jöhet elő, ha ismerőssel, baráttal bétáztatsz, akivel beszélgettek az írásról. (A barátaim tudnának mesélni, én is nem egyszer megmagyaráztam már, miért jó az, ahogy írtam.) Ha azon kapod magad, hogy magyarázod a bizonyítványod, hogy márpedig az úgy hiteles, az a fordulat érthető, az a szereplő jó úgy, akkor is, ha a másikat irritálta,… nos, akkor esélyes, hogy valamit elrontottál. Bocsi : D Persze, lehet, hogy ez az eltérő ízlésből, érdeklődésből fakad, hogy másként látjátok (lsd. lejjebb, szemüveg), de a lényegen nem változtat: nem tetszik neki (nem érti, zavarja…), amit írtál.

Juthatsz arra, hogy a másik nem potenciális olvasód, és így nem vagy másként veszed figyelembe a véleményét. (Ettől még amúgy tud segíteni egy csomó dologban, sőt, lehet, hogy pont olyanban, amit te vagy a hozzád hasonló olvasók meg sem látnának.) De ha nem így van, ha úgy látod, hogy a másik elvileg célközönség lenne, mégse tetszik neki, akkor esélyes, hogy valamit elrontottál.

“De hát a másik nem érti jól!” Ööö… képzeld el ezt fordítva. Neked valami nem tetszik egy írásban, mindegy mi, logikátlan a világ, irritál vagy hidegen hagy a főszereplő, és ez zavar, lapos a hangulat… ezt jelzed, mire az író elkezdi megmagyarázni, hogy nincs igazad. Elmondja, hogy de az azért van úgy, mert, vagy az nem is olyan fontos… Na, most jobb? Most már tetszik? Gyanítom, nem. De ha így is lenne, akkor sem állhat melléd az író, és magyarázhatja el, mit, hogy értett, szóval ezeket még a sztoriban kell megoldania.

Te talán olvasol olyat, ami nem tetszik? (Jelentsen is ez akármit, minden esetben más.)  Megmagyarázhatod, de akkor legfeljebb igazad lesz, olvasóid nem. 

11. Mindenkin van szemüveg

Rajtad is, a barátaidon is, az idegen bétán is. Ez nem baj, ez normális, de ha tudsz róla, azzal egy csomó félreértés megelőzhető. Mindenki a saját nézőpontjából nézi a dolgokat, jelen esetben a novellát.

Ha többekkel bétáztattál már, biztos láttad, hogy mindegyik béta kicsit mást emel ki az írásodból. Más dolgokat érez hibának, más dolgot dicsér meg, más javítási ötleteket ad. És a saját szemszögéből mindenkinek “igaza van”, a saját szemszögéből érthető, hogy úgy látja. Fordítva is letesztelheted, beszélgess egy barátoddal egy novelláról, még ha hasonló is az ízlésetek, akkor se fogjátok hajszálpontosan ugyanazt gondolni, ha meg nem is olyan hasonló, akkor végképp nem.

Volt olyan novellám, amire barátok nagyon más visszajelzéseket adtak, mint vártam. Nem az a lényeg, hogy pozitívat vagy negatívat, mindenkitől kaptam mindent, hanem hogy néhányan főleg a világra voltak kíváncsiak, a technikai megoldásokra, ilyesmikre. Én meg nem értettem, miért? Nekem teljesen más volt a fontos, a letartóztatás és a karakterek kapcsolata. Aztán más érdeklődésű barátok elkezdtek nagyobb hangsúllyal a szereplőkre figyelni, nekem meg “helyrekerült a világ”. Mindkét esetben főleg hibákról beszélgettünk, de más volt a “hangsúly”, más érdekelte a barátokat.

Ha esetleg másnak is ismerős a szituáció és a “miért érzem magam vacakul, amikor segíteni akarnak” érzés ezen oldala, ott lehet, hogy az a válasz, hogy azokat, akik segítenek neked, nagyon más érdekli egy sztoriból, mint téged. (Meg biztos kismillió más válasz lehet, ez most csak egy lehetséges, amire én jutottam.)

Hozzáteszem, ebben minden bizonnyal benne volt az is, hogy gyenge volt a novella. (De azért egyik barátnál sikerült elérnem azt a reakciót, amit szerettem volna, az boldogság volt. O:) ) Nem tudtam elég jól tartani a fókuszt, nem tudtam rendesen vezetni az olvasót arra, amerre én akartam, ezért sokkal erősebben kijött, hogy mindenki azt olvasta ki belőle, ami őt érdekelte. A világépítős barátok a világ dolgaira figyeltek és azt akarták erősíteni, akiket meg tudott fogni valamennyire a karakter, ők már jobban figyeltek arra, amit ki akartam belőle kihozni. Ezt értem szemüveg alatt. Azt látod-e, amit az író le akart írni, vagy “csak” azt, ami téged érdekel? És nem arról van szó, hogy a barátok egyáltalán nem szóltak hozzá a karakter-vonalhoz, a másik ismerősök meg legyintettek minden világépítési hibára, és nem is azt, hogy bármelyikük használhatatlan tanácsokat adott volna. Tök jó észrevételeik voltak! De általánosságban másra figyeltek, más keltette fel az érdeklődésüket.

Teljesen szerintem nem is lehet levenni a szemüveget, vagy lehet, szerkesztőknek megy, nem tudom, nekem még biztosan nem. De megpróbálhatok figyelni rá. Vagy legalább jelezni, hogy “figyi, ebben a témában nem vagyok járatos”. És ez amúgy nem jelenti, hogy nem tudok segíteni olyannak, aki másféle történeteket ír, mint én, csak máshogy, másban, mint annak, akivel hasonlóakat írunk. 

12. Talán a másik is még csak tanulja ezt az egészet

Mindkét félre igaz lehet, és egy ember mindkét oldalon is megjelenhet. Hol bétaként, hol íróként, te is, én is, és vélhetően egyikünk sem hiszi, hogy nála van a bölcsek köve.

A legtöbb novella, amire bétázást kérnek, főleg random csoportban, még inkább kezdőktől van. (Legalábbis én azt tapasztalom, hogy idővel többet bétáztatunk hasonló szinten lévők egymás közt, ahogy kialakulnak barátságok, és már kevésbé dobjuk be a novellákat random csoportba.) Így talán még nehezebb megtalálni, a fenti példánál maradva, “mire gondolt az író”, mert pl. a kezdő még kevésbé ügyes a fókusztartásban, vagy épp a fejében tök jól összeállt az egész, de kevésbé megy még neki, hogy ezt papíron is megmutassa, így a novella lyukacsosnak tűnhet, érthetetlen gondolati ugrásokkal. Ez természetesen hiba, de hát pont azért van itt, azért kér segítséget, hogy tanuljon. Az őszinte visszajelzés segítség, de azért ne sértődj halálra, ha nem egy pikk-pakk, nyomtatásba kívánkozó szuper novellát kapsz bétázásra. : )

És ez fordítva is igaz. Az elején néha morcos voltam, hogy de hát, ha ez hiba, miért nem jelezték a béták? Másoktól meg olyat hallottam, hogy kvázi szentírásnak tekintik, amit a béták mondanak - és ezért néha megzavarodnak, ha ellentéteset javasolnak -, és görcsölnek, ha valami miatt nem akarnák megfogadni valamelyik tanácsát, mert de hát a béta mondta! A béta ugyanolyan ember, mint bárki, lehet kezdőbb, lehet tapasztaltabb, lehet finomkodó és lehet magabiztos. De “csak” egy ember, aki segít, és a szava nem törvény. Nyugodtan bíráld felül, vagy kezeld úgy, hogy ha kétségeid vannak, tuti őrá fogsz hallgatni, csak tudd, miért teszel úgy. Pontosabban ne őt, hanem az egyes tanácsait. Aki ügyes, se mindig mond jót, se fordítva.

13. Gondolkodj oda-vissza! 

Ez igazából a fenti tanács, kicsit más oldalról megvilágítva. Ha belefutottál már valamibe, akár hibába, akár jó megoldásba egyik oldalon, az legyen a szemed előtt, amikor a másikon vagy.

Szintén rövid példa: Egyszer bétáztam egy novellát, amit bevallom, nem értettem. Alig többet fogtam fel belőle, mint hogy van valaki, aki van valahol, elmegy valahova, aztán onnan visszajön. Aztán így kakukk, még az se volt tiszta, ki ez a valaki? Nem szép dolog, de az első gondolatom az volt, hogy hát kuka ez az író? (Persze, nem így jeleztem vissza, hanem udvariasan. : D ) Aztán amikor saját novellánál tapasztaltam, hogy béták nem értik, és nem egy, nem kettő, nem csak a láthatóan szőrszálhasogatók, hogy adott dologgal pl. mit akartam jelezni, mit miért csinál a karakter, akkor rájöttem, hogy hoppá, akit anno én nem értettem, jó eséllyel ugyanígy járt. A fejében megvoltak az összefüggések, ha nem is hibátlanul, de ő esélyesen tudta, mit akar, de annyi lépést nem mutatott meg, hogy nekem már nem állt össze a kép. Pont, ahogy én csináltam.

Na, onnantól már nem az volt az első gondolatom, ha totál zagyvára sikerült írást olvastam, hogy kuka az író, csak hogy nagyon a saját fejében él. Még. : D 

14. Figyelj az összképre!

Amikor bétáztatni kezdtem, és többen jelentkeztek, hogy segítenek, egyszeriben kaptam több visszajelzést is, és csodák csodájára : D nem ugyanazt írta mindenki. Szóval ott álltam, hogy oké, én kész vagyok javítani, na de melyik szerint? Az egyik ebben volt szimpibb, a másikban abban láttam jobb ötletet, és volt, hogy ugyanarról mást-mást írtak. 

Én itt fogtam, és megnyitottam egyszerre az összes visszajelzést. Nem egyesével haladtam, hogy előbb az egyik szerint javítom végig a novellám, aztán a másik szerint, mert abból káosz lett volna. Hanem megnéztem az első bekezdésem, kisebb etapom, aztán sorra az összes bétázást, ki, mit javasolt. Magukat a mondatokat is, de az összképet általánosabban is. Mit hiányolnak? Hangulatot, infót, világépítést…? (Oké, az elején ez nem volt ennyire tudatos.) Mostanra arra jutottam, hogy a visszajelzéseket nem kell mindig szó szerint venni, inkább a tartalmuk a lényeg.

Mondok egy példát, ez nekem nagyon érdekes volt: van egy novellám, amit többen bétáztak, és azon belül volt pár bekezdés, ahol egytől egyig minden béta javasolt valami javítást. Persze, az egyik szórendet cseréltetett volna, a másik csak jelezte, hogy nem érti, mi történik ott, a harmadik átiratta volna a jelenetet… és nem előrébb, nem később, hanem abban a pár bekezdésben. Mert érdekes módon, se előtte, se utána, egységesen nem pirosoztak semmit. Érdekes “véletlen”, nem? Szóval a konklúzióm az volt, hogy valami nem stimmel a jelenetben, és próbáltam rájönni, mi? Mert hogy nem egy szócsere a gond, az biztos. Átírtam, ahogy tudtam. És most jön az érdekesség. Ez a novellám később megjelent nyomtatásban, és mikor a szerkesztővel dolgoztunk rajta, ő pontosan azon a részen jelezte, hogy itt javítani kéne. A béták pontosan érzékelték, hogy ott valami képzavar van, még ha másként is dekódolták, másként is próbáltak javítási tanácsot adni. Szóval van, hogy a béta érzi a problémát, de sokszor nem egyértelműen azt jelzi, hogy “hahó, itt valami homályos”, aztán rád bízza, hogy megtaláld, mi az, hanem megoldási javaslattal. (Ő sem mindig tudja, hogy mit jelez, mit javít… - én sem hasonló helyzetben, nyugi) Ezt értem összkép alatt, hogy nem okvetlenül a szó szerinti tanácsokat kell megfogadni, hanem megkeresni, mi zavarhatta meg a bétát? 

Másik dolog, és ez kötődik a fenti “szemüveghordáshoz”: a bétáid nem lesznek egyformák. Van, aki hasonló érdeklődésű, mint te, van, aki csak kíváncsiságból vállalt egy komfortzónáján kívüli novellát, van, aki a célcsoportodba tartozik… Ez megint olyasmi, hogyha egyben megnézed a javítását, az összképből nagyjából le tudod szűrni. (Amúgy nyugodtan meg is kérdezheted. ; ) ) Pl., amikor célcsoporthoz közelebbi embertől kaptam visszajelzést, a hibajelzések mellett egy csomó cuki, pozitív visszajelzés is volt a bétázásában, megjegyzésben odaírta, ha valami tetszett neki, megborzongott rajta, szívderítő volt. Míg aki kevésbé potenciális olvasó - nem olyan dolgokat szokott olvasni, mint amit én szívesen írok -, tőle csak tisztán a hibákat, tanácsokat kaptam. Ha érzékelte is azokat a pontokat, amik a másikból pozitív reakciókat váltottak ki, nem érték el az ingerküszöbét, és nem váltották ki belőle, hogy vissza is akarja jelezni, hogy neki az tetszett. Ettől még mindegyikük meglátása segítség, de pl. kétes helyzetben én inkább javítok a célcsoportnak sejtett bétázó javaslata irányába.

Feljebb, amikor a kategorikus kijelentésekről írtam, ott talán ti is éreztétek, hogy saját tapasztalatból beszélek, volt ilyen esetem, amikor nekem ez rosszul esett, és ez most “kijött”. De attól, hogy bennem most ez a legerősebb érzés bétázás kapcsán, nem jelenti, hogy ez mindenkire egyformán helytálló. Van, aki arra biztatna, hogy legyél nagyon kedves, tapintatos, figyelj a másikra, stb. Más arra, hogy de kell a kemény kritika, mert abból tanul a másik, nem kell a sallang, a tompítás, azzal segítesz, ha ami rossz, azt kimondod kereken… Úgy gondolom, ezek a tanácsok a saját tapasztalatokból erednek. Akinek erősebb élmény az, hogy őt lenyomták, az óvatosságra int, aki kemény kritikus közegből jött, és úgy érzi, hogy ez által fejlődött, az ezt az utat látja követendőnek, akit anno kezdőként agyondicsértek, tutujgattak, de már látja, hogy ez hova vezetett, talán pont ettől óv.

De közben, ha belegondolok, nekem igazából mindenféle visszajelzésről vannak nagyon pozitív tapasztalataim, és mindenféle volt már úgy, hogy pont jókor jött, arra volt szükségem, és olyan is, hogy pont arra nem. Van, hogy igenis kell a virtuális seggberúgás, ami figyelmeztet, hogy hahó, még béna vagy, ne keresd a könnyű utat. Van, hogy a kemény kritika csak azt erősíti meg, amit épp amúgy is gondolok - hogy szar vagyok -, és nem motivál, hanem tehetetlennek érzem tőle magam. Míg van, amikor lelkesít, hogy hű, még ezt is kinézik belőlem, hát akkor uccu neki, megmutatom, hogy igenis képes vagyok rá! Kedves stílusú, a pozitívumokra is rámutató visszajelzés van, amikor jól jön, azt érzem, hogy nem vagyok reménytelen eset, megerősít abban, amit jól csináltam, míg máskor tutujgatásnak érzem, és nem visz előbbre. 

Szerintem nem kell mindenkinek egy irányhoz ragaszkodni visszajelzéskor. Te egymagad úgyse tudod megvalósítani egyszerre az összkép minden árnyalatát, ha akarod, ha nem, lesz egy stílusod, és lehet, hogy pont akkor, pont arra van szüksége a másiknak. És lehet, hogy nem. De ezt nem fogod tudni kitalálni, nem vagy gondolatolvasó, és nem is kell annak lenned. Szerintem csak legyél őszinte. Ha kedves stílusod van, akkor nyugodtan légy cuki, néha a padlóról tud felszedni egy ilyen visszajelzés, ha nyersebb, megmondósabb vagy, ne erőszakold meg magad, mert van, amikor egy ilyen helyretesz, segít reálisabban látni. A te véleményed csak egy darabka az összképből, és pont attól jó, hogy olyan, mint te vagy. Az a lényeg, hogy jószándékkal állj a másikhoz. És ez simán érződik egy kemény kritikán, nyersebb megfogalmazáson is.

 ***

Még egy gondolatnyi összkép (megvan a heti kedvenc szavam xD), vagyis ezúttal, hogy hogyan látjuk:

Több helyen írtam arról, hogy nem egyformán javítjuk az elénk kerülő írásokat, és a béták se egyformán a miénket. Mert mások vagyunk, mások a tapasztalataink, és nagy vonalakban is más érdekel minket. Ha az egész történetet nézzük, egyszerűen más dolgokat veszünk észre, mert a teljes egészből más-más dolog emelkedik ki.

A bevezetőben arról meséltem, hogy van, amikor előbb történik meg valami, aztán egy cikk, egy hallott dolog, amivel később találkozok, mintegy megmutatja, hogy miért is volt az úgy? És szavakat ad ahhoz, ami addig érzések, benyomások kusza halmaza volt.

Persze, több példát is tudnék mondani, de nekem az a novellám volt a legemlékezetesebb, ahol a barátok olyan nagyon a világgal foglalkoztak, engem meg lekötött a karakterek barátsága, és nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy nekem sok dolog nem volt annyira fontos, mint nekik, mások meg jobban. És épp itt egy remek példa arra, amikor egy cikk "rímel a tapasztalatokkal":

Én így értelmeztem egy írástechnikai cikket, ami “A KIKE-hányados és az irodalmi csőlátás“ címmel jelent meg nem olyan rég az Aranymosás oldalán: 

Nem gondolom, hogy bekategorizálnának vele, mint olvasót / írót / adott esetben bétát. Nem gondolom, hogy ezzel azt mondták volna, hogy nem tudok segíteni egy tőlem távolabb eső zsánerű történet javításában. Nem gondolom, hogy azt mondták volna, hogy csak egyféle történetet fogok tudni írni, vagy hogy nem tudom, hogy másként nézzek, mást várjak egy romantikus nyomozós sztoritól, mint egy hard boiled krimitől (és ne tudnám mindkettőt élvezni).

Ehelyett segített megérteni, miért lelkesített az egyik visszajelzés és miért blokkolt a másik, holott mindkettőt barátok adták (tehát a jószándékhoz kétség sem fér), és amúgy mindkettőben volt pozitív is, negatív is. Miért örültem jobban, hiába hibákról beszélgettünk, amikor arról volt szó, amiről szándékaim szerint szólt a novella. Miért van az, hogyha egy-egy ötletmorzsáról beszélgetünk író barátokkal, más-más irányba képzeljük el a sztorit, más érdekel belőle, más konfliktuslehetőségeket ragadunk meg, és miért van, hogy páran nagyon hasonló irányba vinnénk, páran meg nem. Miért lehet, hogy olyanokkal, akik hozzám hasonló gondolkodásmóddal néznek egy adott szöveget, jellemzően hasonló hibákat veszünk észre, és hasonlóakat nem. Illetve hasonló hibákat követünk el, ha mi írunk.

Ez a cikk annyira alátámasztja a tapasztalataimat, és segített nevet adni gondolatoknak, indokot érzéseknek, hogy meg akartam említeni, különösen, mert nem egy helyen találkoztam már a “dobozba zárás” kifejezés alternatíváival. Szerintem az a jó és “működő” írástechnikai cikk, “szabály”, ami nem mesterségesen kigondolt kereteket erőltet, hanem a gyakorlatban felfedezett összefüggéseket önti szavakba. (És csupán az érthetőség kedvéért, megfogalmazás szintjén egyszerűsít, “kategorizál”,  de nem gondolja, hogy a valóságot szikével vágták volna éles szélű darabokra a használt fogalmak mentén.)

Nos, én ezt így értelmezem, nem elvágólagos szabályoknak, hanem irányoknak, segítségeknek.

Szóval ha valaki eddig nem tette, ajánlom elolvasásra, rettentő sokat adott: A KIKE-hányados és az irodalmi csőlátás

Mint ahogy rengeteget tanultam, tanulok most is az Így neveld a regényedet blogról, a Boncnokról, a magyar nyelvű, írástechnikához köthető könyvekből, az immár három elvégzett írósulis kurzusból. (Mindjárt megyek írni, hogy legyen mit leadnom a következő jelentkezésre. XD)

Szóval, ha bármilyen gondolattal találkoztál már máshol, ne lepődj meg, ezek nem sajátok, én is máshol tanultam őket. Aztán ezek összekapcsolódtak a gyakorlattal, és néha ilyen “én-így-értettem-meg”, “gondolatmenet-levezetős” bejegyzések születnek belőlük. : D  

Úgy látom, a bétázásban és a reakciók értelmezésében is lehet fejlődni. Én is sokat bénázok mások felé, meg néha ők is felém. Ne riasszanak vissza a rossz tapasztalatok, vagy a saját ügyetlenkedésed. Ez vele jár.

Bétázunk, bénázunk. És újra megpróbáljuk… : ) 

Köszi a bejegyzés bétázását, Anna és Ildi! <3

És köszönöm mindenkinek, aki bétázott már nekem, vagy rám bízta a szövegét. ^^

Read More

Bétázunk - bénázunk 1.

 

Harmadszor állok neki ennek a posztnak. Elképesztő xD Pedig már legalább nyár óta tervezem, és legalább fél éve gyűjtöm hozzá a jegyzeteket egy doksiban. (A vége az lesz, hogy írok egy bejegyzést arról, miért nem bírok mostanában semminek nekiállni, még egy ilyen egyszerű dolognak se, mint egy blogposzt, holott több tervezés alatt álló sztori ötletem, meg cikkötletem is van. Na jó, nem, nyugi, mindenkit megkímélek a nyilvános nyavalygásaimtól elmélkedéseimtől. : D ) 

Ez a cikk nem arról fog szólni, hogy mi is a bétázás, ki a béta, stb. Erről már írtak mások (én először Daremónál találkoztam a kifejezéssel, klasszul összefoglalta, ITT elolvashatjátok. Ez is egy cikksorozat, érdemes a többi részt is megnézni.), meg talán mostanra eléggé benne is van az írós-blogos köztudatban. 

Itt én most mindenkit egyöntetűen bétának fogok hívni, aki elolvassa valaki más szövegét, arról bármilyen formában visszajelzést ad, de nem szerkesztő. Szóval béta a random idegen, aki a bétás csoportban elvállalta a sztorid, béta az írós barát, aki hobbiból körmölget, vagy aki maga is tanulja az írást, béta az egy-két novellával megjelent valaki és az akár regénnyel megjelent is. A lényeg, hogy nem szerkesztő és nem munkakapcsolatban találkoztok, hanem segítői kapcsolatban.

Amiket itt pontokba szedek, azokat vegyétek úgy, hogy tanácsok saját magamnak, most is, de főleg korábbi önmagamnak, mindenki másnak csak annyiban, amennyiben szeretné. Ezek megfigyelések, tapasztalatok, én ezt raktam össze, nekem így működtek, de nincs mögöttem szakmai háttér, nem szerkesztői szemmel nézem a dolgokat, szóval laikus megfigyeléseket várhattok. Ha nektek is hasznos, annak örülnék a legjobban, hiszen azért írom, de ne vegyétek kötelező érvényű “szabályoknak” őket. Viszont érdemes lehet sem egyből elfogadni mindet, sem egyből kidobni, mert mit dumálok itt, ha nem értek hozzá, hanem elgondolkodni rajtuk, és adott esetben akár arra a következtetésre jutni, hogy ez hülyeség, szerinted máshogy van. Az is teljesen hasznos ám! (Meg is írhatjátok, vitázni is lehet, kérdezni is, szóval csak hajrá! : D )

Amit még szeretnék, mielőtt belevágok: ide most mindent szeretnék összegyűjteni, ami a fejemben van, legyen az alapvető dolog, vagy (számomra) újabb felfedezés. Szóval ha olyat találtok, és biztosan sok ilyen lesz, ami számotokra már nem is kérdés, ne lepődjetek meg. Egyrészt gyűjtés a cél, másrészt ami pl. ma már alap, az nekem két éve még új rádöbbenés volt, és lehet, hogy valaki még “két évvel előbb jár”, és neki még segítség lesz. És fordítva, amin most örömködök, hogy de klassz, hogy rájöttem, arra három év múlva már csak legyinteni fogok, és ha te már tapasztaltabb vagy, valószínűleg te is csak mosolyogsz, hogy ez nem olyan nagy cucc, mit vagyok úgy oda tőle. : D 

Alap dolgok és új felfedezések: Nem én találtam fel a spanyolviaszt, és nem is törekszem rá. A legtöbb gondolat, ötlet nem saját, hiszen én is sokfele olvastam, hallottam már a bétázásról, nem hiszem, hogy tudnék többet, okosabbat hozzátenni ahhoz, amit már nálam okosabbak, tapasztaltabbak leírtak, elmondtak. Nem is ez a cél, hanem hogy megmutassam, hogyan értettem meg bizonyos dolgokat, miközben én magam is bétáztam és bétáztattam. Épp ezért nem is írok forrásokat, nem is tudok - ha valamiről olvastam három éve, és fél éve állt össze a fejemben, hogy jaaa, hogy így!, na, azt esélytelen lehivatkozni, meg ha több külső infóból állt végül össze, de már én se tudom őket, stb. -, csak itt jelzem, hogy nem gondolom, hogy ezek teljesen saját gondolatok. (Források amúgy a magyarul fellelhető anyagok, beszélgetések, mindenféle.) 

No, miután ilyen jó hosszan felvezettem, kezdjük a bétázás előtti dolgokkal.

Bétázás / bétáztatás előtt:

1. Nézd át, pihentesd, javítsd. Aztán kérj bétázást!

Na jó, ez vicces. Emlékszem, hogy valahol ezt kifejtettem hosszabban is, de hiába lesem a cikkeimet, nem látom, hogy melyikben. : D (Ha meglesz, majd linkelem.)

A lényeg, hogy ne add ki melegében a kezedből, amit írtál, egy kis pihentetés és átnézés csak a javára válhat. Persze, tökéletes így sem lesz, ez biztos. És igen, a béta segíteni fog kijavítani (erre majd még visszatérünk), de nem mindegy, mekkora munkát hagysz rá, ill. hol vonod be a folyamatba.

Nem tudom, másnál hogy működik, de nekem az a tapasztalatom, hogy egyre később vonom be. Úgy értem, hogy eleinte megírtam a novellát, persze, átfutottam, csinosítgattam, de úgy nagyon azt se tudtam, mit kéne javítani rajta, hogy álljak neki, még ha éreztem is, hogy gyeng. Ebben persze benne volt az írástechnikai tudás hiánya, egyszerűen hiába láttam, hogy nem jó, nem tudtam megfogalmazni, hogy miért nem, és így javítani se tudtam. Kértem bétázást, kaptam visszajelzést, persze, elég negatívokat is.

Következő novellánál már megírtam, végiggondoltam, az elsőnél miféle hibáim voltak, hogy mutattak rájuk, mire jöttem rá, hogy és mit lehet javítani, igyekeztem itt már magam megcsinálni. Persze, ez se lett még jó, de már nem annyira alap hibákat jeleztek vissza a béták. 

És így tovább…

Most sem tudok hibátlan szövegeket írni, soha nem is fogok tudni, de még az igazán jótól is messze vagyok, viszont mások lettek a hibák (nagyrészt.) Míg eleinte volt olyan, hogy nem lehetett követni, egyik gondolatból hogyan következik a másik, hogy jön oda az az apró infó - nekem a fejemben amúgy tiszta volt, de nem vettem észre, hogy ezt nem írtam le a papírra -, addigra a többediknél már nem volt ilyen, inkább “csak” kisebb dolgok nem tetszettek a visszajelzőknek. Amihez már nem kellett gyakorlatilag nulláról újraírni az egész novellát, csak mondjuk a felét. xD 

A lényeg, hogy persze, nagyon az elején még el tudom képzelni, hogy nagggyon hamar elakad valaki, és önállóan nem tudja javítani a történetet, de ez néhány novellával leküzdhető. Utána már csak lustaság lenne egyből bedobni a bétáknak.

Meg nem is mindegy, mert minél jobban kijavítod magadnak, a béta segítsége ahhoz biztosan hozzátesz, szóval csak még jobb lesz a sztori. De a béta, hogy mondjam, csak adott szintet tud emelni rajta (ezt se úgy képzeld, hogy majd ő kijavítja, de erre később tényleg kitérek), szóval ha egy teszemazt, gyenge, kettes szintű írást béta segítségével fel lehet húzni, hármasra, egy négyest ötösre vagy hatosra, egy nyolcast kilencesre, az reális. De egy kettes szintűből, ha te magad nem tudod kijavítani, a béta soha az életben nem fog neked kilencest faragni. (Nem is az ő dolga) 

Hmm, ez a szintezés jó hasonlat a fentiekre is: míg eleinte eleve mondjuk csak egyes-kettes szintűt tudtam, több sztori után emelkedett az eleve leírt szint is. Na sokat még biztos nem, még csak most kezdett el emelkedni igazából, de abban biztos vagyok, hogy már jobb az elsőként leírt szövegem, mint évekkel korábban a legelsők. (Többnyire. xD Vagy ha nem, legalább talán már nagyobb eséllyel veszem észre, ha béna. xD)

2. Ne centizd ki az időt!

Ha egy mód van rá, ne centizd ki az idődet, ne dobd be egyből bétázásra a szöveget, ahogy kitetted a végére a pontot. Gyanítom, ez inkább azokat fenyegeti, akik hozzám hasonlóan határidő-motiváltak, vagyis annál jobban pörög az agyuk, minél jobban szorít a határidő, meg a legjobb ötletek is ilyenkor jönnek, katasztrófa, komolyan mondom. : D Ez sokszor jól tud jönni, de valljuk be, a bétáztatásnak nem kedvez. 

Nekem amúgy már egyre jobban sikerül ezt a határidőt a valóságosnál előrébb hoznom saját magamnak azzal, hogy tudom, ha nem végzek még jóval a tényleges előtt - pályázat esetében, de ha valakinek működnek a teljesen saját magának szabott határidők, akkor arra is érvényes -, akkor bizony nem lesz időm bétáztatni és rendesen javítani, azzal meg nagyon sokat veszítek. 

Ettől függetlenül jártam már így, főleg az elején, és ez nekem se jó, ugye a fenti okból, de a bétának se / bétaként nekem se. Voltam már úgy, hogy láttam a bétás csoportban egy kiírást, érdekelt is volna a mű, szívesen is segítettem volna, de mivel a kiírásban ott volt, hogy “két napon belül kéne, mert hétvégén leadási határidő”, nem jelentkeztem, mert nem lett volna időm olyan hamar megcsinálni. 

Meg egyébként ez bétázói oldalról kissé elkapkodottnak és amatőrnek is hathat. Azért feltételes módban, mert a szűk idő lehet, tényleg azt jelzi, hogy az illető még nagyon nincs tisztában a saját képességeivel, meg hogy bétáztatásra, javításra bizony időt kéne szánni, netalán azt gondolja, hogy elsőre olyan jót írt, hogy elég lesz szavak / mondatok szintjén javítani, komolyabb munka már nem kell. Ugyanakkor el tudom képzelni, hogy pont a tapasztaltság van mögötte, mert mondjuk már magasabb szintig tud önállóan dolgozni az író, és tényleg látja, hogy a szerkezet már stimmel, a szálak, infók, ívek nagyrészt okék, tényleg csak szépítgetni kell a szövegen. Piperézésre meg tényleg elég mondjuk egy megtolt fél nap is akár. 

Szóval nagy következtetéseket ebből nem lehet levonni, de azért szerintem biztosabb időt hagyni az egészre.

3. Tudd a kereteket és ezt kommunikáld is!

Bétáztatóként egyrészt tudd, hogy milyen szinten van a történeted, milyen segítségre lenne szükséged? (ITT egy bejegyzés a történet szintjeiről) 

Volt, hogy még viszonylag kezdetibb stádiumban volt a szövegem, úgy kértem bétázást. Kijavítottam én, amennyire tudtam, de sejtettem, hogy ezzel még lesz munka, méghozzá erős javítások, átírások, de ennyire jutottam magamtól. Kitettem bétázást kérve, és a többféle visszajelzés közt volt olyan, aki egyesével kijavított minden helyesírási hibát. (Sőt, volt, aki véleményt nem is mondott, semmit, csak visszaadta, mint egy magyartanár.) Én meg ott ültem a gép előtt, hogy ez nagyon rendes volt az illetőtől, de szegény pocsékba dolgozott egy csomót. Ha van nagyobb, jellemző helyesírási hiba, azt meg lehet mondani egyben is - pl. figyelj az igekötőkre, sokszor elrontod -, nem kell mindent jelezni egyesével (hacsak nem ez a kérés), de így szerencsétlen elhangyázott olyan szövegekkel, aminek én aztán javításnál a felét kivágtam az ablakon, mert újraírtam. Ekkor jöttem rá, hogy a bétának is segítség, mert nem szívatom feleslegesen, ha eleve pontosabb a kiírásom, és elmondom, hogy pl. sima olvasói véleményt szeretnék, légyszi, valaki nézze meg a logikai hibákat, vagy adott esetben igen, azt, hogy ezt már nem fogom jelentősen átírni, megnézné valaki a helyesírást? 

Bétázóként pedig, ha a bétázást kérő nem is írja, nyugodtan kérdezz rá, van-e határidő, mikor szeretné javítani, milyen visszajelzést szeretne? Az elég rossz tud lenni, amikor kiteszem mondjuk hétfőn a novellát, jelentkeznek rá, én úgy tervezem, hogy mondjuk szerdáig-péntekig megkapom a visszajelzéseket, hétvégén meg javítok, aztán végül csak akkor kezdenek el szállingózni a bétázások. Érthető az is, ha valaki nem ér rá azonnal vagy pár napon belül, meg az is, másik oldalról nézve, ha a bétáztatónak fontos lenne az idő, mert pályázatra készül, csak hétvégén van ideje javítani, akármi. De egy csomó kellemetlenségtől megkíméljük egymást és magunkat, ha ezeket kimondjuk / rákérdezünk. Ha pedig adott feltételek mellett nem tudjuk vállalni, azt is gond nélkül meg lehet mondani. Nekünk is jobb, mert nincs ott a nyomás, hogy jaj, de ezt bétázni kéne, de nincs időm, meg az írónak is jobban esik egy egyenes “addig nem fér bele”, mintha várja, aztán meg nem kap semmit. 

4. Ha mégse fér bele, jelezd, ha kérdésed van, kérdezz!

Jártatok már úgy, hogy elvállaltatok egy bétázást, de akkor mégse fért bele, gondoltátok, két nap múlva, aztán akkor se, aztán annyi minden történt, hogy elfelejtettétek? Tudom, ciki, de én már igen. Nem jellemző, de történt már ilyen. Aztán a végén jól elsunnyogtam a dolgot. Na, ezt ne! Őszintén, mi zavarna jobban, ha egy béta elvállalja egy szöveged, aztán eltűnik a süllyesztőben, vagy ha pár nap múlva ír, hogy ne haragudj, mégsem fog menni? Engem tuti az első. Szóval, ha ilyesmi van, próbáld nem elfelejteni, akkor se, ha neked tényleg csak egy sokadik apró tényező épp az a szöveg az életedben, de az írónak fontos. Egy egysoros üzenetet azért megérdemel.

Írói oldal: amúgy lehet kérdezni is. Pont a fenti tapasztalat miatt merem mondani, hogy szabad ám érdeklődni! Főleg, ha előre megbeszélt időpont volt, hogy meddig küldik a visszajelzéseket és addig nem jelentkezik a béta. Simán lehet, hogy csak egy csomóan ráírtak, lepörgött a veled nyitott ablaka, azóta újraírták a beosztását, köhög a macskája és fáj a gyereke haja és igen, perpill eszében sincs, hogy neked bétázást ígért. Egy udvarias kérdéstől egy normális ember nem fog bunkónak tartani, és nem fogja zaklatásnak venni. Ha meg mégis, akkor jobb, ha időben kiderül, többet nem dolgoztok együtt és ennyi.


Szóval a lényeg: Kommunikáljatok! Szebbé teszi a világot, komolyan! : D 

Ez volt az első rész. : ) 

Eredetileg úgy terveztem a bejegyzés felépítését, hogy bétázós / bétáztatós tanácsok alapján bontom szét, de úgy túl sok lett volna a gondolati ismétlés. Így is lesz benne, ez biztos, de talán nem annyi, szóval inkább “időrendileg” szedtem szét. A következő rész lesz a bétázás / bétaztatás közbeni szakasz, tulajdonképp a lényegi rész.

Hosszabb is lesz ennél, meg nem tartok majd kiselőadást az elején arról, hogy mit és miért úgy írtam, ahogy. (Majd csak visszautalok ide : D) 

Még így se vagyok annyira elégedett a bejegyzéssel, szóval előfordulhat, hogy később még visszatérek és csinosítgatom, javítok rajta. Ha végeztem és kint van minden rész, és átjavítottam, és van jelentősebb változás, majd írok róla a facebook oldalon egy posztot.

De ezt most reppentem is ki, mielőtt megint ülök rajta fél évet. ^^” Most azt érzem, az segít, hogy inkább bevállalom a hibákat és melléfogásokat, de lendületből teszem a dolgom, írok, posztolok, ilyesmi, hogy ne torpanjak meg megint. Egyszerűen már zavart a toporgás, amit műveltem, na. : D 

Szóval bocsi, hogy ennek leküzdéséért el kell viselnetek a bénázásaimat! : D És köszi, hogy olvastok! =^.^=

Bétát keresőknek, szívesen bétázóknak pedig ajánlom a Világ BÉTÁI egyesüljetek! fb csoportot ;)

Az űrlap teteje

 

Read More

Novella - Angyalföld

 

/Egy kis bohócság április 1. alkalmából : D
Misztikus-romantika kurzus házinak készült írás.

Feladat: Írni egy 2-3 oldalas párbeszédet - narráció nélkül - egy olyan világban, ahol ismert a természetfeletti. A szövegben szerepelnie kellett egy embernek és egy különleges képességű lénynek. /

– Hohó, még a teraszon verd le a vizet a szárnyadról!

– Bahh, utálom az esőt! Utálom Angyalföldet! Miért nem képesek itt is fedett járdaszéleket építeni, mint a belvárosban? Csak mert az óriás szárnyasoknak nem kell? Mégis hogy repüljünk esőben? Állítom, csillámlós kakával szarják le az aprónépeket. Jah, a cipőket is utálom! Egy Adidas majdnem eltaposott…

– Jaj, kincsem, nehéz éjszakád lehetett. Várj csak, várj, keresek neked egy zsebkendőt, szárítkozz meg, aztán készítek teát.

– Köszönöm!

– Gyere, nézd meg, milyet kérsz? Van csipkebogyós, málnás és harmatos.

– Pfujj, ma a harmatot is utálom! Málnásat kérek.

– Reggeliztél már?

– Áh, galambszart. Túlóráztam, egy fél órája végeztem. A céget is utálom! Csak itt volt az utolsó címem, a Kheirón utcában, azért vagyok már itt.

– Örülök, hogy minden reggel meglátogatsz. Megvidámítod vele az egész napomat.

– Na, ne mondja…

– Cöcöcö… hát hazudtam én neked valaha is, fiacskám? No, mit kérsz? Van kenyér, vaj, lekvár, méz, szalonna, zöldségek, meg maradt tegnapról három szál spagetti, kifőzzem neked egy kis sajtos tésztának?

– Mmmm, az jól esne!

– Ugye, tele hassal máris jobb lesz. Lassan jó lesz a tea, mennyit kérsz?

– Egy egész kupicával. Átfagyott minden ujjam.

– És a hideget is utálod.

– Jól ismer!

– Tessék.

– Köszönöm! Mmm, de finom meleg!

– Igyál csak, aztán mesélj, milyen éjszakád volt?

– Ahh… fel fogok mondani.

– Nocsak?

– Egy Anya bepanaszolt a főnöknél.

– Miért?

– Mert meglátott a gyereke. De nem tehetek róla! A nyüves macska volt! De az egész ott kezdődött, hogy év eleje van és szünetel a beszerzés. Mert mit tudom én, ilyenkor valami pénzt számolnak a gazdaságisok, és semmit nem lehet rendelni a cégnél. De tényleg semmit! Se ragasztót, se talicskát, se fogselymet, de még a zsákokra foltot se! És persze minden fogyóban van. Komolyan, minden évben úgy csinálnak, mintha meglepetésként érné őket az újév. Ennyi ésszel akár az Ágyalattlakó Szörnyeknél is dolgozhatnának, de tényleg. Szóval fogyóban volt a láthatatlanná tevő por is, így csak fél adagot kaptunk. Közben meg a karácsonyi sütizések miatt egyre több gyerek foga lyukadt ki, és ha mozgott, már inkább kihúzatták, nem várták meg, hogy magától kiessen. Meg ugye vége a téli szünetnek, visszamentek az oviba és kiverték egymás mozgó fogait. Szóval rohadt sok melóm volt, tele a zsákom, botladoztam, és ráléptem a macska farkára. Az meg vernyogott, ugrott egyet és leverte a vázát, nyakon öntött a büdös vízzel. Az meg jól levitte a vékony porréteget. Persze a gyerek meg felkelt és meglátta, hogy ott csöpögök a sarokban.

– De hát ez egy szerencsétlen baleset! Csak nem akarnak miatta kirúgni? Vagy miért akarnál felmondani?

– A főnök miatt. Azt mondta, ha még egyszer bármelyikünket meglátják, az egész részleget átteszi a mosógépesekhez, Zoknilopónak, nem fogja megvárni, hogy egy szülő beperelje őket.

– Te pedig utálod a nedves dolgokat.

– Pontosan! Nem fogok emiatt aggódva élni. Nem én! Inkább felmondok!

– Pillanat, elkészült a tészta. Hová tettem a tejfölt… na, még egy kis sajt. Jó étvágyat, aranyom! Node hova mennél innen?

– Az Álommanóknál épp megüresedett pár hely, mondta egy barátom. Rákerestem egy álláshirdetős csoportban, azt írták, a szárny nem feltétel, viszont előny. Meg ugye rutinos éjszakai műszakos vagyok, szóval talán még jók is az esélyeim.

– Hmm… Én úgyis már hajnalban fenn vagyok, szoktam is este mondani az ügyeletes manónak, hogy csak fele adag port szórjon, a többi úgyse hat már. No, kérhetek tőle a maradékból, és akkor gyakorolhatod a porhintést.

– Az jó lenne, köszönöm. Kaphatok még egy kis teát?

– Persze, tessék. Ó, nézd, van itt keksz is!

– Mmm. De most meséljen Mariska néni! Hogy van?

– Hát, aranyom, már csak ilyen öregesen. Tegnap átjött az unokám, kérdeztem, minek örülne a születésnapjára? Hát mit mondott! Szeretne egy réz fát! Riasztónak…

– A fognyűvőkre! Csak nem…?

– De bizony… Szegénykém három napja nem alszik, mert rossz fát tett a tűzre, az apja meg ráhívta a Rézf…

– Nade Mariska néni! Csak óvatosan!

– Ne féltsél engemet, édes fiam! Még van pár emlékem ’45-ből, találkoztam a ruszkikkal, már Pesten éltem ’56-ban, majd tán épp ettől a nyavalyástól fogok tartani!? Szóval az apja ráhívta a Rézfaszú bagolyt, azóta minden éjjel kopogtat az ablakán.

– Szegény kölyök… Nagyon berezelt?

– Nem, még csak a lábujjai, de azt mondták, az vissza fog húzódni.

– Még szerencse. Nem mozog valamelyik foga? Ha kiesne, meglátogathatnám, vinném a haverokat is a részlegről. Megszorongatnánk azt a dögöt.

– Sajnos épp nem. Azóta már a vejem is megbánta a dolgot, de a kimondott szó már csak ilyen, nem lehet visszaszívni. De azt mondta, segít, majd elvisz kocsival az Obiba, hátha van rézfájuk. – Mégse olyan rossz, hogy Angyalföldön lakik. Itt biztosan fel tud bérelni egy rézangyalt fütyülni.

 

Read More

Üdv, te különös 2020!

 

Harmadszor kezdem újra ezt a bejegyzést. Nem találom a szavakat, nem találom a hangot, amin lehetne írni az elmúlt évről. Még mindig nehezen írok személyesebb hangvétellel, de mégis hogy máshogy lehetne beszélni egy olyan évről, ami ennyire különös volt, és mindenkit érintett személyesen is, ha más-más szinten és formában is?

Év elején még a tavalyi kurzus és egyből utána a karácsony-szilveszter ünnepek után rakosgattam össze az agyam, és legfeljebb fejben írtam, regényen gondolkodtam.

Aztán jött a járvány, a világ felbolydult.

Összességében mégsem volt annyira rossz év. Sőt, volt már ennél rosszabb évem is. Én szerencsés voltam, bár pár hónapra home office portás lettem, a munkám megmaradt, és a családot sem érintette közelebbről a covid. De azért valahol nehéz volt azzal az üzenettel nekivágni ennek az évnek, amit még valamikor tavasszal egy beszélgetés során orvos barátnőm mondott, hogy én nem biztos, hogy kibírok tíz nap lázat.

Tavasszal próbáltam kihasználni a nyakamba szakadt rengeteg időt, angoloztam, olvastam is valamennyit, de érdekes tapasztalat volt, hogy hiába volt időm, nem bírtam történeteket befogadni, írni is csak egy-két szösszenetet írtam, játékokra, a regényötleteléssel is toporogtam. Nem úgy működtem, mint szerettem volna.

És jött a KMK coronás pályázata. Az év legjobb történése volt számomra. ^^

Rengeteg mindent tanultam ebben az évben, és sokat ennek köszönhetek. Én nem is akartam pályázni. Nem is olvasok NA-t, nincs is ötletem, amúgy is, már megint valami szerelmes téma. Aztán elkaptam egy kommentes beszélgetést, egy ötlet, egy hangulat belebújt a fejembe, és nem akart kimászni. Újra úgy írtam, ahogy annyira szeretek, nem voltam benne biztos, hogy ilyet várnak, se abban, hogy egyáltalán new adult, amit írok, sőt, a kérdezősködések során arra jutottam, hogy nem annyira. De már nem érdekelt. Nem is mertem megmutatni senkinek a novellát, míg el nem készültem, féltem, hogy kiderül, tényleg nem ide való, de fontosabb volt, hogy megírjam, hogy úgy írjam meg, ahogy elképzeltem, semhogy egy pályázatra érdemes valamit írjak. Egyszerűen boldog voltam, hogy írhatom. ^^ Egyedül az elkapott beszélgetés miatt reménykedtem, hogy talán még ez is jó lehet, talán oldalra kikerülhet. 

Végül megjelent az első novellám nyomtatásban, a Könyvmolyképző Kiadó Szerelem a Corona idején c. antológiájában. : D Rengeteget segítettek a barátok, béták meglátásai, később pedig szerkesztővel is együtt dolgozhattam a javításán. Izgalmas élmény volt. : ) 

Ősszel részt vettem a Leírás kurzuson, született két kijavítandó novellám, haladtam a regényem építgetésével. Aztán végül most újba fogtam, de ez már egy másik történet.

Mindeközben szembesültem vele, hogy mennyi felesleges dolgon aggódok. Vagy épp mennyire várok jövőben bekövetkező dolgokra. Mindent csinálok, csak nem a jelenben élek. Valahogy az elmúlt hónapok, az elmúlt év az időről adta a legnagyobb leckét. Egy ideje már gondolkodok róla, korábbi bejegyzésben is érintettem már, és vannak olyan gondolatok, amiket regénybe is szeretnék majd beleszőni. Most azonban az élet valahogy több módon is efelé irányította a figyelmemet. Amikor több emberrel, egymástól függetlenül is belekerül a beszélgetésekbe, amikor év végén ott állok, hogy amitől korábban féltem, nem történt meg, hogy amire annyira vártam, szintén nem. És emiatt elmulasztottam dolgokat, nem örömködtem nem-írós barátoknak a novellán, pedig annyira boldog voltam, nem mondtam el, mikor megtudtam az eredményt, és háromszor elolvastam, hogy biztosan jól olvasom-e, mert a megfelelő alkalomra vártam… Ami soha nem jött el.

Jött viszont olyan, amire nem is számítottam. Voltak személyes boldog pillanatok és mélypontok is. Rengeteget tanultam ebből az évből, az írásról, magamról, emberi kapcsolatokról, arról, hogy kiknek vagyok fontos, kik szánnak rám az idejükből, ami számomra a legértékesebb, amit adhatnak, és hogy nekem kik a fontosak.

Az idei év megerősített abban is, amit már akkor sejtettem, mikor rájöttem, hogy régi történeteimet azért nem fejeztem be, mert egyszerűen sokáig írtam és már nem érdekelt. Ha valami fontos, akkor írjam meg most. Mert később már más fog érdekelni. És bármi lesz is az eredmény, sajnálnám, ha nem írtam volna meg azt, ami ott és akkor magával ragadott. És ki tudja, még akár jó vége is lehet. : D 

Írok majd a 2021-es terveimről is, most azonban elbúcsúzom 2020-tól, ettől a furcsa, de emlékezetes évtől. : )

 

Read More

KMK írósuli? Meg egy frászt...

 

...ezek voltak az első gondolataim, amikor úgy két éve először találkoztam az Aranymosás oldalon a kiadó képzéseivel. Most meg itt csücsülök egy Párbeszéd és egy Leírás kurzussal a hátam mögött, és az idén induló rengeteg új képzést nézve úgy érzem magam, mint kisgyerek a játékboltban. “Nem lehetne mindet? Légyszi!” 

Ezt meg hogy hoztam össze?

Honnan jött ez a kezdeti tiltakozás?

Azt már párszor említettem, hogy néhány évvel ezelőttig én tökéletesen megvoltam anélkül, hogy a Könyvmolyképző kiadóról tudomást vettem volna. Az ismeretség nagyjából annyiból állt, hogy egyszer, ezer éve valaki azt mondta rá, hogy ja, tiniponyvákat adnak ki, én meg bár anno olvastam tőlük olyat, ami olvastatta magát, úgy voltam vele, hogy oké, kösz, az nekem nem kell. És nem foglalkoztam vele tovább, hosszú évekig. Szóval volt ez a negatív előkép.

Aztán mivel ekkortájt tértem vissza az íráshoz, egyáltalán nem voltam képben a jelenlegi helyzettel, lehetőségekkel, mindenfelé nézelődtem, ahova a google elvitt “regényírás, történetírás...” és hasonló keresések alapján. És találtam olyan helyeket, ahol erősen az volt az érzésem, hogy ez lehúzás és naiv vagy épp a helyzetet át nem gondoló emberekre utaznak, akik csak annyit tudnak, hogy szívesen látnák a történetüket nyomtatott könyvként. Ez itt miért lenne más?

Egy halom pénzbe kerül. Tényleg sokba. Akkor még nem voltak az idén induló 4 hetes kurzusok, csak a 8 hetesek, amik nagyon drágák. Azért “akár még jó is lehet” alapon ennyi pénzt nem dob ki az ember az ablakon.

Bogarásztam az oldalukat és láttam a 100 szavas játékok során elnyerhető Látványpékség lehetőséget: aki a legjobb szösszenetet küldi be az aktuális játékra, beküldheti egy kézirata első 10 000 leütését, és egy szerkesztő megszerkeszti és a végén összegzést ír róla. Ez amúgy tök jól hangzik, és remek lehetőség megtapasztalni, milyen egy szerkesztés egy akár teljesen idegen külsősnek is. De én akkor emellett inkább azt láttam bele, hogy oké, biztos jól megmondják, hogy hát ez nem jó, amit írtál, de majd a suliban megtanítják… Aha…

Jó sok érvem, benyomásom volt, meg a tájékozatlanságból fakadó infóhiányom, miért is legyen ez gyanús, miért ne akarjak besétálni az ajtón. Mi történt, hogy mégis megtettem? Sőt, nem csak elmentem egy kurzusra, hanem elmentem egy másodikra is és most az újabbakkal szemezek? 

Hogy lettem mégis írósulis?

Negatív előkép: Barátok a kezembe nyomtak egy könyvmolyképzős könyvet azzal, hogy olvassam el, tetszeni fog, és ők maguk is sokat emlegették, idéztek belőle. És őket nem olyannak ismerem, mint akik a tiniponyvát szeretik. Hát én attól a könyvtől többet kaptam, mint hogy beláttam, kiadnak itt nekem tetsző műveket is. Épp egy olyan könyvet sikerült adniuk, amiben olyan mondatok voltak, amik vonzották a tollamat, hogy írjam ki őket, annyira szépek, pedig ilyen szórakoztató könyvnél ritkán szokott nálam előfordulni. Konkrétan beleszerettem a könyvben megbújó, a sorok mögött ott lévő gondolatokba. Hát ahol ilyennek is van helye, az nem is rossz hely!

(Egyébként azóta máshogy tekintek a tiniponyvákra és hasonló jellegű könyvekre is, csak az nem ide való téma.)

Egy halom pénz: Nem csak a lehúzás drága, a tudás és a minőség is. Belegondoltam, hogy amikor néhány éve le akartam tenni az emelt biosz érettségit, és elmentem magántanárhoz, senkinek eszébe nem jutott csodálkozni azon, hogy én azért pénzt adok ki. Nekem sem. És ugyanígy lett volna a zenetanárral is, a rajztanfolyammal is, bármivel. A tananyag és szakmai segítség mindenki számára érthető, hogy pénzbe kerül, miért lenne ez másként az írással? A szerkesztők sem ingyen dolgoznak. Én se megyek be a munkahelyemre, ha nem fizetik ki.

Mindeközben az oldalon is átböngésztem a regénypályázat kiírását. (Amúgy már attól irtó boldog voltam, hogy létezik névtelen kezdők felé is nyitott pályázat.) Nem a bevett rendszerrel dolgoznak, mint a legtöbb versenyen, pályázaton, hogy van I.-II.-III. helyezett, vagy bármilyen sorrend. Minden arra érdemes művet kiadnak, és emellett vannak egyéb lehetőségek is. (Lesd majd meg az oldalon, itt most nem részletezem.) Néztem, néztem, és rájöttem, hogy ez a rendszer marha jól ki van találva! 

Mivel ugye elsőkönyveseknek szól, és nagy kiadóról beszélünk, annyira sok megfelelő szintű kézirat biztosan nem lesz egy évben, amit a kiadó ne bírna kiadni, így megtehetik, hogy minden jónak megadják a lehetőséget. Viszont mivel nincs sorrend, így igazából a kéziratok nem egymással versenyeznek, hanem egy általános szinttel. Hogy ezt miért láttam jó megoldásnak? Csak simán a saját kis helyzetemből: 

Tegyük fel, hogy nagyon jól írok, olyan ügyes vagyok, hogy már elsőre egy remek kéziratot adok be. De mindig, mindenkinél van jobb. Ha épp pechemre kifogok egy olyan évet, ahol nem kell több, csak három még nálam is jobb kézirat van, akkor az amúgy teljesen szuper, szerkeszthető és élvezhető regényem kibukik. Nem volt az rossz, csak voltak még jobbak. Van ilyen, persze, de azért nem egy kis novelláról beszélünk, hanem egy jól megírt regényről és bár a világnak ez nem nagy veszteség, nekem, egyénileg azért az lenne. Vegyük a másik helyzetet, tűrhetőt írtam, de azért hááát, még kezdők közt is inog. De abban az évben valahogy sok gyenge kézirat jött, és én becsúszok az első háromba. És kiadják az elmegy szintű történetem. Ami hát… elmegy. Egyrészt csak úgy egyszerűen nem szeretném, ha azért adnák ki valamimet, mert épp mindenki más még bénább volt, másrészt jó az nekem, ha egy gyenge történetem jön ki elsőnek? Ha lesz is pár ember, aki elolvassa, mert azért csak lesz, és megjegyzi a nevem, hogy hát, írt valami latymatagot? Én nem vágynék erre.

Ez a nem rangsorolós rendszer meg pont az ilyen lehetőségeket vágja el. Akkor adják ki az írásomat, ha az jó. De ha jó, akkor kiadják. Ez tök jól hangzik, nem? 

Szóval tetszett a rendszer, és gondoltam, ha valamit így felépítettek, időt szántak rá, hogy kitalálják, akkor azért itt mégis több lehet, mint holmi lehúzósdi.

Azért még mindig nem szántam rá magam, hogy jelentkezzek, és nem csak azért, mert még magammal is el kellett rendeznem, hogy is állok az írással? Még mindig nem tudtam, mit kapok a pénzemért és az időmért. (Apropó idő: az egyébként roppant szimpatikus volt, hogy nem egy hétvégés intenzív kurzust árulnak, hanem két hónapot, de erre lejjebb visszatérek a tapasztalatoknál.) 

És talán soha nem is tudom meg, ha nincs az Így neveld a regényedet blog, nincsenek Varga Bea előadásai és nincs nyílt alkalom az Aranymosás Könyvklubon. (Meg az írótábor, de az is már ezek következménye.) 

• Blog: Találkoztam már olyannal, ami nekem egy-két bejegyzés után nem volt túl szimpatikus, hogy írással kapcsolatos témákról cikk, blogbejegyzés születik, de igazából csak néhány bekezdésnyi, a vége pedig “a többit elolvashatod/meghallgathatod itt és itt…”, nyilván egy fizetős lehetőségre kattintva. Ilyenkor úgy éreztem, hogy az egész bejegyzés csak mézesmadzag volt, és amúgy igazából nem tudtam meg belőle többet, mint amire nagyrészt már magam is rájöttem. (Nem a linkelés nem tetszett, az érthető, ha tovább irányítanak oda, ahol még többet megtudhatok, csak a pár bekezdést éreztem semmitmondónak.) Na, az Így neveld a regényedet blog nem ilyen. Hosszú, tartalmas cikkekkel teli, számtalan írástechnikai témával foglalkozó blog, amit képzett szerkesztő vezet. Ingyen. Az itteni cikkekből tanultam, hasznosak voltak, kifejtették a témákat, nem csak belengették őket. Persze, mint mindenben, az írástechnikában is lehet még mélyebbre ásni, de egy teljesen kezdő, keresgélő írónak ezek rendkívül informatív cikkek, és segítik, hogy önállóan is tanulhasson. (Hozzáteszem, nem csak a teljesen kezdőknek.) És időközben jött egy megvilágosodás, összeállt a kép, hogy aki ezt a blogot vezeti, Vilana Réka, ő a Könyvmolyképző szerkesztője. Így konkrétan ingyen, tartalmas cikkek által beleláthattam, milyen tudásanyagra is számíthatok.
• Varga Bea előadásai: 2018. végén, 2019. elején tartott egy előadássorozatot Kreatív élettervezés címmel. Ezek fizetős alkalmak voltak, hiszen a termet is fizetni kellett amúgy, de egy kisebb összegért klassz előadásokat hallgathattam, találkoztam hozzám hasonlókkal, akiket érdekel az írás, ráadásul megtapasztaltam egy barátságos légkört az előadások utáni csevegések során. És ugye itt is lezajlott ugyanaz a gondolatmenet, mint a blog esetén: Bea is a kiadóhoz tartozott, tetszett, amit az előadásokon hallottam, hasznosnak és tartalmasnak találtam, szóval még egy jel, hogy a kurzusok sem lesznek zsákbamacskák.
• Aranymosás Könyvklub: volt egy alkalom, amikor külsősök is mehettek a találkára, én meg kaptam az alkalmon. És szintén megfogott a légkör, a nyitott, barátságos emberek, és ott valahogy azt éreztem, “ide szeretnék tartozni!”. Furán hangozhat, ez nem egy tisztán ész-érv, de nekem az fontos, hogy ahol vagyok, ott milyen a közösség, van-e egyáltalán, és amit itt láttam, az nagyon megfogott.

És volt még két dolog, ami miatt végül a jelentkezés mellett döntöttem: a bloggerek, írós barátok beszámolói és a felvételi. 

Kedves blogoló írók! Innen is köszi, hogy megosztjátok az élményeiteket, tapasztalataitokat a keresgélőkkel! Egy-egy személyes bejegyzés elolvasása klassz tájékozódási lehetőség, és az is nagy segítség egy még csak érdeklődő kezdőnek, hogyha kommentelési lehetőséget hagyva megszólíthatóak vagytok, és egyszerűen, barátilag kérdezhetnek, ha szeretnének. 

A másik a felvételi. Sokat bizonytalankodtam, vajon nekem való-e a kurzus, elég jó vagyok-e hozzá, meg amúgy melyik lenne nekem való? (Az elég jó vagyok-e kérdést légyszi, értsétek jól. Igen, egy kurzus, oktatási mód arra való, hogy tanítsanak, hogy többet tudjak, mikor kijövök, mint ahogy bementem, ergo nem kell az évszázad kiforrott írójának lennem, hogy bejussak. De egy kezdő nyelvtanulót se dobok be egyből a középszintűre felkészítő nyelvkurzusra, mondván, azért vannak, hogy megtanítsák neki.) Ide a felvételihez be kell küldeni egy friss, nyers szöveget, ami alapján nem csak eldöntik, hogy adott kurzusra megfelelő szinten áll-e a jelentkező, hanem javasolnak neki másikat, ha úgy látják, az hasznosabb volna. Így már bátrabban mondtam azt, hogy megpróbálom. 

A tapasztalataim:

Na igen, eredetileg onnan indult az egész bejegyzés, hogy mikor meséltem ismerősöknek, hogy sulizok, kérték, hogy írjak róla. : D Csak aztán arra gondoltam, hátha segít valakinek, ha hosszabban kifejtem, mik vezettek a döntésig.

Klassz, intenzív, interaktív. : D 

Az egész egy zárt facebook csoportban zajlik. Minden héten kapunk tananyagot, és hozzá házikat, szorgalmikat, amiket hét végéig kell megcsinálni. Aztán következő héten ugyanígy, miközben a kurzusvezető megnézi a házikat és mindre ad visszajelzést. Meg közben bedob megvitatható témákat, és mi is szabadon kérdezhetünk. (Meg néha hülyéskedün,. tök jó légkör szokott lenni a csoportban. : ) )

A tananyagok is hasznosak és informatívak voltak, plusz nagyon jó, hogy megmaradnak és később visszaolvashatók - határozottan hasznos, később, több tudással mást szűr le belőle az ember -, nekem mégis az interakció tetszett a legjobban a kurzusokon. Tényleg van egy szakmai vezető az egész mögött, akit lehet kérdezni, nem csak átdobják az anyagot, aztán kezdjünk vele, amit tudunk. És ezt (is) segíti a kurzus hossza, van idő befogadni és felfogni a témákat, van idejük megfogalmazódni a kérdéseknek. Sőt, egyáltalán felmerülniük, mert ami a hatodik héten eszünkbe jut, azt nem biztos, hogy az első anyag olvasása után, amikor még minden új, ugyanúgy meg tudtuk volna fogalmazni. 

Ami még nagyon tetszett, a szorgalmik lehetősége. Én egészen sok időt tudtam rászánni a kurzusra (bár azt legközelebb megfontolom, hogy végigcsacsogom-e az egészet barátokkal közös ablakban ^^” ), de még így sem tudtam ezeket igazán kihasználni. Nem is idő, inkább agyhiány miatt. Viszont aki gyorsabb nálam, vagy csak ügyesebb, és rá tud feküdni a szorgalmikra is, annak nagy hajrá! Nagyon jó ez a plusz lehetőség, mert tényleg adott, hogyha még többet bele tudsz tenni a kurzusba, még abban is segítenek, és volt is, aki élt a plusz lehetőségekkel is.

A párbeszéd kurzuson egy zárónovellát kellett írni, a leíráson már volt felező és zárónovella is. Hú, hát egy hét alatt novellát írni (jó, azért előbb megkaptuk a témát, volt némi gondolkodási idő), az húzós. : D Nekem legalábbis, de mindegyiknél sikerült felpörögnöm és megírnom. Hol jobban, hol kevésbé jól sikerült, de megvannak. A kevésbé jókat meg az év során tervezem kijavítani. : )

Hát, ezt tudtam elmesélni az írókurzusokról. Remélem, segítettem kicsit, ha még épp döntés előtt állsz. : ) 

Most megyek és tovább böngészem az idei kurzusokat. Valaki nem szeretne plusz egy életet adni, amit csak írásra fordíthatok? : D 

 

Read More