Fanfic - Lélek-meleg - Minerva/Albus HP fic


Bevallom, mikor megláttam, hogy elhunyt Maggie Smith, megkönnyeztem. /* Olyan fura ez, nagyszerű színész volt, ugyanakkor összeforrt McGalagony alakjával, így olyan, mintha kicsit a karakter is meghalt volna. Aztán ahogy jöttek sorra a Harry Potteres képek, ahol Dumbledore, Piton, Hagrid,... körében már McGalagony is megjelent, eszembe jutott, hogy anno készült egy fanficem a professzorral és szívesen megmutatnám Nektek. 

Játékra írtam még 2022 tavaszán, és ugyan látták írótársak, de nincs agyonjavítva, nem ez volt a lényeg. Itt egyszerűen csak elengedtem magam, számomra egy igazi örömírás volt. ^^ (Picit korhatáros, ezért is nem mutogattam eddig, de most úgy érzem, eljött az ideje, hogy ilyesmit is megosszak.)

Igazából egy egész életútnyi ötlet van a fejemben Minerváról (és Albusról), ez a novella akár annak a része is lehetne.

Ha elolvassátok és megosztanátok a véleményeteket, kíváncsi lennék rá! ^^ 


Lélek-meleg

A hold fénye ezüstös lépőköveket varázsolt az ablakok alakjából a kastély padlójára. Albus Dumbledore a hűvös éjszakai folyosón sétált és a hajával megegyező színű vajkaramellát szopogatott. Mindenütt csend honolt, a diákok aludtak, Hóborcnak pedig megígérte, ha éjszakai séta során zavarja, hozzáköti Frics titkon viselt bokaláncához. Teljes nyugalommal adta át magát gondolatainak, a krémes-édes íznek és a hideg ellen felvett zokni puha ölelésének.

A tantermek folyosójára érve zokogás hangjára lett figyelmes. Papucsa alig csosszant, ahogy megállt az átváltoztatástan terem előtt, egy pillanatig csak fülelt, de mivel a sírás határozottan innen jött, és nem szűnt, eltűnődve fordult az ajtó felé. Ez határozottan női hang. Talán a kis griffendéles Mione Granoll bújt el ide pityeregni, mert a legutóbbi bájitala csak 58 másodpercig hatott egy perc helyett? Megingatta a fejét, lenyelte a karamellát, majd egyet koppantott az ajtón és benyitott.


Minerva McGalagony nem hallotta a koppantást. Az ajtó váratlan nyitódására összerándult, akaratlanul is meggyűrve ezzel az addig szorongatott pergamenlapot. Gyors mozdulattal hálóinge fölé vett talárjába törölte a szemét, megragadta a pálcáját és ellökve magát a tanári asztaltól, megfeszítve izmait kihúzta magát. Nem igaz, hogy valami ostoba kölyöknek épp ide kell besurrannia éjszaka! Ha a Walley ikrek azok, hát Merlinre, napórává változtatja őket, hogy többé eszükbe ne jusson éjszaka járkálni!

Az ajtón beszűrődő holdfényben azonban az egyforma, göndör frizurák helyett egy szikár sziluett jelent meg. Ahogy tett egy óvatos, bebocsátást kérő lépést befelé, kirajzolódott a férfi könyékig érő, deres-barna haja, rövidre nyírt szakálla, kampós orrán csücsülő, félhold alakú szemüvege.

– Professzor úr… – a nő hangja egyszerre volt meglepett és megkönnyebbült, és még a pálcáját is leeresztette. De tartása feszes maradt, akár még most is feltűzött, fekete kontya.

– Mi űzte ki az ágyából ilyen késői órán, McGalagony professzor? – Az igazgató szelíd volt, tekintete figyelmesen fürkésző. Minerva szinte forrónak érezte a tenyerében gyűrődő lap éleit, mikor Dumbledore pillantása megtalálta. Megmoccant a keze, de végül nem rejtette a háta mögé.

– Egy levél otthonról – maga sem értette, de jó volt kimondani. Pedig tudta, ha hallgatna, vagy megkérné, az igazgató magára hagyná. De nem akart egyedül lenni.

Dumbledore is megérthette a válaszban rejlő, ki nem mondott jelentést, mert halkan becsukta maga mögött az ajtót, ráolvasott a zárra egy colloportust és csak aztán lépdelt a már annyiszor látott, ismert, nyugodt lépteivel Minerva mellé.

– Rossz hír? – szava lényegretörő volt, hangja azonban szelíd és tapogatózó.

– Ige… – bólintott a nő, de már az utolsó betűbe belebotlott a nyelve – vagyis nem, csak… elszomorított.

Az igazgató az asztal peremének támasztotta csípőjét, jobbjának tenyerét az asztallapon nyugtatta, úgy fordult Minerva felé. Talárja nyitva, mintegy hálóköntösként terült vállain az apró gombokkal díszített hálóruha felett. A pizsama kockás anyagát enyhén domborító izmai ugyanazt a nyugodt biztosságot sugallták, mint léptei. Mintha nem is érezte volna, hogy hűvös a terem. Nem szólt semmit, csak várt.

Minerva megérezte a férfi felől sejlő lágy karamell illatot, és ez valahogy megnyugtatta. Az asztalra tette pálcáját, nekidőlt az asztal lapjának, megfogta maga mellett kétoldalt és a kopott, diákok varázshibáitól foltos padsorokat nézve mesélni kezdett.

– A férfi, akinek visszamondtam az eljegyzését, elvette egy helyi farmer lányát. – Megszorította a falapot, az asztal pereme a tenyerébe mélyedt. –  Tudom, hogy már nem számít, és remélem, boldog lesz majd, és tudom, hogy jól döntöttem, amikor eljöttem… Soha nem mondtam el neki, mi vagyok.

Bár teste már áthűlt a talár ellenére is, szemét, torkát forrónak érezte. Felfelé pislogott, a tányérból és késből-villából varázsolt órára a terem hátsó falán. Nem akart újra sírni.

– Miért nem mondta el?

Minerva nyelt egyet, sós könnyek karcolták a torkát, majd megérezte a meleg cseppeket a szeme sarkában. Egész karja megfeszült, ahogy az asztal szélét szorította, és fogai az ajkába martak.

Puha, meleg érintést érzett keskeny kézfején. Nem nézett oda, és nem is húzta el a kezét. Jól estek a kis, köröző mozdulatok, előcsalták a magába rejtett szavakat.

– Ő farmer életre vágyott, otthon, Skóciában. Mugli életre. És… tudom, milyen egy titkokkal terhelt családban élni. Legidősebbként én segítettem anyámnak leplezni az öcséim bontakozó erejét. Kicsi voltam még, hogy megértsem, de éreztem, hogy apám eltávolodott anyámtól, mikor elmondta, hogy boszorkány. 


Albus a tanárnőt nézte. Mikor a nő karjai megfeszültek, mikor szája szélébe harapott, mintha önmagával viaskodna, beszéljen-e, kinyúlt a még kidomborodó csontjaival is fegyelmet mutató kézfej felé, és mikor a professzor nem húzta el, simogatni kezdte. Ez hatott. Megindultak a szavak.

A máskor kemény vonások most élüket vesztették, az oly gyakran pengevékonyra préselt ajkak most finoman elnyílva reszkettek, a máskor szigorú hang meg-megremegett, és Albus nem tudta, hogyan adja tudtára, hogy megérti. Hogy igazán megérti.

Folytatta a cirógatást, el-elidőzve a csukló csontján, a finom érintésű bőrön és mikor a nő percek óta hallgatott, az igazgató beszélni kezdett. Úgy mondta, mintha vigasztaló mesét mondana, egy olyan ember hangján, aki pontosan érti, mit jelent a veszteség. 

– Tizenhét éves koromra én lettem a családunk feje. A hatéves húgomat három mugligyerek megverte, miután látták varázsolni. Onnantól nem varázsolt. Apám elkapta őket, amiért az Azkabanba került. Ott is halt meg.

A fiatal professzornő végre eleresztette tekintetével az órává bűvölt étkészletet és ránézett. A nő arcát homályban hagyta a háta mögött feszülő, csillagpettyezte ég, de a nedves, szép szemeken látszott, hogy figyel. Dumbledore folytatta, és magában hálás volt, amiért a nő nem eresztette el a kezét.

– Arianát rejtegettük, nem akartuk a Szent Mungóba küldeni örök életére. Mivel nem varázsolt, mágiakitörései voltak. Az öcsém meg tudta nyugtatni, ő megértette, de nem volt otthon, és egy kitörés alkalmával Ariana megölte az anyánkat. Én akkortájt készültem elutazni egy barátommal. Fiatalok voltunk, tehetségesek, szárnyalni akartunk. De az öcsémnek vissza kellett mennie a Roxfortba, hát én maradtam Arianával. Dühös voltam és keserű, úgy éreztem, bezárnak. Bezárul a világ. 

Az igazgatónak kaparni kezdett a torka. Maga sem tudta, hogy a kimondott szavaktól-e, vagy a kimondatlanoktól.

– Én legalább választhattam – szólalt meg csendesen Minerva. – Láttam, milyen, ha valaki körül bezárul a világ. Anyám az ágya alá zárta a magáét, egy hosszúkás bonbonosdobozba, amiben éppen elfér egy varázspálca. Titok volt az is, és mi is. Hosszú évekig hazudtam apámnak, pedig szerettem. Ahogy Dougalt is. De nem akartam bezárt életet. Senkinek sem akarnék.

A professzor megfordította Albus kezét és megszorította. Határozottan, részvéttelien. Az igazgató hálásan elmosolyodott. Hosszú percekig maradtak így, nézte a magas, törékeny nőt, és elképzelte, hogy Minervának egyszer el tudná mondani, hová is vezetett akkori keserűsége, szellemi magánya.

Albus két tenyerébe zárta, majd lassan dörzsölgetve melengetni kezdte a nő áthűlt, hosszú ujjait. És valahol mélyen tudta, hogy ő maga is kapaszkodik beléjük. Valakibe, aki legalább egy kicsit megérti. De ez csak a múlt volt, a régmúlt, az ő története most csupán a kapcsolódást szolgálta, és egy fürkésző pillantással befogva a fiatal boszorkány alakját, figyelte, segített-e a jelenen?

És a mindig egyenes Minerva gesztusaival, testével sem hazudott. Albus simogató örömet érzett, ahogy látta a nő merev vállait lejjebb ereszkedni, majd ahogy a másik kéz is felemelkedett és belebújt az ő két óvó tenyere közé. De a nyak, a hát, az egész tartás még feszült volt, a hűvöskék szemekből lassan csorgott a könny, míg a nő körül finom, tiszta menta illat lebegett.

– Néha a lélek csomóját a testen át lehet megoldani – mondta ki halkan gondolatát.

Majd megemelte kettejük kezét és vezetni kezdte a nőt a tanári szék felé. Minerva nem tiltakozott, az asztalon heverő pálcájára rá sem nézett, ez pedig biztos jel volt Albus számára, hogy még nincs rendben. Még Skóciában jár.


Minerva engedte vezetni magát, jó volt a férfi meleg, biztos kezébe kapaszkodni, jó volt arra gondolni, még ha szomorúsággal is töltötte el, hogy a másik is ismeri a hiányt, és jó volt leülni a székre, majd előrehajtani a fejét, mikor a férfi mozdulatai ezt kérték. Az előbb simogató, majd egyre erősebb mozdulatoktól szinte rostogtak nyakának, vállának izmai. Halk sóhaj hagyta el a száját, egy-egy határozott mozdulatnál az ajkába harapott, gerince mellől jóleső, apró fájdalomcsillagok szaladtak fel a nyakához és le, egész a derekáig. Elméje egyre inkább a testére figyelt, a lazuló izmokra, a meg-megroppanó ízületekre, helyükre pattanó csontokra. Felnyikkant, és mikor az igazgató alig egy leheletnyit odébb húzta a talárját, ő mindkét válláról leeresztette a köpenyt. Alatta csak a vékony hálóinget viselte, de azon át is érezte a masszírozás erejét, a dörzsölés melegét. És az érintésektől a bőre alatt moccanó, csiklandós zavart.

A férfi tenyere nyomán kellemes-fájdalmas borzongás ébredt izmaiban, aztán a csomó oldódott. Minerva szaggatottan beszívta a levegőt, szeméből szabad utat találtak a könnyek, de nem törölte le arcáról a langyos cseppeket. Hagyta, hadd hulljanak a combjára, hűvös nedvességükkel átitatva vékony hálóruháját. Hátán megérezte az immár csak simogató tenyér súlyát, melegét, ő pedig csak sírt, míg rázkódni nem kezdtek a vállai. Akkor szemüvege alá nyúlva megtörölte nedves arcát, majd hirtelen felállt, és úgy, ahogy volt, könyökéig csúszott köpennyel, inkább csak hálóruhában, megölelte Albust.

Egy szót sem szólt, csak a férfi vállára fektette az arcát, és ahogy átkarolta a nyakát, felcsúszott alkarján a hálóing. Csupasz bőrét cirógatta a puha haj, orrát eltöltötte az igazgató felől áradó karamell illat és megnyugvó örömmel üdvözölte a hátát ismét megtaláló simogatást, a derekára kulcsolódó kart. A sírás és a biztos karok ölelése elzsongította.


Albus szorosan tartotta a nőt, és addig cirógatta a textilen át is érezhetően forró hátát, nyaka puha bőrét, míg tartott a zokogás. Nem bánta a lassan átnedvesedő talárt a vállán, alig érezte a nyaka gödrébe nyomódó szemüveg sarkát, csak egyszerűen a mostanra néhány szálat szabadon eresztett hajnak döntötte az arcát és beszívta a fekete konty mentaillatát. Melegebbnek érezte tőle a szobát. Jó volt a tanárnőt ölelni, jó volt nyugalmat nyújtani, jó volt kapaszkodni. Jó volt szavak nélkül beszélni.

A nő lassan lecsendesült, de miután el sem lépve mellőle, kifújta az orrát, visszabújt az ölelésébe. És Albus nem bánta. Tovább cirógatta a vékony anyaggal fedett vállakat, a hálóing ívét, a hálóing íve felett a bőrét, majd a puha hajpelyheket a nyakán. Ujjai felfutottak a haj szirtjéig, majd mikor erre csak jóleső szusszanás és közelebb fészkelődés volt a válasz, be a kicsit kimelegedett hajas fejbőrre, a puha, de erős hajszálak közé. Érezte, ahogy a nő jólesőn megborzong, majd mozdít a fején és az immár nyakán hullámzó, forró légvételeit. És a kezeit. Míg az egyikkel továbbra is átkarolta, a másik előbb a haján, majd a vállán simított végig, végül szakálla mentén orcája sima vonalán. Testük összeért, a nő melle, hasa a vékony anyagon át is melegítette Albus bőrét, és már nem csak a vigasztaló szándék vezette szomorú vonások kisimítására. Erre már ő is megkereste a nő állát, előbb csak apró köröket rajzolt rá, majd épp csak annyira eltolva Minervát, hogy a szemébe nézhessen, felemelte az állát.


Minerva látta a kérdést a magányos, hófödte hegycsúcsokat idéző szemekben. Tudta, értette, merre tartanak, és nem akart visszafordulni. Ő mozdult először. Vékony ajkát a férfi kemény ajkához érintette, és mikor a másik lassan kinyitotta a száját, vele mozdult az övé is. Utat engedett a bebocsátást kérő nyelvnek, és a közös, puha táncban megízlelte a vajkaramella mostanra lággyá olvadt édességét.

Már nem gondolkodott. Nem, mintha elveszítette volna a fejét, ő Minerva McGalagony életében egyszer tett ilyet, és ez nem az a pillanat volt. Pontosan tudta, mit tesz, mit tesznek, miről szólnak mostanra talár szegélyét, hálóruha gombját kutató érintéseik. És úgy döntött, megéli ezeket a perceket, engedi, hogy görcsbe gubbadt lelke helyett a teste vezesse. A csillagok biztosította alig-félhomály pedig segítette ebben. Inkább csak érezte, mint látta, hogy amint karjai megszabadulnak a súlytól, lába köré siklik talárja. Hamarosan mindketten kigombolt hálóruhában álltak, majd a hideg ellen összefogódzva, amilyen közel állva csak tudták, kibújtatták egymást és magukat pizsamájukból. Minerva borzongva bújt Albushoz, a férfi csupasz teste hőjével óvta néhány másodpercig, aztán egész egyszerűen lehajolt a talárral együtt földre hullott pálcájáért.

A tanári asztal felé intett, Minerva pedig még épphogy volt elég gyors, hogy lekapja róla saját pálcáját. Albus fenyőillatú füstöt szivárogtató, hasas kandallóvá változtatta az asztalt, míg Minerva, kényelmes matraccá a tanári széket. 


És abban a pár másodpercben, míg a varázslat lekötötte a nő figyelmét, Albus kibújt a puha, meleg zoknijából. Aztán hátulról átkarolta Minervát, kivette kezéből a pálcát és a sajátjával együtt a kandalló párkányára tette. Folytatták egymás testének felfedezését, bagolytoll puhaságú csókokat, kérlelő és adakozó érintéseket váltottak, míg szorosan egymás mellett nem feküdtek a matracon.

Minerva mellének szép íve, a sápadt, skót bőrén billegő, lángfestette lobbanások Albus figyelmét is a testére, a testébe irányították. Most néhány óráig nem számított a múlt, nem számítottak a hibák, nem számítottak az egyedül cipelt terhek. Csak a vigaszt kérő nő számított, hajának menta illata, az őt körüllengő, hűvös fegyelem önkéntes leengedése, a nyomában megmutatkozó, vágyat ébresztő érintések, az érintések nyomán a gerincében és alhasában nyújtózó békés borzongás.


Minerva nem gondolt semmire. Albus előtt ült, vállát szelíden hullámzó, langyvízű tóként simította végig a hozzá hajló Albus haja, tenyere élvezve a szikár, ám erős test adta meleget, hosszú, ráérős utat járt be a férfi bőrén. Majd reszketve a válaszul kulcscsontjára kapott csókoktól, hajtűiért nyúlt és kibontotta a haját. Az arca szigorát mindig tetéző fekete konty sűrű, lágy tömegként hullott a vállára. Megdobbant a szíve, megbizsergett a fejbőre, ahogy Albus ujjai a tincsek közé futottak, és meglátta a férfi kis mosolyát, míg fejét, hátát tartva a matracra fektette. Kibontotta a csomót. A világ az oldalát cirógató érintésekké, a mellbimbóját becéző érdes-édes nyelvvé és a homorúvá hajló háta alatt besüppedő matraccá szűkült. Egy biztonságos barlanggá, ami előtt ott hagyhatja korábbi gondolatait, érzéseit, tudva, hogy se nekik odakint, se neki idebent nem esik bántódása.

Csak kezük, szájuk fedezte fel a másik testét, halk sóhajokkal, óvatos, szelíden szomorú mozdulatokkal. Lassan szerették egymást, mert valójában nem kielégülésre, érintésekre vágytak. Mindketten tudták, mik ők, és mik nem. Ez adta számukra a biztonságot. Nem szerelmesek, és nem titokban összebújt szeretők. Csak két magányos ember, akiknek régóta nem volt része ölelésben.

A kandallóban lángoló hasábok izzó parázzsá roskadtak, mire kellemes bódultságban, kimelegedve egymás karjában szuszogtak. Minerva megreszketett, újra megérezte a terem hűvösét. Közelebb kucorodott Albushoz, félig felé fordulva, egyik lábát az övéi közé bújtatva. A férfi vállán pihentette fejét, úgy nézte a keresztíves plafonon függő, alvó gyertyáktól roskadozó csillárt. Albus megérezhette didergését, mert amint követte a tekintetét és ő is a lámpára nézett, a csillár elvált a plafontól, összelapult, széltében, hosszában megnyúlt és jókora vastag, gyertyaláng színű mintákkal díszített paplanná vált. Lassan ereszkedett le rájuk, ők pedig kényelmesen elvackolódhattak alatta.

Minerva félkönyékre támaszkodott, és tűnődve nézte a békés fáradtan somolygó Albust.

– Ön tud pálca és szavak nélkül varázsolni – nem kérdezte, kijelentette, félreérthetetlen elismeréssel a hangjában.

– Nos, igen. Ami azt illeti, tudok. De ez hétpecsétes titok.

Minerva bólintott, majd visszakucorodott a férfi mellé. Szívéből lágy melegség áradt a testébe. Tudta, ma este nem csak ő kapott, de adott is a másiknak. Egy olyan kapcsolatot, amiben megbízhat.



A történetet Minerva McGalagony életrajzának alábbi részlete ihlette:

"Albus Dumbledore könnyek között találta Minervát aznap este az osztálytermében, a nő pedig elmesélte neki az egész történetet. Albus Dumbledore kedvesen és bölcsen fordult felé, és elmondta Minervának saját családja történetének egy részét, ami előtte ismeretlen volt a nő számára. A két magányos ember akkor éjjel kicserélte titkait, és így kezdődött ez az igazán tartós, kölcsönös barátság és tisztelet egymás iránt."

https://magyarpottermore.wordpress.com/mcgalagony-professzor/


Share:

Írók, gyertek gyakorolni Sideranra! :D



Úgy alakult (bővebben majd kifejtem a kurzusbeszámolóval egybekötött helyzetjelentésben), hogy van pár “mikro-skill”, amiket gyakorolni szeretnék írás terén. Ezért aztán visszatértem Sideranra. :D

Írom én a Rongycirkuszt is, csak ott ugye ki is kell találni, hogy mit írjak, így a gondolkodós etapok miatt a regényírás nem egy gyors folyamat. (Mármint nekem, ha valakinek gyorsabban pörög az agya, ott más a helyzet, de az enyém lassabb, meg igazából élvezem is így, hogy nem kell rohanni.) Meg amúgy is, persze, simán lehet magán a regényen gyakorolni, de még hasznosabb lenne, ha oda már jobb készségeket vinnék, meg a mikro-skillekhez amúgy se kell egy teljes regény. A novellákkal nem vagyok rosszban, de ha nekem most ki kéne ugrálnom más történetek miatt a regényből, attól nem lenne boldog az agyam, és épp a regénnyel nem haladnék, a pusztán célirányos, hangulatfestő, skill-gyakorló egypercesek meg egyrészt szintén kivinnének a sztoriból, meg nem is az én világom, hagyjuk. Így jött az ötlet, hogy megpróbálkozom a fórumos szerepjátékkal. És mivel találkoztam már olyanokkal, akik nem tudták, mi ez, vagy más formában ismerték, gondoltam, mesélek róla Nektek, hátha más is kedvet kap hozzá. :D 

Az frpg egy olyan játék, ahol a szerepjáték nem élőben, dobókockákkal, a szerepeket eljátszva történik, hanem írásban, jelen esetben fórumon. Minden játékosnak van egy (vagy több) karaktere, és a nevükben írva, a játszótársakkal közösen alakítják a történéseket. Tehát nem egy folytatásos sztori, ahol az egyikütök ír X oldalt, irányítva minden szereplőt, aztán a másik, hanem felváltva, mindenki csak a sajátját mozgatva. (Bocsi, kedves olvasóim, nem tudom, kik, milyen érdeklődési körrel vagytok itt, ezért az egyszerűség kedvéért úgy veszem, hogy még nem is hallottatok róla. :D)

Hallottam már többektől, akik játszottak ilyet vagy hasonlót, de nem erre létrehozott oldalon, hanem egymás közt, egy párfős baráti társaságban. Így is lehet simán, ha vannak hozzá társak, meg kedv. Amiről én mesélek, az egy direkt erre létrehozott oldal, saját világgal, adminokkal, amiben a játéktér helyszínei egy fórum szobáinak mintájára vannak megalkotva. Szóval kaptok egy kész fantasy világot, egész pontosan annak egy városát, ahol a játékok zajlanak. (Vannak amúgy más világra épülő oldalak is, de amikor szétnéztem, nem volt nagy mozgás rajtuk, azóta meg nem tudom, hogy állnak. Anno a Thrillion leáldozása után a Sideran lett a legismertebb tudomásom szerint.)

Mindenféle karakter bőrébe bújhattok, és akár többet is kipróbálhattok, mert egy felhasználóval 5 karaktert regelhettek. (Persze, ha valaki lelkes, csinálhat több felhasználót, senkit nem zavar.) Lehettek emberek, gnómok, elfek, fél-orkok, sötételfek, ahogy nemesek, átlag emberek, éjjeli pillangók, csatornaszökevények… is. (Ja igen, privátban, meg zárt szobában, de engedélyezettek a korhatáros játékok is.) Az ötleteitekhez pedig kereshettek játékostársat akár célirányosan is: kiírhattok úgy is keresést, hogy itt a karim, játszanék bárkivel bármit, de úgy is, hogy a karim harcos, szeretnék egy edzős játékot, vagy megmenteni egy szép hölgyet vagy épp fiatalembert (Itt már sok, 10-15 éve se zavart senkit, ha egy kari meleg, ilyenben is gondolkodhattok.), varázsló vagyok és fogadnék tanítványt, tolvaj a karim, valakit kizsebelnék, akármi, csak a fantáziátokon múlik. (Bár most azért több idő partnert - vagy partnereket, léteznek csoportos játékok is - találni, mert annyira nem mozgalmas az oldal, mint “az aranykorban” volt. *és most megigazítja a képzeletbeli otthonkáját és sóhajtozva megjegyzi, hogy ezek a mai fiatalok már nem tudják, mi a jó móka* :D) Meg persze, Ti is jelentkezhettek más hirdetésére, ha kedvet kaptok ahhoz a karihoz, amilyet ő keres.


Amiért szerintem hasznos lehet íróknak is: 

  • Mikro-skillek gyakorlása → egy-egy reag írásakor belecsempészhetsz leírásokat, testérzeteket (én ezek miatt megyek XD), egyáltalán, magát a szövegalkotást.

  • Többféle karaktert kipróbálhatsz, komolyabb elköteleződés nélkül → Azért egy regényben meggondolja az embert, hogy illik-e bele egy csavargó, akarok-e vele hosszútávon is foglalkozni, vagy csak most ilyen kedvem van, vagy épp többféle kariötletem is van egy szerepre, de dönteni kéne. Itt megteheted, hogy csinálsz egy karaktert, játszol vele egyet-kettőt, aztán ha nem akarod tovább vinni, egyszerűen nem vállalsz több játékot. És nagyon izgi egyszer finomkodó kisasszonynak, máskor túlélésért zsebelő csatornapatkánynak vagy épp bölcs varázslónak lenni (mágiarendszere is van a világnak). 

  • Nem hosszútávú elköteleződés → Ha csak kipróbálnál egy karaktert, egy hangulatot, de nem biztos, hogy köré akarsz szőni egy teljes regényt vagy akár novellát, itt megteheted. De ha ahhoz van kedved, életutat is játszhatsz. 

  • Valaki várja, hogy írj → Ha motivál, hogy ne csak a fióknak írj, hanem valaki várja és örüljön neki, itt ez biztosan meglesz, hiszen a szerepjáték nem egy magányos elfoglatság. 

  • Nincs kritika → Ez itt nem az íráskészség fejlesztéséről szól, a többség esélyesen nem is író, és senkit nem érdekel az írástechnika. Csak írunk, mert élvezzük, és az a lényeg, hogy a partnereddel mindketten élvezzétek a közösen kialakított játékot, de nem kell semmilyen szabálynak megfelelni. Egyszerűen nem érdekel senkit, amíg jó a játék. (Oké, persze, nem azoknak találták ki, akik három kerek mondatot nem tudnak összerakni, de szóval én pl. 17 évesen, mindenféle írástanulás nélkül, az alap fogalmazási készségemmel teljesen jól tudtam itt érezni magam és mindig volt játszótársam is.) Szóval nincs elvárás, senki nem fog kritizálni, és még várja is a reagod. Szerintem írói görcs leküzdésére is tökéletes lehet. :D 

  • Lehet másoktól tanulni → Most csak beleolvastam pár reagba, és akadnak néha annyira kreatív megfogalmazások, szépen használt képek, hogy szerintem íróként ebből simán lehet tanulni is.

  • Azonnali örömforrás → Egy-egy reag néhány bekezdésnyi, így megírni is gyorsan megy, mivel nem kell annyira szuperjóra, hibátlanra írni, így szintén nem kerül napokba egynek a megírása (persze, játszadozhatsz te a mondatok finomításával, ha pont ezért jönnél, és így szereted, szabad, csak nem kötelező. Van, hogy van szabad húsz percünk, írunk gyorsan egy reagot, aztán megy tovább az élet), és közös tempótól függően, de a másik is hamar reagál, amire kíváncsi vagy, vártad, így ez is örömet okoz. Míg ugye akár csak egy novellát is megírni, javítani, etc., hetek, akár hónapok, aztán felteszed netre, aztán vagy olvassa valaki, vagy nem, vagy reagál rá vagy nem. Itt biztosan várja valaki az írásod és lesz reakció is. Megint jó lehet írós görcsök ellen is, egy remek örömforrás. :D

  • Jófej, írni szerető emberekkel játszhatsz, akár barátkozhatsz (jó, ennek nincs köze az íráshoz, csak úgy jó dolog) → Aki ide jön, annak már van egy alap íráskészsége, élvezi az írós játékokat, és én eddig úgy tapasztaltam, a szerepjátékosok elég színes és nyitott népség. Persze, a legtöbb játékpartnerrel talán nem is beszélgetünk, meg nem is találkozunk soha, de nekem pl. van olyan ember, akit itt ismertem meg 10+ éve, és máig barátok vagyunk, sőt, voltak, akikkel évekig lakótársak lettünk.

  • Drámai érzék fejlesztése → Ez a játék az interakciókra épül. Persze, játszhatsz egyedül is az erdőben, hogy füvesember vagy és épp növényeket gyűjtesz, mert nem tilos, de az nem olyan izgalmas, mintha megtámad egy bandita vagy meghallasz egy segítségért kiabálót, akit levetett a lova. Tapasztalataim szerint nagyon jól lehet érezni, hogy mikor izgalmas egy játék, mert akkor bepörög. Alig várod, hogy a másik írjon, izgatott vagy, mit reagál, aztán alig várod, hogy leülhess válaszolni neki. Ha pedig ezt íróként tudatosan végiggondolod, hogy most ez épp mitől ennyire feszült és izgi, az még hasznodra is válhat. 


És ha már tempó, megemlítem, hogy az is előnye ennek a fajta játéknak, hogy nem kell egyszerre gépnél lennetek. Lebeszélitek, mit és hol játszotok és ki kezdjen, aztán mindenki akkor ír reagot, amikor ideje engedi. Annyit érdemes megbeszélni, hogy hasonló legyen az igény és lehetőség, mert ha mondjuk te heti egyszer tudnál kb. írni, a másik meg épp otthon fekszik betegen és csak most szeretne egy aktívabb játékot, hogy elüsse az időt, akkor az nem szerencsés párosítás. De ez sokszor alakul is magától, ha izgalmas a játék, úgyis sűrűbben akartok írni, olyan is volt már, hogy valakivel havi egyszer előbukkantunk egymásnak, meg simán lehet, hogy van egy átlag tempó, de valaki épp elutazik, vizsgaidőszaka van, és szól, hogy most pár hétig nem lesz. (Oké, mondjuk azt sűrűn emlegetjük, hogy vaaalahogy mindig vizsgaidőszakban tört ránk a kreativitás és alkottunk új karikat XD) A lényeg, hogy nem kell egyszerre gépnél lenni, senki nem méri stopperral, mikor írtok, simán az életetekhez szabhatjátok a játékot. 


Vannak viszont hátrányai, vagy potenciális hátrányai is, amikről azért beszélek, mert magamon tapasztaltam, és ha tényleg írásgyakorlásnak szeretnétek, nem árt tudni:

  • Fel lehet venni közben nem szerencsés írói szokásokat → Mivel itt mindenki a saját és csak a saját karakterét irányítja, miközben reagál a másikéra és a felváltva írt reagokból alakul ki a történet, így más a szöveg üteme, stílusa, mintha egy összefüggő szövegnek, ahol minden szereplőt te írsz. És ez nem mindig alkalmazkodik (sőt, leginkább nem) ahhoz, ami írástechnikailag helyes. (avagy "A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg lektorát vagy szerkesztőjét!")

  • Kívülről mutatjuk a karaktereket → Ez még az előzőhöz kapcsolódik, de nekem nagyon sokáig tartott levetkőzni, ezért külön kiemelem. Mivel itt te írod le, hogy a karaktered milyen kívülről, és részben azt is, milyennek lássák mások, így bőven van a szövegekben “szomorúság csillant a szemében” és hasonló kifejezések, amik nem szerencsések, ha közeli E/3 narrációra gyúrsz. (Ó, igen, itt E/3-ban írunk, szóval *Lilien összehúzta magán kopott köpönyegét, mikor a tenger felől fújó, sós szél végigsepert az ókikötőn. Megállt a Smaragdlevél előtt és elmélázott, betérjen-e a fogadóba egy kupa szívmelengetőre.* Láttam már E/1-es reagot, de szokatlan volt.) 

  • Nincs kritika → Ezt fent is említettem, igen. Mert hát attól függően előny vagy hátrány, hogy mire van szükséged, igényed. Ha pont a felszabadultság hiányzik, hogy ne kössenek bele az utolsó kis hangulatteremtő képedbe, és ne kelljen azzal foglalkozni, hogy jó-e (meg hogy másoknak jó-e, nyilván magadat figyelgetheted közben), akkor előny, de ha te úgy szeretsz, tudsz jobban fejlődni, hogy kritikus visszajelzést kapsz kívülről és elmondják, olvasói szemmel milyen, amit írtál, akkor ez itt hiányozhat. Itt nem az írástechnikát nézi senki, az számít, fel tudod-e venni a játékos stílust, előre tudod-e gördíteni te is játékot úgy, hogy a partnernek is élvezetes legyen.

  • Azonnali örömforrás → Ez is megint attól függ, mire van szükséged, hajlamod. Ha jót tenne egy kis önfeledt írás, akkor előny, ahogy fent kifejtettem. De ha emiatt halogatod a saját sztoridat, valahogy mindig előbb írsz reagot, mint a regényt, hiszen az könnyen be tud szippantani, hogy várják és kapsz reakciót, akkor ez egy remek időtöltés, de íróként neked nem hasznos. 


Azt hiszem, mindent leírtam, ami a témával kapcsolatban a fejemben volt. :D 

A fenti hátrányok amúgy szerintem akkor ütnek be, ha nem tudod kézbentartani őket. Még egyébként én is tartok tőle, hogy netalán visszaveszek rossz írós szokásokat, de egyelőre – aztán lehet, elbizakodott voltam – érzem magam annyira biztosnak már az írástechnika területén, hogy ezek ne vigyenek el, és regényíráskor vissza tudok váltani a “hivatalos formához”. Aztán persze, ha azt látom, hogy nem, és nagyon elhúz, legfeljebb otthagyom a játékot, de ennyi év után ettől annyira nem félek. 

Ugyanez vonatkozik arra is, hogy beszippant vagy sem. Én most egyelőre azt látom, hogy pont, hogy jobban pörög tőle az agyam, mert egyrészt megvan a mini örömforrás, meg a várakozás, hogy mikor ír a másik, de ezt át tudom forgatni abba, hogy lelkesen dolgozok a regényen. Mert közben, míg mondjuk a másik reagjára várok, nem kell agyalnom a sztorin, hiszen nem egy másik történetet írok a regényem mellett. Ha majd azt látom, hogy a regény rovására megy, hát lezárom a játékaimat, és eljövök. De jelenleg csak még jobban pörög tőle az agyam, ráadásul ott a kis hang is, hogy aztán nehogy a regénnyel ne haladjak, ezért extrán figyelek rá, hogy foglalkozzak vele.


Szóval ezeket a fentieket érdemes mérlegelni, de őszintén szólva, ha kíváncsiak lettetek erre a gyakorlási lehetőségre, nincs mit vesztenetek, nézzetek be! → 


https://sideran.hu/index.php 


Az oldal ingyenes, semmi személyes adat nem kell a regisztrációhoz. Egy próbát megér! ;) 


Ha pedig bármilyen kérdésetek lenne, szívesen válaszolok. :D




Share:

Körforgás Write Tag - Szeptember

 


Sziasztok!

Úgy fest, a hangulatomon is meglátszik, hogy egészséges életmódra kell váltanom, mert mióta beköszöntött az ősz, fáról szedett almán,  napmelengette szőlőn, kompóton és lekváron jár az eszem. Szóval kaptok egy kicsit Ti is az érzésből: szeptemberi szavunk a Szüret. :D 



Szabályok:

> Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.
> Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
> A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját!
> Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad!
> A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.
> Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.
> A bannert vinni szabad, de nem kötelező.
> Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)
> Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)
> Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;) 


Kérdések:
  1. Mikor érzed, hogy beérett a munkád gyümölcse? Számodra mi a siker írás terén?
  2. Mi a legnagyobb eredmény, amit valaha elértél íróként? (Nem kell hivatalos eredménynek lennie, bármi, amit annak érzel.)
  3. Kora tavasztól őszig dolgoznak a földművesek a jó termésért. A karaktereid miért dolgoznak? Mi a céljuk?
  4. Ha szüret, akkor befőzés. Vannak-e olyan jó élményeid az írós múltadból, amiket, mint egy finom, édes lekvárt elővehetsz, és a nehéz napokon erőt meríthetsz belőlük?
  5. Ha szüret, akkor must és murci. Hogy állnak a karaktereid a becsípéssel? :D

+1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)

Jó játékot, és óvatosan a musttal! ;) 


Share:

Körforgás Write Tag - Augusztus



Sziasztok!

Augusztusban már érezzük a közelgő őszt. Bár még tart a nyár, kánikula is előfordulhat, de az esti levegő hűvösebb, és megtelik egy jellegzetes ősz-illattal. Talán furcsa, de én ilyenkor, amikor elköszönünk a meleg, napfényes évszaktól, előbb elmerülök az idő múlásának hangulatában, mint ősszel. Az ősz már egy kész állapot, egyre hűvösebb, lucskosabb, ködösebb, de augusztusban még velünk van a nyár, amitől elköszönünk. Ebből a hangulatból merítve lett az ehavi szavunk az Idő.




Szabályok:

> Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.
> Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
> A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját!
> Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad!
> A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.
> Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.
> A bannert vinni szabad, de nem kötelező.
> Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)
> Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)
> Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;) 


Kérdések:

  1. Tervezés, írás, javítás: számodra melyik rész a legidőigényesebb?

  2. Mennyi időt ölelnek fel a történeteid?

  3. Ha egy általad választott korban lehetnél író, melyiket választanád és miért?

  4. Mivel szoktad elszúrni az írásra szánható idődet? (Természetesen respect mindenkinek, aki nem tesz ilyet. :D)

  5. Hogyan hat az idő múlása a karaktereidre? (Akár a sztorid idején túl is gondolkozhatsz. Fejlődnek, megkeserednek, stb.?)


+1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)


Jó játékot! ^^


U.i.: Mondjuk amikor a témát és a bevezetőszöveget kitaláltam, akkor nem épp egy kánikulai hét elején voltunk. ^^"





Share:

Egyperces - Romantikus düledező ház


Sziasztok!

Ma eszembe juttattak egy régi-régi Leírás kurzus (itt röviden írok is róla) házit, amiket ugyan nem szoktam felrakni, de ez szerintem izgalmasra sikerült, és nagyon élveztem írni, szóval gondoltam, megmutatom Nektek is. :D 

A feladat az volt, hogy a képen látható helyszínt írjuk le néhány bekezdésben úgy, hogy romantikusnak hasson, áradjon belőle a szerelem és az érzékiség. 

Ez született:


Keménytörzsű fenyők törekednek az ég felé, kopasz hegyükkel cirógatják a felhőszoknyák szürke szegélyét, akárcsak tenyerem a parti, tömött fűféle boglyas halmait. Kezem a birtok egykori lakóházát csaknem teljesen körülölelő tóba mártom, hűvös fekete-ezüst hullámai csillogó nedvességet hagynak maguk után a bőrömön. A víztükör halszagú párát sóhajt, ádámcsutkám megugrik a szendén ködfátyol mögé bújó épület látványától. Elfedné hibáit, ha mégoly láthatóak is.

A kétszintes deszkaépület csontfehér festése lepergett már, mint estére a reggel felkent smink a női arcról. Az egyik ablakkereten a szél meglök egy ingatag támasztólécet. Dolgos kezek érintése után nyöszörög. Gyengéd simításért sóhajtanak a vihartépte tetőcserepek, akár a régi sebek.

A homlokzat két hegyes csúcsa, mély sötétséget rejtő ablakai hívogatnak, még üveglap sem állná utamat. A hátulsó földnyelv felől közelítek, lépésről lépésre, a nedves talajon. Nem jártam még itt. Óvatosan, lassan hatolok be, ismerkedek. Tüdőmet betölti a korhadás nyirkos illata, a házat ölelő párától izzadnak ujjaim alatt a falak. Valahol kint, a bódító ködpárán túl, varjúszárnyak ütemes rebbenése préseli lefelé a levegőt. A madarak felvíjjognak.

A padlástérben lámpást gyújtok, melegen lüktető, narancsos fénye hadd adja a környék, a világ tudtára: ez az én házam. A mi házunk.


Share:

Körforgás Write Tag - Július


Sziasztok!

Nektek volt gyerekként levelezőtársatok? Nekem most van! Barátnőm két kislánya írt nekem levelet, igazit, papírra, kézzel, egy halom matricával teleragasztgatva. Hozzájuk mindig nyáron látogatok el, és ahogy nyári élményeket, hangulatokat keresgéltem az ehavi szóhoz, úgy jutottak eszembe. Róluk pedig a levelezés, és hogy régen milyen jó élmény volt a hosszú-hosszú üzenetek írása, a papír dekorálása, apró ajándékok belegyömöszölése a borítékba, aztán az izgatott várakozás, hogy vajon mikor hozza a posta a választ. Így lett a júliusi szó: Levél

Lássuk a mostani kérdéseket!



Szabályok

> Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.
> Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
> A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját!
> Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad!
> A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.
> Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.
> A bannert vinni szabad, de nem kötelező.
> Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)
> Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)
> Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;)  

Kérdések:

  1. Szerepel-e bármelyik történetedben levél? (akár hagyományos, akár elektronikus)
  2. Ha egy karaktered levelet írna neked, ki lenne az és mit írna? (Ha van kedved, meg is írhatod és megoszthatod a levelet.)
  3. Ha te levelet írnál egy karakterednek, akkor kinek és mit írnál? (Ha van kedved, megírhatod és meg is oszthatod.)
  4. Van, hogy egy levelet együltőhelyünkben megírunk, de olyan is, hogy több napig tart, esetleg még külön dátumozzuk is, hogy másik napon, később folytatjuk az írást. Te hogyan, mennyi idő alatt írsz meg egy-egy részt/fejezetet?
  5. Néha egyszerű, letisztult lapot küldünk, néha kidekoráljuk rajzokkal, matricákkal a papírt. Te a történeteidnél hogy állsz ezzel? Csak a szöveg, hisz az a lényeg? Vagy szeretsz képeket, zenét, bármit gyűjteni, esetleg meg is mutatni? 

+1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)


Ha pedig a téma boncolgatása közben eltűnődtetek, hogy tényleg, milyen jó dolog is ez a levelezés, feldobok nektek egy ötletet: Ti is kereshettek levelezőtársat, méghozzá itt és most! :D 

Ha szívesen kipróbálnátok, másoljátok be ezt a szöveget a posztotokba - persze át is fogalmazhatjátok, ez csak minta:

--> 

LEVELEZŐTÁRSAT KERESEK! :D 

(elérhetőséged - ez lehet e-mail, vagy hogy itt kommentben várod a jelentkezőket, fb, bármi)

Kérlek, ezekre figyelj:

  • Igazi, kézzel írt levelezésről van szó! :D
  • Akinél ezt a kiírást látod, ő nyitott a játékra, nyugodtan keresd fel és kérd el a címét!
  • Aki nem tette ki, azt ne zavard.
  • Nem muszáj neked is kitenned, akkor is kereshetsz másokat.
  • Aki kitette: ha többen keresnek fel, mint ahányukkal levelezni tudnál, mondd meg annak, aki már nem fér bele. Ne hagyj senkit válasz nélkül!
  • Ha te kerestél valakit, de megírja, hogy nem szeretne levelezni, ne vedd magadra. Lehet, már többen keresték, és hát levelet írni sok idő, nem futhat mindenkire a kapacitásából.
  • Ha kitetted a posztot, de nem keresett senki, és te sem találtál vállalkozó szelleműt: Ne búsulj, ez csak egy kis játék, és lehet, nem is nagyon lesz, aki beszáll. Egy próbát azért megért, nem? ;) 
  • Ha kiskorú vagy: Csak a szüleiddel megbeszélve add ki bárkinek a postacímed! (És csak privátban tedd, ne írd ki az oldaladra.)

<--

Ha ez megvan, nincs más dolgod, mint várni, hogy valaki jelentkezzen, éééés szétnézni mások blogján (egyéb platformján), hátha te is szívesen ráírnál valakire. Ki tudja, még lehet, új, izgi blogokat is felfedezel. ;) 

Kieg.: Ötlet, hogy könnyebben egymásra találjatok: aki kipróbálná a levelezőtárs keresést, beteheti ide a poszt alá kommentbe a blogját. Ez akkor egy "gyűjtőhely" lesz, és ő maga is visszajöhet szétnézni a többiek között, illetve az ide látogatók is tudni fogják, hogy a nagy világhálón hol érdemes keresni. :) 

Jó játékot, jó levelezést! :D 


Share:

Körforgás Write Tag - Június

 


Hahó!
Köszi a türelmet, megérkezett a júniusi tag. :D 

Gyerekkoromban egy-egy hosszúra nyúlt, kellemes nyári estén ellepték az égboltot a hőlégballonok. Nem tudom, milyen program keretében történt, túl kicsi voltam még, hogy ezzel foglalkozzak, csak az izgalomra emlékszem, ahogy megláttuk az elsőt, és mire összetrombitáltuk egymást, jött a többi is. Talán túloz bennem a nosztalgia, de rengetegre emlékszem, 20-30 színes ballon, amik néha olyan közel szálltak el felettünk, hogy láttuk a mintájukat és integettünk az utasaiknak. Egyszer az egyik a padlásunk magasságáig ereszkedett, és pár szót váltott apukámmal. Nagyszerű élmény volt, és azt hiszem, egyik táptalaja a vágyamnak, hogy egyszer írjak egy hőlégballonos/léghajós steampunk regényt.
Nyaranta eszembe jut ez az emlék, ez adta a júniusi szó ötletét: Repülés.



Szabályok:

> Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.
> Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
> A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját!
> Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad!
> A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.
> Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.
> A bannert vinni szabad, de nem kötelező.
> Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)
> Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)
> Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;)  

Kérdések:
  1. Repültek már valaha a karaktereid? (Akár maguktól, akár eszközzel.)
  2. Mik a legmagasabb helyek, ahol a szereplőid valaha jártak?
  3. Ha valamit kidobunk, szoktuk azt mondani, hogy “Na, ez repül.” Volt már nálad, hogy karakter, szál, jelenet, etc. “repült”?
  4. Mikor érzed azt írás közben, hogy szárnyalsz?
  5. Alig kezdődött el a játékunk, egyet pislogtunk, és már elrepült az év fele. Hogy álltok most? Haladtatok akár írással, blogolással, akár pihenéssel? 

+1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)


Jó játékot! :D

Korábbi hónapok kérdései:






Share:

Csúszik a Write Tag


Sziasztok!

Ez most csak egy gyors "bocsi, kések" bejegyzés azoknak, akik várják az ehavi write taget.



Nem felejtettelek el Titeket, csak épp fülig csücsülök a Karakterfejlesztő kurzusban, és kifogyott az agyamból a nafta. Ismerős, amikor időd lenne, kedved is bőven, de csak pislogsz ki a fejedből, mert egyetlen kósza ötlet se kering benne? Most valahogy ez van, még a házival is csúszni fogok, pedig nem szokásom, kérdés-ötletek meg még csak meg se környékeztek.

Elnézést mindenkitől, hamarosan érkezem a pótlással! :)

Köszi, hogy itt vagytok! <3 



Share:

Körforgás Write Tag - Május



Tegnap véget ért a Konfliktusíró kurzus, amitől én totál bezsongtam. :D Hamarosan hozok róla beszámolót, de addig is, olvashatjátok az új kérdéseket.

Tessék! :D 



Május: Zsongás

Szabályok

> Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.
> Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
> A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját!
> Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad!
> A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.
> Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.
> A bannert vinni szabad, de nem kötelező.
> Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)
> Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)
> Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;)  

Kérdések:
  1. Van olyan zene, amit szoktál íráshoz (előtt, alatt, után) hallgatni és teljesen bezsongsz tőle? Muti!

  2. Te ha írsz, inkább bezsongsz vagy elzsongulsz?

  3. A méhek szorgosak. Te hogy érzed, mennyire vagy szorgalmas, ha írásról van szó? (Nem egyenlő azzal, mennyi lehetőséged van írni.)

  4. …és rajokban élnek. Te hogy szeretsz írni, egyedül vagy másokkal? (És ha másokkal, akkor személyesen összegyűlve vagy online?)

  5. Hogy állsz a tömegjelenetekkel? 



+1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)


Jó játékot! :D

Korábbi hónapok kérdései:


Share:

Körforgás Write Tag - Április


(Ezt most gyorsan kiteszem, hogy még elmondhassam, hogy áprilisban kiment, aztán hamarosan elkészülnek a képek is a poszthoz. :D)

Az agyam ismét bebizonyította, hogy az egyik legjobb motiváció számára a határidő. XD Hát hú, én ennél korábban akartam hozni a játékot, de húsvét is volt, családozás, barátozás is volt, az ötletek se döngették a kaput, de a legfőbb dolog, ami lefoglalt, egy szuperjó dolog: épp a Tehetség Íróstúdió Konfliktusíró kurzusán vagyok, szóval fejjel előre belemerültem a házikba és a regényembe, a napok meg huss, elsuhantak. ^^” Majd hozok erről élménybeszámolót. Most viszont jöjjön a hónap szava, amit még becsúszó szereléssel épp bedobok az utolsó napon. Látjátok, hogy porzik utánam a billentyűzet? :D 

Árpilisra amúgy is azt mondják, hogy a szeszélyes hónap – és én különösen szeretem, mert ekkor van a szülinapom, meg olyan kis jófej, bolondos hónap :D –, de idén sokszor azt se tudhattuk, másnap milyen évszak lesz. Így a mostani szavunk: évszakok. 


És íme a kérdések! :D 




Szabályok

> Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.
> Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
> A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját!
> Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad!
> A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.
> Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.
> A bannert vinni szabad, de nem kötelező.
> Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)
> Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)
> Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;)  

Kérdések:
  1. Melyik a kedvenc évszakod és miért?
  2. Milyen évszakokat érintenek a történeteid? Van köztük domináns, vagy ami ritkán kerül elő?
  3. Van olyan történeted, ahol másmilyenek az évszakok, mint nálunk?
  4. Kihasználod az évszakok adta lehetőségeket az írásaidban? (Ha nem, akkor remélem, most kaptál egy ötletet. ;)) 
  5. Változnak az írós szokásaid az évszakokkal?

+1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)


Jó játékot! :D


U.i.: Már tudom a májusi szót ;)  Korábbi hónapok kérdései:


Share: