Kurzusbeszámolók és helyzetjelentés #2


Belevágtam a Nanóba! :D Ugyan nem hajtok igazán az 50’000 szóra (bár néha ábrándozok, hogy de jó lenne, ha mégis összejönne), mert nem lesz lehetőségem egész hónapban koncentrálni rá, de követni a haladásom, másokkal zsizsegni, magammal versenyezni, az remélem, visszahozza a lendületem. 


Nade, kezdem az elején. És azelőtt még egy “fogadalommal”: hogy eztán gyakrabban hozok helyzetjelentést. :D Mert most ott vagyok, hogy amikor ez a poszt elkezdett formálódni a fejemben (közvetlenül a kurzusok után), még jóval kevesebb leírnivalóm volt, de aztán nem írtam meg egyből, azóta hónapok teltek el, írás terén is voltak fentek és lentek, és most legalább nagyvonalakban egy bő fél évet kéne elmesélnem, hogy valahova köthető legyen a helyzetjelentés. Na túlzásba nem fogok esni, menő lenne megígérni, hogy eztán havonta bejelentkezek legalább pár mondattal, hogy hogy állok, de… ismerem magamat. “:D Szóval maradjunk a negyedévnél, plusz ami közé becsúszik.

Tehát, tavasszal és nyár elején két, egymásra épülő dramaturgia kurzuson is voltam, a Tehetség Íróstúdió Konfliktusíró - dram. 2. és Karakterfejlesztő - dram. 3. kurzusán. (Az 1-en azért nem, mert még a KMK-s időszakban megcsináltam az alapozót.)

Azt szerintem már hallhattátok tőlem, hogy kedvenc “írástechnikai tantárgyamnak” tartom a dramaturgiát, mert egyszerűen élvezem azt a gondolatmenetet, ami ehhez kell. Szóval nagyon vártam a kurzusokat. Ezért is, meg mert vihettünk saját regényötletet – nem tudom, ki, hogy van vele, én az átlag kurzusokat is szeretem, de sokkal lelkesebb vagyok, ha saját sztorin dolgozhatok, amiben amúgy is benne vagyok –, meg ez valahol egy teszt is volt nekem. 

Mégpedig azért, mert tavaly ősszel megint nemegészenafeléig megírtam a first draftot, aztán letettem. A történet se állt össze, de főleg, mert nem élveztem írni. (Élvezem alatt nem azt értem, hogy mindig, minden pillanatot, esélyesen a világ végéig lesz egy-egy olyan rész, amit nem szeretek, hanem általánosan, magát a folyamatot. Az írást, a kitalálást, az egészet, ami egy regény elkészüléséhez kell.) A Nanó sprintelős módszerének örökké hálás leszek, mert kvázi ezzel írtam meg háromszor a fél regényt, és így elmondhatom, hogy bár írói blokkom volt, mégse az üres képernyőt bámultam, hanem azért írtam. Írtam, de nem “úgy mint régen”, nem élveztem igazán. És az őszi lerakás után mondtam azt, hogy oké, én háromszor megpróbáltam, ez így nem megy, most valamit váltani kell. Már egy ideje agyaltam rajta, hol lehet a gond, de ez után végképp fogtam magam, és szépen, sorban végiggondoltam, mi lehet az oka, hogy nem tudok úgy igazán, örömmel írni, mint régen. Végigvettem mindent, azt is, amit ciki lett volna bevallani magamnak, de hát a megoldást csak így lehet megtalálni. És meg is lett, úgy éreztem, kezdem elengedni a görcsöket, kezd az agyam visszaállni a régi állapotába. És ezért működtek tesztként a kurzusok. Nagyon csábítottak, de vacilláltam is, egyrészt, mi van, ha csak az írást halogatom velük, másrészt mi van, ha “visszagörcsölök”, és oda az eddigi fejbe-munkám. De hát dramaturgia, ahol foglalkozhatunk a regényünkkel! Ráadásul Róbert Kati volt az oktató, akihez nagyon szeretek kurzusra járni, és akinél már járt a regénytervem egy korábbi változata (még a pár évvel korábbi KMK-s kisdramaturgián), hát nem tudtam volna kihagyni.

És milyen jól tettem! :D 

Nem csak, hogy nem görcsöltem be, de még aha-pillanataim is voltak. Elsőként ott volt a Konfliktusíró kurzus. Hát ettől azért tartottam. Tudom, hogy nem is vagyok jó benne, a konfliktustűrésemet meg egy ideje az jellemzi, hogy év eleje óta Sailor Moont nézek, és köszönettel, én ennél nem is vágyok sokkal többre, meg amúgy is, ez egy nehéz téma (legalábbis szerintem). Jártam már több kurzuson, táborban, programon, de elmondhatom, hogy így is volt bőven újdonság az anyagban, komolyan mondja magáról, hogy haladóknak szól. Bónusz, hogy az eddig megismert dramaturgiai  ív megközelítések közül ez, a konfliktusközpontú lett a kedvencem. És még rá is jöttem valamire emiatt.

Az egyik házin dolgozva ültem a szobában a földön, körülöttem kiterítve mindenféle dramaturgiai vázlat, amivel eddig találkoztam, és próbáltam őket összesakkozni. (Persze, a házihoz elég lett volna, amit a kurzuson vettünk, de nem, ha van több szempont, akkor nekem az összes kell, és megtalálni köztük az összefüggést, a közös elemeket, mert hát valójában mind megjelenik a regényben, és mindennek mindennel passzolnia kell.) És már megint azt éreztem, mint már annyiszor az elmúlt években, hogy “Mindjárt. Mindjárt meglesz! Mindjárt összekattan a regény!”. És akkor rájöttem. Rájöttem, miért nem megy nekem ez a regényírás: Mert ez a bioszos agyam! (Ehhez háttérinfóként tudni kell, hogy mindig szerettem a bioszt, faktos voltam, jó is voltam belőle, és később, már munka mellett megcsináltam az emelt érettségit, csak mert miért ne?) Én itt logikával próbáltam összepasszintani íveket, és persze mögé rakni, ugyanígy logikával a karaktereket, hiszen ők és az ívek összefüggnek, és némi pszichós továbbgondolás alapján végignézni a konfliktusaikat, a szerelmi szálukat, a karakterfejlődést, minden passzoljon mindennel, olyannyira, hogy most ugyan nem, de korábban egyszer excel táblát nyitottam ennek az egésznek. De ez a logikus agyam, és nem a kreatív! Én a kreatív örömet vártam végig, nekem az a regényírás öröme, azért szeretek írni, amit akkor érzek, amikor csak úgy folyik a történet, maguktól mozognak a karakterek, folyamatában épül a világ, amikor félig tudattalanul találok ki olyan dolgokat, hogy megdicsérem magam, mekkora ötlet, amikor ösztönösen építek be olyan elemeket, amiknek én magam is később látom meg az értelmét, és hatalmas öröm és csodálkozás rájönni, hogy ezek az elemek mennyire passzolnak! És ezek azok a dolgok, amiket tervezéssel, átgondolással nem tudok megtenni. Vagy csak nagyon haloványan. Én ezen az úton az életben nem fogok tudni regényt írni.

És hogy ez miért nem tűnt fel egész eddig? Hiszen ha nyűglődtem, én is milliószor megkaptam a tanácsot, hogy csak írjak, ráérek később javítani, próbáljam ki a nanót, stb. Nem ismeretlen az írós világban az előbb írsz, aztán “gondolkodsz”, nem elvárás, hogy mindenki előbb tervezzen, átgondoljon.  Szóval ez nem innen jött, hanem:

Más módon, de élveztem. Hiszen mint mondtam, a dramaturgiát szeretem, ahogy a többi írástechnikai dolgot is, ha nem élvezném tanulni (és nem tartanám hasznosnak), nem csinálnám. Megértettem útközben dolgokat, voltak összekattanó dolgok a regény kapcsán, voltak aha-pillanatok. Ezért nem tűnt fel azonnal, hogy nem élvezem, mert élveztem, de ez a “bioszos” részemet táplálta, nem a kreatívat.

→ Mint rájöttem, ha vannak előttem szempontok, amik segítenek, hogy legyen jó, amit csinálok, azoknak automatikusan megpróbálok megfelelni. Tudom, hogy nem az az egyetlen irányelv, ahogy valami jó lehet, ez regényírás, nem háztervezés, nem fog összedőlni, ha picit odébb rakok valamit, de ha van egy irány, ami alapján jó lehet, hát miért csinálnám máshogy, ahogy esélyesen nem jó? Meg hát, ha előre átgondolhatok dolgokat, hogy majd amikor írok, ne csesszem el, akkor miért ne tenném? 

→ Nagyon régi – 10+ éves, szóval még írástechnika megismerése előtti – bennem a para, hogy amit kitalálok, elgondolok, az rossz. Nem a megvalósítás, azon nem aggódok, azzal úgy vagyok, hogy az csak technika, van, ami jól megy, van, amit még tanulnom kell, hát majd megtanulom, ezen nem különösebben szoktam fennakadni. Hanem maga az ötlet. Hogy rosszak a karaktereim, a konfliktusaim, a szerelmi szálaim, a világaim, az ötleteim. Hogy maga az alapom, az, ami belőlem ösztönösen jön, az a rossz. Na, ez az, ami nekem rohadtul blokkoló érzés. Szóval kapaszkodni kezdtem mindenbe, ami irány lehet arra nézve, hogy jó legyen, amit csinálok. Ha minden létező szempontból átgondolok mindent, ha ahhoz idomítom az ötleteim, amit megtanultam, akkor hátha használhatóvá kupálhatom, és nem derül ki, hogy amúgy az alapjaim rosszak. Na, ez nem így működik…

Hozzáteszem, a fenti félelmek egy részének van alapja. Pár éve még nagyon egyenlőtlen volt a párosom, és kellett az a sok poszt, infó, amit a jó romantikáról olvastam (meg azok a könyvek, amik nekem inkább negatív példák), és sokat fejlődtek azóta. És bár mostanra érett meg bennem, hogy fityiszt mutassak a fél világnak világépítés terén, mert szerintem az is valid, ha nem vezetem vissza a fantasy ókorig a népem származását, csak hogy megindokoljam, miért úgy hangzanak a neveik, ahogy, valid, hogy nem építem fel a komplett kereskedelmet, csak hogy elmondhassam, honnan származik a fahéj a párocskám lattéjában, ami felett összevesztek, és valid, hogy nem kínzom az agyam minden valaha tanult szociológiai tudásomat előszedve, csak hogy megindokoljam, miért nem háborúznak a mágusaim, holott a sztori annyiról szól, hogy az egyik megfúrja a másikat, csak mert jobb pozíciót szeretne az étterem konyháján. Én ezektől agycsavarodást kapok, és csak mérhetetlen frusztráció és düh tombol bennem, ha csak rágondolok, hogy nem veszíthetek össze egy szerelmi párost anélkül, hogy kitalálnám a fél világ földrajzát azért a nyavalyás fahéjért. És onnan, hogy tizensok-huszonkevés évesen építgettem Windorweht (nem németeseknek mondom, hogy “der Wind weht”, az magyarul “a szél fúj”), a Szelek városát (azt nem állítom, hogy jól), megterveztem a sárkányrepülőket, amin a lakosok közlekedtek (még kicsit az idősellátást is azoknak, akik már nem tudnak repkedni), kitaláltam a papírsárkány-nyelvet, amivel összetett, gyors üzeneteket adhattak távolra, innen eljutottam oda, hogy most valahol a kurzus közepén mondta az oktató, hogy neki nem tűnt fel, hogy régebbi korban játszódik a sztorim. Persze, mert annyira megtanultam világ nélkül írni, annyira megtanultam eldugni, hogy képes vagyok komplett, kerek (és aránylag élvezhető) jeleneteket írni úgy, hogy nincs mögötte világ vagy akár kor. És ebből már elegem van. Nem adom a világaimat! Az viszont kétségtelen, és az én saram, hogy műveletlen vagyok a fantasyhoz (meg úgy általánosan, ha már itt tartunk). Ezen dolgoznom kell, minimálisan neki is kezdtem, és hamarosan remélem, lesz lehetőségem ráfeküdni. Ha meg így se lesz elég jó a végeredmény? Hát, c’est la vie. Nem kell mindenkinek megjelenni. De százszor inkább a világaim, sztorijaim és az örömmel írás, mint egy nyomtatott könyv.



(Egy régi, be nem fejezett rajz Windorwehről)


Hú, messzire kanyarodtam, de ez már nagyon bennem volt, és a helyzetjelentéshez bizony hozzátartozik. És hozzáteszem, ezt nem így kompletten fogalmaztam meg ott akkor, a szőnyegen ülve a jegyzetekkel. Mindez mostanra állt ennyire össze bennem, ott csak a szikra jött meg, hogy ahá, ez a “bioszos agy” becsapott!

Amúgy itt még a lényeg, hogy nem tudok konfliktust írni. De úgy nagyon nem. Órákig fetrengek előtte, hogy mit, hogy írjak, aztán úgy vasalom ki, hogy azt tanítani kéne, és ha össze is tudom hozni, marha nehéz benne közelíteni a karakterekre. Volt, hogy megkaptam, hogy amúgy a főhőst most fenyegetik meg, hogy bezárják a cirkuszát, érezzen már valamit! Jah, vannak még itt gondok… “:D 

Ezután jött egy kötetlen írótábor, ami jó volt, de hogy én ott minek írtam…? Persze, nem akartam lusta lenni, más is írt, hangulat, tolni akartam, kemény vagyok, meg amúgy is, kedvem amúgy volt, csak mentálisan fáradt voltam, és még bőven nem álltak össze eléggé dolgok, és tudtam, hogy még most jön a következő havi kurzus. Amit ott kiszenvedtem magamból, annak értelme nem sok volt, én csak nyűglődtem, és hamarosan a kukában is landolt. Tanulság, két kurzus között, ha nem az van, hogy a székhez ragaszt az ihlet, akkor felesleges erővel még írni, mert csak magamat szivatom meg. Jobban jártam volna, ha rajzolok.

De ez mit sem változtatott azon, hogy tűkön ülve vártam a Karakteralkotó kurzust. Erre voltam igazán kíváncsi! És meg kell mondjam, remek volt! :D Mind a tananyag, mind a házik, mind a csapat. Én ezt a kurzust úgy, ahogy van, imádtam. :D Nagyon jó volt, hogy a házik, meg az anyag még ötleteket is adott, hogy milyen jelenetekkel lehet feldobni a regényt (ez a konfliktuson is így volt amúgy, de most itt örömködök, mert ezt szerettem jobban), és hogy szabadott kísérletezni. Ezért aztán egy-egy jelenet erejéig kipróbáltam Zefír nézőpontját, mi baj lehet, alapon… :D 

És két nézőpont lett belőle! XD Zefír, ah, hát mondhatni szó szerint belopta magát a szívembe. Először egy másmilyen karakter volt a love interestem, más volt a cirkuszba érkező ellenőr. Aztán megihletett egy karakter, és gondoltam, az ellenőrök úgyis sokszor járnak többen, kaphatna egy társat. Akit ugye akkor még nem Zefírnek hívtak, a név végig az aktuális love interesté volt. Csakhogy hamar rájöttem, hogyha ez az alak ott van, akkor bizony Nalának vele lesz dinamikája (hivatalosan kémiája, egyéni szóhasználat, hogy én ezt jobban szeretem és kifejezőbbnek tartom), nem az eredetileg neki szánttal (akivel amúgy se volt, csak próbáltam rájuk erőltetni, mert “úgy kellett volna működnie”.) Nagy sóhaj, oké, ez ellen nem tiltakozhatok (pedig megpróbáltam, komolyan! XD), akkor a partner lép a love interest szerepébe. Tavaly ősszel már velük írtam meg az akkori fél regényt, és ott már működött a dinamika. Még lenne hova fejleszteni, meg kidolgozni, meg minden, persze, nem is véletlenül raktam le azt a változatot, de már éreztem, hogy ez a jó irány. De még mindig lebeszéltem magam a két nézőpontról, amin biztosan lamentáltam már itt is, mert hát nem, az technikailag nehezebb, én még ehhez kezdő vagyok, ne akarjon túl sokat a szarka, maradjunk csak a biztonságosabb egy nézőpontnál, az is elég kihívás lesz elsőre. Na, ez se bírt nyugton maradni bennem, csak csábított. Szerettem vele házit írni, nem lett rosszabb, mint Nala nézőpontja, ráadásul a csoporttársak visszajelzései alapján is élvezhető volt. És mire a kurzus véget ért, tudtam, a sorsom eldőlt, ez bizony egy két nézőpontos regény lesz. :D (Ami felé valljuk be, már jó ideje húztam, nem véletlenül nem tudtam csak úgy elengedni. Sokkal kiegyenlítettebbnek érzem így a regényt, bizonyos szempontból amúgy szerintem az egy nézőpont is nehéz, másrészt így tudom igazán izgalmasan kijátszani egymás “ellen” a karaktereket, és bár sok agymunka, de élvezem a nézőpontok közti ugrálás infóadagolási átgondolását is. Meg hajlamos lennék úgy írni, hogy a főhős csillogó szemekkel néz a love interestre, így legalább kölcsönösen csilloghatnak egymásra. :D)

A lelkesedés mellé viszont telítődtem is infókkal. A végére bevallom, volt bennem egy olyan is, hogy jó, oké, én ezt feladom, ennyi mindennek a büdös életben nem tudok megfelelni, és már nem is vagyok hajlandó, mert ha mindezt számításba akarom venni még a regény megírása előtt, hát minimum egy többszörösen összetett excel táblára lenne szükségem. Valahogy olyan volt, mint mikor túl sok az anyag egy vizsgára, és már azt mondod, nem érdekel, a kettes legyen meg. De az a jó, hogy nem is kell ezeket előre figyelembe venni. Lehet, ha valakinek pont az a segítség, ha előre tervez, nyugodtan vegyen figyelembe bármit és mindent, amit akar, szóval ez nem általános “ne tervezzetek” tanács, csak mostanra tudtam, hogy nekem nem hogy nem erre van szükségem, hanem ezen az úton egész biztosan nem fogok tudni regényt írni. Most remélem, az eddig összegyűjtött tudás egy része már leülepedett bennem annyira, hogy ösztönösen jobban csinálom, mint csinálnám nélküle, ami meg nem… az kiváló segítség lesz javításkor. :D 

És ami még sokat adott a hozzáállásom alakulásához, hogy élesben kaptam visszajelzéseket a jeleneteimre. Egyrészt ugye Katitól, mint oktatótól, aki mindenki háziját kijavítja. Én nem tudom, hogy csinálja, de olyan kedvesen tud visszajelezni, hogy még ha az egy gyengébben sikerült házi is (vagy elcseszem a nyomorék konfliktust XD), akkor se azt érzem, hogy de szar vagyok, hanem hogy oké, ez nem lett jó, akkor majd ezen és ezen javítok következőnek. Kiemeli a jó dolgokat is, a csoportban segít átbeszélni a kérdéseket, szóval hiába oktatási helyzet, én részemről fellelkesedek a folyamattól. :D

Másrészt a csoporttársak visszajelzései. Ebből az új változatból még nem mutattam senkinek részeket, és a korábbiakból is csak minimálisat, szóval biztatásokat korábban is kaptam, de megmutatás nélkül enyhén szólva fogalmam sem volt, hogy fest mindez külső szemmel. Itt a kurzuson egyaránt volt helye a már megírt jeleneteknek, meg annak is, hogy nulláról írjunk (sőt, ezt kérték is, hogy ne csak hozott anyagot dolgozzunk át), és hát belőlem kurzuson mindig előjön a bevállalós, szóval behoztam olyan jelenetet is, amit én anno nagyon szerettem írni, de halálosan zavarban voltam (oké, bevallom, írás közben is) már a gondolattól is, hogy ezt mások is láthatják. És tök jó visszajelzéseket kaptam! :D Mondjuk hogy a konfliktusokkal bajaim vannak, az itt is kiderült, de a lényeg, és amitől hihetetlenül boldog voltam, hogy embereknek tetszett a romantikám! Olyanokat mondtak, hogy van kémia a karakterek között, szépen ábrázolok vonzalmat (férfi E/1-re!) és hogy átélhetőek a meghitt jeleneteim. :D Ezek után örömtáncot jártam. Megerősített, hogy jól lőttem be magamnak ezt a romantikus cozy irányt.

Na persze, ez nem azt jelenti, hogy ez akkor pipa, tudok romantikát írni, nincs már vele dolgom. Mert hogy egyrészt az, hogy élvezhetőek a jeleneteim, még semmit nem mond el arról, hogy regényként hogy működne az egész, jók-e pl. az íveim, másrészt ott vannak azok a drága testérzetek… Amik még mindig nem jók, nem elegek, nem elég közeli (igen, zseni vagyok, képes vagyok E/1-ben távolian írni), de tök őszintén, ez jelenleg nem zavar, mert a fentiek miatt inkább lelkes vagyok, hogy húha, az irány nem rossz, szóval ha még ezt is megtanulom, mi lesz még itt! :D (Ezt majd olvassam vissza, amikor azon nyekergek, hogy mennyire nem megy… XD) 

A kurzusról még néhány szót, ha már kurzusbeszámolót is ígértem, és ennyit magyaráztam a saját megélésekről: Nekem ezek voltak az első Íróstúdiós kurzusaim, korábban csak KMK-sokon jártam. Ezért kicsit tartottam attól, hogy itt online előadások lesznek, nem írásbeli tananyag, mert őszintén szólva oké, hogy iskolás éveimben tökélyre fejlesztettem az “értelmesen pislogunk a tanárra, hogy azt higgye, felfogom, amit mond” nézésemet, de itt ténylegesen figyelni akartam. Ami nekem szóbeli előadásnál nem megy. Komolyan, anno suliban leteszteltem, mert hát irigyeltem azokat, akik nem/alig tanulnak otthon, hanem órán megjegyzik, és gondoltam, biztos, mert nem figyelek eléggé. Hát nem, ha figyeltem, akkor se jegyeztem meg, amit mondanak, sőt, jobban kiesett minden, mint amikor a pad alatt karkötőt csomóztam. Szóval ettől tartottam, mert nekem bármilyen kurzus, oktatás, akármi értékének legalább a felét az adja, hogy mit tudok belőle hazavinni, hogy később átgondolva, a magam tempójában megérthessem. No, szerencsére itt is van a magamfajtáknak is anyag, mert a diákat megkaptuk, és maga az előadás is még egy hétig visszanézhető. (Ami nekem extra mázli, mert a munkahelyi műszakváltásom kb. pont az előadások felénél volt, szóval sokszor nem is tudtam végighallgatni élőben rendesen.) Utólag meg azt mondom, a diákat érdemes előre kinyomtatni és jegyzetelni rá, és úgy már lesz visszanézhető anyag, ha ez nektek is fontos szempont. Ettől függetlenül persze soha nem fogok tiltakozni, ha valahol jegyzetet is adnak. :D

Említettem, hogy ez haladó kurzus, és ez meglátszott a szövegeken is. Nem egy olyat olvastam, ahol ha csak úgy elém teszik, és nem mondják meg, hogy csoporttárs írta, nem tudtam volna eldönteni, hogy kiadott könyv-e. Bőven lehet itt tanulni egymástól is, hibákból is, persze, de ugyanúgy a pozitív példákból is.

Nem mondom, a kéthónapos kurzusoknak is megvolt a maga bája, de nekem ez a 2x 1 hónap sokkal jobban bejött. A kettő közt volt idő feltöltődni kicsit, behozni dolgokat, amiket a kurzus alatt elhanyagoltam, eleve így kevesebb dolog is gyűlt össze, meg tervezni is könnyebb egy hónappal, mint kettővel. Még nekem is, pedig arányaiban nekem azért van szabadidőm. Szóval ez részemről pozitív változás, tetszik ez a felépítés.

És ha már felépítés: más is mondta a záróbeszélgetésen, meg részemről is abszolút így van, hogy nagyon jó volt így a két kurzus sorrendje. Először én amúgy nem értettem, mert látatlanban a konfliktus téma nehezebbnek tűnt, mint a karakter, szóval azt hittem, úgy logikus, ha az van később. És amúgy szerintem tényleg nehezebb is, meg magánál a témánál fogva egyszerűen megterhelőbb, feszültebb :D, de pont ezért jó, hogy nem ezzel zártunk. A karakteres annyiból könnyebb, hogy esélyesen a többség jobban ismeri a karaktereit, mint a konfliktusait, meg hát szeretjük is a karaktereinket, így velük foglalkozni is jó dolog, szóval ez összességében nekem könnyedebb hangulatú, témájú volt, sikerélményt is jobban lehetett gyűjteni, és így remek lezárása lett az egész dramaturgiának. :D Szóval így ért véget nekem a kurzus. Mentálisan elfáradtam, de ez jóféle fáradtság volt, és teljesen feldobódva, meg lelkesen, hogy a hibákat kijavítsam. 

Ott azt hittem, egy jódarabig betűt se akarok látni, előbb kipihenem az egészet, de aztán nem telt el két hét, már a regény fölött molyoltam. És tök őszintén hittem, hogy mindjárt megírom az új első fejezetet, és akkor akartam írni ezt a beszámolót is. De aztán lassú is voltam, nyár is volt, máson is dolgoztam, elhúzódott az egész.

Aztán megírtam úgy nagyjából az első fejezetet, ami kissé lapos lett, de az annyira nem izgat, elég biztos vagyok benne, hogy majd a végén fogom tudni jól megírni, csak valahogy megint bestresszeltem. Nem jó, sose lesz jó, stb. Aztán fogtam, és átalakítottam a mágiarendszert. Könnyebben kezelhető lett, de mellette kapott egy pluszt is, szóval nem veszítette el (szerintem) azt, amitől eddig izgi volt. Ezen újra fellelkesültem, és ekkor döntöttem el végleg, hogy elengedem ezt a világtervezősdit (meg mindenféle tervezősdit), és megpróbálok úgy írni, mint régen, amikor menet közben alakítottam az egészet. Aztán nemrég megint volt egy hullámvölgyem, ezúttal az alapokat kérdőjeleztem meg, és komolyan elgondolkodtam, hogy hosszabb időre lerakom a regényt. De igazából nem akartam. Csak attól, hogy fejben megugrottam blokkokat, még nem megy azonnal mindent hátráltató gondolatot eldobva írni. De szerintem ez természetes. Vagy ha nem az, akkor se segítene, ha rágódnék rajta, és a képlet akkor is az, hogyha nyekergek és nem írok, abból nem lesz regény. És most már a megoldásom is megvan, mert bár a képlet nyilván eddig is ez volt, de tudnom kellett, miért nem tudtam mégse túllépni rajta. Szóval fogtam magam, és belevágtam a Nanóba. :D Mert ha várok, még vagy ötször el fogom játszani ezt a lelkesedés-hullámvölgy váltakozást, és reményeim szerint megspórolok magamnak pár kört, ha felhasználom a Nano motiváló erejét. :D 


Mindezzel viszont nem azt szerettem volna mondani, hogy mindenkinek az a járható út, ha előbb ír, aztán tanul / javít, vagy hogy a különféle “szabályoktól” (érintsen az bármilyen területet, nem biztos, hogy mindenkinek ugyanaz) mindenki beblokkol. Én most azt gondolom, talán jobban jártam volna, ha előbb ex has végigírok egy regényt, aztán kezdek el azzal foglalkozni, hogy jó-e, de ugyanígy el tudom képzelni, hogyha így lett volna, akkor azon borultam volna meg, hogy bakker, végigírtam és nem jó, és mennyivel jobb lett volna, ha mindezt előtte tudom. Azt gondolom, hogy aki kiadással szeretne próbálkozni, annak valamikor meg kell tanulnia írni. Ami lehet, hogy arányaiban inkább az első kézirat előtt lesz, ha épp akkor találkozik a tudatos írással, írástechnikával, lehet, hogy utána, ha már addigra vannak kész szövegei, lehet, hogy menet közben. De leginkább folyamatosan.

És hogy mi a jó írás? Nem az, ami megfelel az írástechnika “szabályainak”. Hanem ami az olvasók számára élvezetesen adja át azt a történetet, amit el szeretnénk mesélni. És ehhez segítség az írástechnika. Lesz, akinek a tervezésben segít, lesz, akinek a javításban, vagy mindegyikben egy picit, és fokozatosan javul majd az egész folyamat eredménye, szóval tanulni jó dolog! (Csak néha szivatós.) :D 

És mint mondtam, rálelkesültem, hogy javítsak a hibáimon, szóval véletlenül jelentkeztem Romantikus atmoszférateremtésre. (A jelentkezési határidő egyébként nov. 8., ha még valaki elcsábulna…O:) ) Testérzetek, egyszer egymáshoz szelídülünk, a zsigereimben érzem! :D 

Hogy emellett hogy fog menni a Nano? Majd kiderül. Nem az 50k a cél, hanem a tényleges átlendülés a blokkon. Szeretem a karaktereimet, az új mágiarendszert, talán picit az alakuló világot is. Biztosan nem tökéletesek, de ezzel most nem szabad foglalkoznom, mert csak tovább fogok toporogni. Még ha tudom is, hogy a végén úgyis csomó hibája lesz az egésznek, egyszerűen muszáj legalább egy picit azt gondolnom, hogy ez így klassz, jó, amit kitaláltam, és csak úgy szeretnem, hogy örömmel, lendülettel tudjam írni. Lelkes vagyok, de főként kíváncsi. Nem tudom, hogy mindez jó lesz-e így. Nem tudom, lesz-e ebből klassz, élvezhető, kiadható regény, vagy alapvető hibákat vétek és zsákutcába írom magam. Nem tudom, de meg akarom tudni! :D 


U.i.: Hősök vagytok, hogy idáig kitartottatok! Ezennel fogadom, hogy eztán gyakrabban és épp ezért rövidebben jelentkezek, mert ezt megírni is maratoni volt, de szerettem volna elmesélni, viszont nem akarom szivatni azokat, akiket érdekelnének a helyzetjelentések. Viszlát hamarosan! :D 

Share:

Körforgás Write Tag - Október


Sziasztok! 

Amit először kitaláltam szó, az ahogy telt az október, egyre kevésbé tűnt aktuálisnak, és most így a végén mondhatom, hogy szinte vicces lett volna azt adni ennek a hónapnak. Szóval ide kitaláltam egy olyat, ami jól leírja az októberünket, az eredeti ötletet meg megkapja a november. A mostani (két) szó pedig: Vénasszonyok nyara :D 


Szabályok:

> Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.
> Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
> A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját!
> Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad!
> A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.
> Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.
> A bannert vinni szabad, de nem kötelező.
> Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)
> Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)
> Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;) 


Kérdések:
  1. Hány évesen kezdtél írni?
  2. Milyen korúak a főszereplőid?
  3. Mennyire dolgozol változatos korú szereplőkkel? Vannak gyerekek, idősek is?
  4. Ahogy “öregedtél”, változott, hogy miket írsz?
  5. Képzeld el a szereplőidet 80 évesen. Milyenek lesznek? :D

+1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)

Jó játékot, és szép hosszúhétvégét! ;) 

U.i.: Bocsi, hogy megint hónap végén. Inkább nem ígérgetem többet, hogy "hamarosan", sose tudom megcsinálni. ":D


Share:

Helyzetjelentés #1 - A Másik projekt


Akik követnek facebookon, láthatták, hogy nemrég egyszerű szürkére cseréltem a borítóképet és három pontra a profilképet. Ezzel szerettem volna figyelmet felkelteni és várakozást ébreszteni, mert… valami készül! :D 

Aztán most, mikor belefogtam ebbe a posztba, rájöttem, hogy nem is meséltem még nektek az általam egyelőre csak “Másik projekt” néven emlegetett tervemről. (Pedig úgy lenne az igazi helyzetjelenteni róla, na mindegy XD) De szóval a háttérben a regényem mellett készülődik egy másik, legalább olyan nagy volumenű projekt. Ez nem regény, és nem valamiféle írás lesz, hanem egy egészen másfajta dolog, de természetesen köze lesz az íráshoz, könyvekhez, alkotáshoz, sőt még a saját regényemhez is.

És most egy mérföldkőhöz értem a tervezési fázisban, erről jöttem örömködni! :D

Már régóta, ca. év eleje óta formálódik a dolog, de sok előkészület is kell hozzá, lassú is vagyok, az élet is zajlott, szóval voltak akadályok, amik miatt még nem tudtam bemutatni, de mindezek mellett azért is húzódott eddig, mert formálódott az ötlet. Volt egy alapcsíra, azt tovább fejlesztettem, aztán megnéztem, hogy oké, de ahhoz mire lesz szükség, mennyi idő, stb., no meg, hogy hosszútávon is lenne-e hozzá kedvem, vagy csak most rákattantam. Na, és itt volt a bökkenő, abban a formában hát, bizonytalan voltam. És ha már az elején azt érzem, hogy háááát…, akkor jobb megállni és gondolkodni. Ez megtörtént, és mostanra értek össze a fejemben az innen-onnan ért benyomások, továbbgondolások, kedv, ötlet, szükséges dolgok, célok, mindenféle összevetése 

A mostani ötletem kellően változatos ahhoz, hogy ne unjam el hamar, de van közös témája, ami összefogja, és az alapötlet kellő szabadságot biztosít, hogy menet közben még alakíthassam, ha szükséges vagy csak úgy van kedvem, és reményeim szerint a monitor túloldalán ülőknek is kellemes perceket szerez majd. Teljesen rápörögtem, és most annyira megvalósíthatónak érzem, hogy hú, erről muszáj volt mini-helyzetjelentenem! :D

Az a tervem, hogy még idén (valamikor év végén) kész legyek az első elemmel és megmutathassam nektek a Másik projektet. Ha várjátok, drukkoljatok, hogy jusson rá elég időm! ^ ^

(Bónusz, hogy ez a nagy ötlet-összeállás épp anyukám szülinapján történt, ez még hozzáad a jókedvemhez. :D) 


Share:

Fanfic - Lélek-meleg - Minerva/Albus HP fic


Bevallom, mikor megláttam, hogy elhunyt Maggie Smith, megkönnyeztem. /* Olyan fura ez, nagyszerű színész volt, ugyanakkor összeforrt McGalagony alakjával, így olyan, mintha kicsit a karakter is meghalt volna. Aztán ahogy jöttek sorra a Harry Potteres képek, ahol Dumbledore, Piton, Hagrid,... körében már McGalagony is megjelent, eszembe jutott, hogy anno készült egy fanficem a professzorral és szívesen megmutatnám Nektek. 

Játékra írtam még 2022 tavaszán, és ugyan látták írótársak, de nincs agyonjavítva, nem ez volt a lényeg. Itt egyszerűen csak elengedtem magam, számomra egy igazi örömírás volt. ^^ (Picit korhatáros, ezért is nem mutogattam eddig, de most úgy érzem, eljött az ideje, hogy ilyesmit is megosszak.)

Igazából egy egész életútnyi ötlet van a fejemben Minerváról (és Albusról), ez a novella akár annak a része is lehetne.

Ha elolvassátok és megosztanátok a véleményeteket, kíváncsi lennék rá! ^^ 


Lélek-meleg

A hold fénye ezüstös lépőköveket varázsolt az ablakok alakjából a kastély padlójára. Albus Dumbledore a hűvös éjszakai folyosón sétált és a hajával megegyező színű vajkaramellát szopogatott. Mindenütt csend honolt, a diákok aludtak, Hóborcnak pedig megígérte, ha éjszakai séta során zavarja, hozzáköti Frics titkon viselt bokaláncához. Teljes nyugalommal adta át magát gondolatainak, a krémes-édes íznek és a hideg ellen felvett zokni puha ölelésének.

A tantermek folyosójára érve zokogás hangjára lett figyelmes. Papucsa alig csosszant, ahogy megállt az átváltoztatástan terem előtt, egy pillanatig csak fülelt, de mivel a sírás határozottan innen jött, és nem szűnt, eltűnődve fordult az ajtó felé. Ez határozottan női hang. Talán a kis griffendéles Mione Granoll bújt el ide pityeregni, mert a legutóbbi bájitala csak 58 másodpercig hatott egy perc helyett? Megingatta a fejét, lenyelte a karamellát, majd egyet koppantott az ajtón és benyitott.


Minerva McGalagony nem hallotta a koppantást. Az ajtó váratlan nyitódására összerándult, akaratlanul is meggyűrve ezzel az addig szorongatott pergamenlapot. Gyors mozdulattal hálóinge fölé vett talárjába törölte a szemét, megragadta a pálcáját és ellökve magát a tanári asztaltól, megfeszítve izmait kihúzta magát. Nem igaz, hogy valami ostoba kölyöknek épp ide kell besurrannia éjszaka! Ha a Walley ikrek azok, hát Merlinre, napórává változtatja őket, hogy többé eszükbe ne jusson éjszaka járkálni!

Az ajtón beszűrődő holdfényben azonban az egyforma, göndör frizurák helyett egy szikár sziluett jelent meg. Ahogy tett egy óvatos, bebocsátást kérő lépést befelé, kirajzolódott a férfi könyékig érő, deres-barna haja, rövidre nyírt szakálla, kampós orrán csücsülő, félhold alakú szemüvege.

– Professzor úr… – a nő hangja egyszerre volt meglepett és megkönnyebbült, és még a pálcáját is leeresztette. De tartása feszes maradt, akár még most is feltűzött, fekete kontya.

– Mi űzte ki az ágyából ilyen késői órán, McGalagony professzor? – Az igazgató szelíd volt, tekintete figyelmesen fürkésző. Minerva szinte forrónak érezte a tenyerében gyűrődő lap éleit, mikor Dumbledore pillantása megtalálta. Megmoccant a keze, de végül nem rejtette a háta mögé.

– Egy levél otthonról – maga sem értette, de jó volt kimondani. Pedig tudta, ha hallgatna, vagy megkérné, az igazgató magára hagyná. De nem akart egyedül lenni.

Dumbledore is megérthette a válaszban rejlő, ki nem mondott jelentést, mert halkan becsukta maga mögött az ajtót, ráolvasott a zárra egy colloportust és csak aztán lépdelt a már annyiszor látott, ismert, nyugodt lépteivel Minerva mellé.

– Rossz hír? – szava lényegretörő volt, hangja azonban szelíd és tapogatózó.

– Ige… – bólintott a nő, de már az utolsó betűbe belebotlott a nyelve – vagyis nem, csak… elszomorított.

Az igazgató az asztal peremének támasztotta csípőjét, jobbjának tenyerét az asztallapon nyugtatta, úgy fordult Minerva felé. Talárja nyitva, mintegy hálóköntösként terült vállain az apró gombokkal díszített hálóruha felett. A pizsama kockás anyagát enyhén domborító izmai ugyanazt a nyugodt biztosságot sugallták, mint léptei. Mintha nem is érezte volna, hogy hűvös a terem. Nem szólt semmit, csak várt.

Minerva megérezte a férfi felől sejlő lágy karamell illatot, és ez valahogy megnyugtatta. Az asztalra tette pálcáját, nekidőlt az asztal lapjának, megfogta maga mellett kétoldalt és a kopott, diákok varázshibáitól foltos padsorokat nézve mesélni kezdett.

– A férfi, akinek visszamondtam az eljegyzését, elvette egy helyi farmer lányát. – Megszorította a falapot, az asztal pereme a tenyerébe mélyedt. –  Tudom, hogy már nem számít, és remélem, boldog lesz majd, és tudom, hogy jól döntöttem, amikor eljöttem… Soha nem mondtam el neki, mi vagyok.

Bár teste már áthűlt a talár ellenére is, szemét, torkát forrónak érezte. Felfelé pislogott, a tányérból és késből-villából varázsolt órára a terem hátsó falán. Nem akart újra sírni.

– Miért nem mondta el?

Minerva nyelt egyet, sós könnyek karcolták a torkát, majd megérezte a meleg cseppeket a szeme sarkában. Egész karja megfeszült, ahogy az asztal szélét szorította, és fogai az ajkába martak.

Puha, meleg érintést érzett keskeny kézfején. Nem nézett oda, és nem is húzta el a kezét. Jól estek a kis, köröző mozdulatok, előcsalták a magába rejtett szavakat.

– Ő farmer életre vágyott, otthon, Skóciában. Mugli életre. És… tudom, milyen egy titkokkal terhelt családban élni. Legidősebbként én segítettem anyámnak leplezni az öcséim bontakozó erejét. Kicsi voltam még, hogy megértsem, de éreztem, hogy apám eltávolodott anyámtól, mikor elmondta, hogy boszorkány. 


Albus a tanárnőt nézte. Mikor a nő karjai megfeszültek, mikor szája szélébe harapott, mintha önmagával viaskodna, beszéljen-e, kinyúlt a még kidomborodó csontjaival is fegyelmet mutató kézfej felé, és mikor a professzor nem húzta el, simogatni kezdte. Ez hatott. Megindultak a szavak.

A máskor kemény vonások most élüket vesztették, az oly gyakran pengevékonyra préselt ajkak most finoman elnyílva reszkettek, a máskor szigorú hang meg-megremegett, és Albus nem tudta, hogyan adja tudtára, hogy megérti. Hogy igazán megérti.

Folytatta a cirógatást, el-elidőzve a csukló csontján, a finom érintésű bőrön és mikor a nő percek óta hallgatott, az igazgató beszélni kezdett. Úgy mondta, mintha vigasztaló mesét mondana, egy olyan ember hangján, aki pontosan érti, mit jelent a veszteség. 

– Tizenhét éves koromra én lettem a családunk feje. A hatéves húgomat három mugligyerek megverte, miután látták varázsolni. Onnantól nem varázsolt. Apám elkapta őket, amiért az Azkabanba került. Ott is halt meg.

A fiatal professzornő végre eleresztette tekintetével az órává bűvölt étkészletet és ránézett. A nő arcát homályban hagyta a háta mögött feszülő, csillagpettyezte ég, de a nedves, szép szemeken látszott, hogy figyel. Dumbledore folytatta, és magában hálás volt, amiért a nő nem eresztette el a kezét.

– Arianát rejtegettük, nem akartuk a Szent Mungóba küldeni örök életére. Mivel nem varázsolt, mágiakitörései voltak. Az öcsém meg tudta nyugtatni, ő megértette, de nem volt otthon, és egy kitörés alkalmával Ariana megölte az anyánkat. Én akkortájt készültem elutazni egy barátommal. Fiatalok voltunk, tehetségesek, szárnyalni akartunk. De az öcsémnek vissza kellett mennie a Roxfortba, hát én maradtam Arianával. Dühös voltam és keserű, úgy éreztem, bezárnak. Bezárul a világ. 

Az igazgatónak kaparni kezdett a torka. Maga sem tudta, hogy a kimondott szavaktól-e, vagy a kimondatlanoktól.

– Én legalább választhattam – szólalt meg csendesen Minerva. – Láttam, milyen, ha valaki körül bezárul a világ. Anyám az ágya alá zárta a magáét, egy hosszúkás bonbonosdobozba, amiben éppen elfér egy varázspálca. Titok volt az is, és mi is. Hosszú évekig hazudtam apámnak, pedig szerettem. Ahogy Dougalt is. De nem akartam bezárt életet. Senkinek sem akarnék.

A professzor megfordította Albus kezét és megszorította. Határozottan, részvéttelien. Az igazgató hálásan elmosolyodott. Hosszú percekig maradtak így, nézte a magas, törékeny nőt, és elképzelte, hogy Minervának egyszer el tudná mondani, hová is vezetett akkori keserűsége, szellemi magánya.

Albus két tenyerébe zárta, majd lassan dörzsölgetve melengetni kezdte a nő áthűlt, hosszú ujjait. És valahol mélyen tudta, hogy ő maga is kapaszkodik beléjük. Valakibe, aki legalább egy kicsit megérti. De ez csak a múlt volt, a régmúlt, az ő története most csupán a kapcsolódást szolgálta, és egy fürkésző pillantással befogva a fiatal boszorkány alakját, figyelte, segített-e a jelenen?

És a mindig egyenes Minerva gesztusaival, testével sem hazudott. Albus simogató örömet érzett, ahogy látta a nő merev vállait lejjebb ereszkedni, majd ahogy a másik kéz is felemelkedett és belebújt az ő két óvó tenyere közé. De a nyak, a hát, az egész tartás még feszült volt, a hűvöskék szemekből lassan csorgott a könny, míg a nő körül finom, tiszta menta illat lebegett.

– Néha a lélek csomóját a testen át lehet megoldani – mondta ki halkan gondolatát.

Majd megemelte kettejük kezét és vezetni kezdte a nőt a tanári szék felé. Minerva nem tiltakozott, az asztalon heverő pálcájára rá sem nézett, ez pedig biztos jel volt Albus számára, hogy még nincs rendben. Még Skóciában jár.


Minerva engedte vezetni magát, jó volt a férfi meleg, biztos kezébe kapaszkodni, jó volt arra gondolni, még ha szomorúsággal is töltötte el, hogy a másik is ismeri a hiányt, és jó volt leülni a székre, majd előrehajtani a fejét, mikor a férfi mozdulatai ezt kérték. Az előbb simogató, majd egyre erősebb mozdulatoktól szinte rostogtak nyakának, vállának izmai. Halk sóhaj hagyta el a száját, egy-egy határozott mozdulatnál az ajkába harapott, gerince mellől jóleső, apró fájdalomcsillagok szaladtak fel a nyakához és le, egész a derekáig. Elméje egyre inkább a testére figyelt, a lazuló izmokra, a meg-megroppanó ízületekre, helyükre pattanó csontokra. Felnyikkant, és mikor az igazgató alig egy leheletnyit odébb húzta a talárját, ő mindkét válláról leeresztette a köpenyt. Alatta csak a vékony hálóinget viselte, de azon át is érezte a masszírozás erejét, a dörzsölés melegét. És az érintésektől a bőre alatt moccanó, csiklandós zavart.

A férfi tenyere nyomán kellemes-fájdalmas borzongás ébredt izmaiban, aztán a csomó oldódott. Minerva szaggatottan beszívta a levegőt, szeméből szabad utat találtak a könnyek, de nem törölte le arcáról a langyos cseppeket. Hagyta, hadd hulljanak a combjára, hűvös nedvességükkel átitatva vékony hálóruháját. Hátán megérezte az immár csak simogató tenyér súlyát, melegét, ő pedig csak sírt, míg rázkódni nem kezdtek a vállai. Akkor szemüvege alá nyúlva megtörölte nedves arcát, majd hirtelen felállt, és úgy, ahogy volt, könyökéig csúszott köpennyel, inkább csak hálóruhában, megölelte Albust.

Egy szót sem szólt, csak a férfi vállára fektette az arcát, és ahogy átkarolta a nyakát, felcsúszott alkarján a hálóing. Csupasz bőrét cirógatta a puha haj, orrát eltöltötte az igazgató felől áradó karamell illat és megnyugvó örömmel üdvözölte a hátát ismét megtaláló simogatást, a derekára kulcsolódó kart. A sírás és a biztos karok ölelése elzsongította.


Albus szorosan tartotta a nőt, és addig cirógatta a textilen át is érezhetően forró hátát, nyaka puha bőrét, míg tartott a zokogás. Nem bánta a lassan átnedvesedő talárt a vállán, alig érezte a nyaka gödrébe nyomódó szemüveg sarkát, csak egyszerűen a mostanra néhány szálat szabadon eresztett hajnak döntötte az arcát és beszívta a fekete konty mentaillatát. Melegebbnek érezte tőle a szobát. Jó volt a tanárnőt ölelni, jó volt nyugalmat nyújtani, jó volt kapaszkodni. Jó volt szavak nélkül beszélni.

A nő lassan lecsendesült, de miután el sem lépve mellőle, kifújta az orrát, visszabújt az ölelésébe. És Albus nem bánta. Tovább cirógatta a vékony anyaggal fedett vállakat, a hálóing ívét, a hálóing íve felett a bőrét, majd a puha hajpelyheket a nyakán. Ujjai felfutottak a haj szirtjéig, majd mikor erre csak jóleső szusszanás és közelebb fészkelődés volt a válasz, be a kicsit kimelegedett hajas fejbőrre, a puha, de erős hajszálak közé. Érezte, ahogy a nő jólesőn megborzong, majd mozdít a fején és az immár nyakán hullámzó, forró légvételeit. És a kezeit. Míg az egyikkel továbbra is átkarolta, a másik előbb a haján, majd a vállán simított végig, végül szakálla mentén orcája sima vonalán. Testük összeért, a nő melle, hasa a vékony anyagon át is melegítette Albus bőrét, és már nem csak a vigasztaló szándék vezette szomorú vonások kisimítására. Erre már ő is megkereste a nő állát, előbb csak apró köröket rajzolt rá, majd épp csak annyira eltolva Minervát, hogy a szemébe nézhessen, felemelte az állát.


Minerva látta a kérdést a magányos, hófödte hegycsúcsokat idéző szemekben. Tudta, értette, merre tartanak, és nem akart visszafordulni. Ő mozdult először. Vékony ajkát a férfi kemény ajkához érintette, és mikor a másik lassan kinyitotta a száját, vele mozdult az övé is. Utat engedett a bebocsátást kérő nyelvnek, és a közös, puha táncban megízlelte a vajkaramella mostanra lággyá olvadt édességét.

Már nem gondolkodott. Nem, mintha elveszítette volna a fejét, ő Minerva McGalagony életében egyszer tett ilyet, és ez nem az a pillanat volt. Pontosan tudta, mit tesz, mit tesznek, miről szólnak mostanra talár szegélyét, hálóruha gombját kutató érintéseik. És úgy döntött, megéli ezeket a perceket, engedi, hogy görcsbe gubbadt lelke helyett a teste vezesse. A csillagok biztosította alig-félhomály pedig segítette ebben. Inkább csak érezte, mint látta, hogy amint karjai megszabadulnak a súlytól, lába köré siklik talárja. Hamarosan mindketten kigombolt hálóruhában álltak, majd a hideg ellen összefogódzva, amilyen közel állva csak tudták, kibújtatták egymást és magukat pizsamájukból. Minerva borzongva bújt Albushoz, a férfi csupasz teste hőjével óvta néhány másodpercig, aztán egész egyszerűen lehajolt a talárral együtt földre hullott pálcájáért.

A tanári asztal felé intett, Minerva pedig még épphogy volt elég gyors, hogy lekapja róla saját pálcáját. Albus fenyőillatú füstöt szivárogtató, hasas kandallóvá változtatta az asztalt, míg Minerva, kényelmes matraccá a tanári széket. 


És abban a pár másodpercben, míg a varázslat lekötötte a nő figyelmét, Albus kibújt a puha, meleg zoknijából. Aztán hátulról átkarolta Minervát, kivette kezéből a pálcát és a sajátjával együtt a kandalló párkányára tette. Folytatták egymás testének felfedezését, bagolytoll puhaságú csókokat, kérlelő és adakozó érintéseket váltottak, míg szorosan egymás mellett nem feküdtek a matracon.

Minerva mellének szép íve, a sápadt, skót bőrén billegő, lángfestette lobbanások Albus figyelmét is a testére, a testébe irányították. Most néhány óráig nem számított a múlt, nem számítottak a hibák, nem számítottak az egyedül cipelt terhek. Csak a vigaszt kérő nő számított, hajának menta illata, az őt körüllengő, hűvös fegyelem önkéntes leengedése, a nyomában megmutatkozó, vágyat ébresztő érintések, az érintések nyomán a gerincében és alhasában nyújtózó békés borzongás.


Minerva nem gondolt semmire. Albus előtt ült, vállát szelíden hullámzó, langyvízű tóként simította végig a hozzá hajló Albus haja, tenyere élvezve a szikár, ám erős test adta meleget, hosszú, ráérős utat járt be a férfi bőrén. Majd reszketve a válaszul kulcscsontjára kapott csókoktól, hajtűiért nyúlt és kibontotta a haját. Az arca szigorát mindig tetéző fekete konty sűrű, lágy tömegként hullott a vállára. Megdobbant a szíve, megbizsergett a fejbőre, ahogy Albus ujjai a tincsek közé futottak, és meglátta a férfi kis mosolyát, míg fejét, hátát tartva a matracra fektette. Kibontotta a csomót. A világ az oldalát cirógató érintésekké, a mellbimbóját becéző érdes-édes nyelvvé és a homorúvá hajló háta alatt besüppedő matraccá szűkült. Egy biztonságos barlanggá, ami előtt ott hagyhatja korábbi gondolatait, érzéseit, tudva, hogy se nekik odakint, se neki idebent nem esik bántódása.

Csak kezük, szájuk fedezte fel a másik testét, halk sóhajokkal, óvatos, szelíden szomorú mozdulatokkal. Lassan szerették egymást, mert valójában nem kielégülésre, érintésekre vágytak. Mindketten tudták, mik ők, és mik nem. Ez adta számukra a biztonságot. Nem szerelmesek, és nem titokban összebújt szeretők. Csak két magányos ember, akiknek régóta nem volt része ölelésben.

A kandallóban lángoló hasábok izzó parázzsá roskadtak, mire kellemes bódultságban, kimelegedve egymás karjában szuszogtak. Minerva megreszketett, újra megérezte a terem hűvösét. Közelebb kucorodott Albushoz, félig felé fordulva, egyik lábát az övéi közé bújtatva. A férfi vállán pihentette fejét, úgy nézte a keresztíves plafonon függő, alvó gyertyáktól roskadozó csillárt. Albus megérezhette didergését, mert amint követte a tekintetét és ő is a lámpára nézett, a csillár elvált a plafontól, összelapult, széltében, hosszában megnyúlt és jókora vastag, gyertyaláng színű mintákkal díszített paplanná vált. Lassan ereszkedett le rájuk, ők pedig kényelmesen elvackolódhattak alatta.

Minerva félkönyékre támaszkodott, és tűnődve nézte a békés fáradtan somolygó Albust.

– Ön tud pálca és szavak nélkül varázsolni – nem kérdezte, kijelentette, félreérthetetlen elismeréssel a hangjában.

– Nos, igen. Ami azt illeti, tudok. De ez hétpecsétes titok.

Minerva bólintott, majd visszakucorodott a férfi mellé. Szívéből lágy melegség áradt a testébe. Tudta, ma este nem csak ő kapott, de adott is a másiknak. Egy olyan kapcsolatot, amiben megbízhat.



A történetet Minerva McGalagony életrajzának alábbi részlete ihlette:

"Albus Dumbledore könnyek között találta Minervát aznap este az osztálytermében, a nő pedig elmesélte neki az egész történetet. Albus Dumbledore kedvesen és bölcsen fordult felé, és elmondta Minervának saját családja történetének egy részét, ami előtte ismeretlen volt a nő számára. A két magányos ember akkor éjjel kicserélte titkait, és így kezdődött ez az igazán tartós, kölcsönös barátság és tisztelet egymás iránt."

https://magyarpottermore.wordpress.com/mcgalagony-professzor/


Share:

Írók, gyertek gyakorolni Sideranra! :D



Úgy alakult (bővebben majd kifejtem a kurzusbeszámolóval egybekötött helyzetjelentésben), hogy van pár “mikro-skill”, amiket gyakorolni szeretnék írás terén. Ezért aztán visszatértem Sideranra. :D

Írom én a Rongycirkuszt is, csak ott ugye ki is kell találni, hogy mit írjak, így a gondolkodós etapok miatt a regényírás nem egy gyors folyamat. (Mármint nekem, ha valakinek gyorsabban pörög az agya, ott más a helyzet, de az enyém lassabb, meg igazából élvezem is így, hogy nem kell rohanni.) Meg amúgy is, persze, simán lehet magán a regényen gyakorolni, de még hasznosabb lenne, ha oda már jobb készségeket vinnék, meg a mikro-skillekhez amúgy se kell egy teljes regény. A novellákkal nem vagyok rosszban, de ha nekem most ki kéne ugrálnom más történetek miatt a regényből, attól nem lenne boldog az agyam, és épp a regénnyel nem haladnék, a pusztán célirányos, hangulatfestő, skill-gyakorló egypercesek meg egyrészt szintén kivinnének a sztoriból, meg nem is az én világom, hagyjuk. Így jött az ötlet, hogy megpróbálkozom a fórumos szerepjátékkal. És mivel találkoztam már olyanokkal, akik nem tudták, mi ez, vagy más formában ismerték, gondoltam, mesélek róla Nektek, hátha más is kedvet kap hozzá. :D 

Az frpg egy olyan játék, ahol a szerepjáték nem élőben, dobókockákkal, a szerepeket eljátszva történik, hanem írásban, jelen esetben fórumon. Minden játékosnak van egy (vagy több) karaktere, és a nevükben írva, a játszótársakkal közösen alakítják a történéseket. Tehát nem egy folytatásos sztori, ahol az egyikütök ír X oldalt, irányítva minden szereplőt, aztán a másik, hanem felváltva, mindenki csak a sajátját mozgatva. (Bocsi, kedves olvasóim, nem tudom, kik, milyen érdeklődési körrel vagytok itt, ezért az egyszerűség kedvéért úgy veszem, hogy még nem is hallottatok róla. :D)

Hallottam már többektől, akik játszottak ilyet vagy hasonlót, de nem erre létrehozott oldalon, hanem egymás közt, egy párfős baráti társaságban. Így is lehet simán, ha vannak hozzá társak, meg kedv. Amiről én mesélek, az egy direkt erre létrehozott oldal, saját világgal, adminokkal, amiben a játéktér helyszínei egy fórum szobáinak mintájára vannak megalkotva. Szóval kaptok egy kész fantasy világot, egész pontosan annak egy városát, ahol a játékok zajlanak. (Vannak amúgy más világra épülő oldalak is, de amikor szétnéztem, nem volt nagy mozgás rajtuk, azóta meg nem tudom, hogy állnak. Anno a Thrillion leáldozása után a Sideran lett a legismertebb tudomásom szerint.)

Mindenféle karakter bőrébe bújhattok, és akár többet is kipróbálhattok, mert egy felhasználóval 5 karaktert regelhettek. (Persze, ha valaki lelkes, csinálhat több felhasználót, senkit nem zavar.) Lehettek emberek, gnómok, elfek, fél-orkok, sötételfek, ahogy nemesek, átlag emberek, éjjeli pillangók, csatornaszökevények… is. (Ja igen, privátban, meg zárt szobában, de engedélyezettek a korhatáros játékok is.) Az ötleteitekhez pedig kereshettek játékostársat akár célirányosan is: kiírhattok úgy is keresést, hogy itt a karim, játszanék bárkivel bármit, de úgy is, hogy a karim harcos, szeretnék egy edzős játékot, vagy megmenteni egy szép hölgyet vagy épp fiatalembert (Itt már sok, 10-15 éve se zavart senkit, ha egy kari meleg, ilyenben is gondolkodhattok.), varázsló vagyok és fogadnék tanítványt, tolvaj a karim, valakit kizsebelnék, akármi, csak a fantáziátokon múlik. (Bár most azért több idő partnert - vagy partnereket, léteznek csoportos játékok is - találni, mert annyira nem mozgalmas az oldal, mint “az aranykorban” volt. *és most megigazítja a képzeletbeli otthonkáját és sóhajtozva megjegyzi, hogy ezek a mai fiatalok már nem tudják, mi a jó móka* :D) Meg persze, Ti is jelentkezhettek más hirdetésére, ha kedvet kaptok ahhoz a karihoz, amilyet ő keres.


Amiért szerintem hasznos lehet íróknak is: 

  • Mikro-skillek gyakorlása → egy-egy reag írásakor belecsempészhetsz leírásokat, testérzeteket (én ezek miatt megyek XD), egyáltalán, magát a szövegalkotást.

  • Többféle karaktert kipróbálhatsz, komolyabb elköteleződés nélkül → Azért egy regényben meggondolja az embert, hogy illik-e bele egy csavargó, akarok-e vele hosszútávon is foglalkozni, vagy csak most ilyen kedvem van, vagy épp többféle kariötletem is van egy szerepre, de dönteni kéne. Itt megteheted, hogy csinálsz egy karaktert, játszol vele egyet-kettőt, aztán ha nem akarod tovább vinni, egyszerűen nem vállalsz több játékot. És nagyon izgi egyszer finomkodó kisasszonynak, máskor túlélésért zsebelő csatornapatkánynak vagy épp bölcs varázslónak lenni (mágiarendszere is van a világnak). 

  • Nem hosszútávú elköteleződés → Ha csak kipróbálnál egy karaktert, egy hangulatot, de nem biztos, hogy köré akarsz szőni egy teljes regényt vagy akár novellát, itt megteheted. De ha ahhoz van kedved, életutat is játszhatsz. 

  • Valaki várja, hogy írj → Ha motivál, hogy ne csak a fióknak írj, hanem valaki várja és örüljön neki, itt ez biztosan meglesz, hiszen a szerepjáték nem egy magányos elfoglatság. 

  • Nincs kritika → Ez itt nem az íráskészség fejlesztéséről szól, a többség esélyesen nem is író, és senkit nem érdekel az írástechnika. Csak írunk, mert élvezzük, és az a lényeg, hogy a partnereddel mindketten élvezzétek a közösen kialakított játékot, de nem kell semmilyen szabálynak megfelelni. Egyszerűen nem érdekel senkit, amíg jó a játék. (Oké, persze, nem azoknak találták ki, akik három kerek mondatot nem tudnak összerakni, de szóval én pl. 17 évesen, mindenféle írástanulás nélkül, az alap fogalmazási készségemmel teljesen jól tudtam itt érezni magam és mindig volt játszótársam is.) Szóval nincs elvárás, senki nem fog kritizálni, és még várja is a reagod. Szerintem írói görcs leküzdésére is tökéletes lehet. :D 

  • Lehet másoktól tanulni → Most csak beleolvastam pár reagba, és akadnak néha annyira kreatív megfogalmazások, szépen használt képek, hogy szerintem íróként ebből simán lehet tanulni is.

  • Azonnali örömforrás → Egy-egy reag néhány bekezdésnyi, így megírni is gyorsan megy, mivel nem kell annyira szuperjóra, hibátlanra írni, így szintén nem kerül napokba egynek a megírása (persze, játszadozhatsz te a mondatok finomításával, ha pont ezért jönnél, és így szereted, szabad, csak nem kötelező. Van, hogy van szabad húsz percünk, írunk gyorsan egy reagot, aztán megy tovább az élet), és közös tempótól függően, de a másik is hamar reagál, amire kíváncsi vagy, vártad, így ez is örömet okoz. Míg ugye akár csak egy novellát is megírni, javítani, etc., hetek, akár hónapok, aztán felteszed netre, aztán vagy olvassa valaki, vagy nem, vagy reagál rá vagy nem. Itt biztosan várja valaki az írásod és lesz reakció is. Megint jó lehet írós görcsök ellen is, egy remek örömforrás. :D

  • Jófej, írni szerető emberekkel játszhatsz, akár barátkozhatsz (jó, ennek nincs köze az íráshoz, csak úgy jó dolog) → Aki ide jön, annak már van egy alap íráskészsége, élvezi az írós játékokat, és én eddig úgy tapasztaltam, a szerepjátékosok elég színes és nyitott népség. Persze, a legtöbb játékpartnerrel talán nem is beszélgetünk, meg nem is találkozunk soha, de nekem pl. van olyan ember, akit itt ismertem meg 10+ éve, és máig barátok vagyunk, sőt, voltak, akikkel évekig lakótársak lettünk.

  • Drámai érzék fejlesztése → Ez a játék az interakciókra épül. Persze, játszhatsz egyedül is az erdőben, hogy füvesember vagy és épp növényeket gyűjtesz, mert nem tilos, de az nem olyan izgalmas, mintha megtámad egy bandita vagy meghallasz egy segítségért kiabálót, akit levetett a lova. Tapasztalataim szerint nagyon jól lehet érezni, hogy mikor izgalmas egy játék, mert akkor bepörög. Alig várod, hogy a másik írjon, izgatott vagy, mit reagál, aztán alig várod, hogy leülhess válaszolni neki. Ha pedig ezt íróként tudatosan végiggondolod, hogy most ez épp mitől ennyire feszült és izgi, az még hasznodra is válhat. 


És ha már tempó, megemlítem, hogy az is előnye ennek a fajta játéknak, hogy nem kell egyszerre gépnél lennetek. Lebeszélitek, mit és hol játszotok és ki kezdjen, aztán mindenki akkor ír reagot, amikor ideje engedi. Annyit érdemes megbeszélni, hogy hasonló legyen az igény és lehetőség, mert ha mondjuk te heti egyszer tudnál kb. írni, a másik meg épp otthon fekszik betegen és csak most szeretne egy aktívabb játékot, hogy elüsse az időt, akkor az nem szerencsés párosítás. De ez sokszor alakul is magától, ha izgalmas a játék, úgyis sűrűbben akartok írni, olyan is volt már, hogy valakivel havi egyszer előbukkantunk egymásnak, meg simán lehet, hogy van egy átlag tempó, de valaki épp elutazik, vizsgaidőszaka van, és szól, hogy most pár hétig nem lesz. (Oké, mondjuk azt sűrűn emlegetjük, hogy vaaalahogy mindig vizsgaidőszakban tört ránk a kreativitás és alkottunk új karikat XD) A lényeg, hogy nem kell egyszerre gépnél lenni, senki nem méri stopperral, mikor írtok, simán az életetekhez szabhatjátok a játékot. 


Vannak viszont hátrányai, vagy potenciális hátrányai is, amikről azért beszélek, mert magamon tapasztaltam, és ha tényleg írásgyakorlásnak szeretnétek, nem árt tudni:

  • Fel lehet venni közben nem szerencsés írói szokásokat → Mivel itt mindenki a saját és csak a saját karakterét irányítja, miközben reagál a másikéra és a felváltva írt reagokból alakul ki a történet, így más a szöveg üteme, stílusa, mintha egy összefüggő szövegnek, ahol minden szereplőt te írsz. És ez nem mindig alkalmazkodik (sőt, leginkább nem) ahhoz, ami írástechnikailag helyes. (avagy "A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg lektorát vagy szerkesztőjét!")

  • Kívülről mutatjuk a karaktereket → Ez még az előzőhöz kapcsolódik, de nekem nagyon sokáig tartott levetkőzni, ezért külön kiemelem. Mivel itt te írod le, hogy a karaktered milyen kívülről, és részben azt is, milyennek lássák mások, így bőven van a szövegekben “szomorúság csillant a szemében” és hasonló kifejezések, amik nem szerencsések, ha közeli E/3 narrációra gyúrsz. (Ó, igen, itt E/3-ban írunk, szóval *Lilien összehúzta magán kopott köpönyegét, mikor a tenger felől fújó, sós szél végigsepert az ókikötőn. Megállt a Smaragdlevél előtt és elmélázott, betérjen-e a fogadóba egy kupa szívmelengetőre.* Láttam már E/1-es reagot, de szokatlan volt.) 

  • Nincs kritika → Ezt fent is említettem, igen. Mert hát attól függően előny vagy hátrány, hogy mire van szükséged, igényed. Ha pont a felszabadultság hiányzik, hogy ne kössenek bele az utolsó kis hangulatteremtő képedbe, és ne kelljen azzal foglalkozni, hogy jó-e (meg hogy másoknak jó-e, nyilván magadat figyelgetheted közben), akkor előny, de ha te úgy szeretsz, tudsz jobban fejlődni, hogy kritikus visszajelzést kapsz kívülről és elmondják, olvasói szemmel milyen, amit írtál, akkor ez itt hiányozhat. Itt nem az írástechnikát nézi senki, az számít, fel tudod-e venni a játékos stílust, előre tudod-e gördíteni te is játékot úgy, hogy a partnernek is élvezetes legyen.

  • Azonnali örömforrás → Ez is megint attól függ, mire van szükséged, hajlamod. Ha jót tenne egy kis önfeledt írás, akkor előny, ahogy fent kifejtettem. De ha emiatt halogatod a saját sztoridat, valahogy mindig előbb írsz reagot, mint a regényt, hiszen az könnyen be tud szippantani, hogy várják és kapsz reakciót, akkor ez egy remek időtöltés, de íróként neked nem hasznos. 


Azt hiszem, mindent leírtam, ami a témával kapcsolatban a fejemben volt. :D 

A fenti hátrányok amúgy szerintem akkor ütnek be, ha nem tudod kézbentartani őket. Még egyébként én is tartok tőle, hogy netalán visszaveszek rossz írós szokásokat, de egyelőre – aztán lehet, elbizakodott voltam – érzem magam annyira biztosnak már az írástechnika területén, hogy ezek ne vigyenek el, és regényíráskor vissza tudok váltani a “hivatalos formához”. Aztán persze, ha azt látom, hogy nem, és nagyon elhúz, legfeljebb otthagyom a játékot, de ennyi év után ettől annyira nem félek. 

Ugyanez vonatkozik arra is, hogy beszippant vagy sem. Én most egyelőre azt látom, hogy pont, hogy jobban pörög tőle az agyam, mert egyrészt megvan a mini örömforrás, meg a várakozás, hogy mikor ír a másik, de ezt át tudom forgatni abba, hogy lelkesen dolgozok a regényen. Mert közben, míg mondjuk a másik reagjára várok, nem kell agyalnom a sztorin, hiszen nem egy másik történetet írok a regényem mellett. Ha majd azt látom, hogy a regény rovására megy, hát lezárom a játékaimat, és eljövök. De jelenleg csak még jobban pörög tőle az agyam, ráadásul ott a kis hang is, hogy aztán nehogy a regénnyel ne haladjak, ezért extrán figyelek rá, hogy foglalkozzak vele.


Szóval ezeket a fentieket érdemes mérlegelni, de őszintén szólva, ha kíváncsiak lettetek erre a gyakorlási lehetőségre, nincs mit vesztenetek, nézzetek be! → 


https://sideran.hu/index.php 


Az oldal ingyenes, semmi személyes adat nem kell a regisztrációhoz. Egy próbát megér! ;) 


Ha pedig bármilyen kérdésetek lenne, szívesen válaszolok. :D




Share:

Körforgás Write Tag - Szeptember

 


Sziasztok!

Úgy fest, a hangulatomon is meglátszik, hogy egészséges életmódra kell váltanom, mert mióta beköszöntött az ősz, fáról szedett almán,  napmelengette szőlőn, kompóton és lekváron jár az eszem. Szóval kaptok egy kicsit Ti is az érzésből: szeptemberi szavunk a Szüret. :D 



Szabályok:

> Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.
> Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
> A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját!
> Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad!
> A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.
> Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.
> A bannert vinni szabad, de nem kötelező.
> Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)
> Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)
> Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;) 


Kérdések:
  1. Mikor érzed, hogy beérett a munkád gyümölcse? Számodra mi a siker írás terén?
  2. Mi a legnagyobb eredmény, amit valaha elértél íróként? (Nem kell hivatalos eredménynek lennie, bármi, amit annak érzel.)
  3. Kora tavasztól őszig dolgoznak a földművesek a jó termésért. A karaktereid miért dolgoznak? Mi a céljuk?
  4. Ha szüret, akkor befőzés. Vannak-e olyan jó élményeid az írós múltadból, amiket, mint egy finom, édes lekvárt elővehetsz, és a nehéz napokon erőt meríthetsz belőlük?
  5. Ha szüret, akkor must és murci. Hogy állnak a karaktereid a becsípéssel? :D

+1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)

Jó játékot, és óvatosan a musttal! ;) 


Share:

Körforgás Write Tag - Augusztus



Sziasztok!

Augusztusban már érezzük a közelgő őszt. Bár még tart a nyár, kánikula is előfordulhat, de az esti levegő hűvösebb, és megtelik egy jellegzetes ősz-illattal. Talán furcsa, de én ilyenkor, amikor elköszönünk a meleg, napfényes évszaktól, előbb elmerülök az idő múlásának hangulatában, mint ősszel. Az ősz már egy kész állapot, egyre hűvösebb, lucskosabb, ködösebb, de augusztusban még velünk van a nyár, amitől elköszönünk. Ebből a hangulatból merítve lett az ehavi szavunk az Idő.




Szabályok:

> Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.
> Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
> A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját!
> Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad!
> A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.
> Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.
> A bannert vinni szabad, de nem kötelező.
> Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)
> Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)
> Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;) 


Kérdések:

  1. Tervezés, írás, javítás: számodra melyik rész a legidőigényesebb?

  2. Mennyi időt ölelnek fel a történeteid?

  3. Ha egy általad választott korban lehetnél író, melyiket választanád és miért?

  4. Mivel szoktad elszúrni az írásra szánható idődet? (Természetesen respect mindenkinek, aki nem tesz ilyet. :D)

  5. Hogyan hat az idő múlása a karaktereidre? (Akár a sztorid idején túl is gondolkozhatsz. Fejlődnek, megkeserednek, stb.?)


+1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)


Jó játékot! ^^


U.i.: Mondjuk amikor a témát és a bevezetőszöveget kitaláltam, akkor nem épp egy kánikulai hét elején voltunk. ^^"





Share: