Fordítás - Ellenállhatatlan romantika építése

Ha jól sikerült, a romantikus szál nem csak mélyebb érzetet és jelentéstöbbletet ad a történetnek, de ad az olvasónak még egy okot, hogy a következő oldalra fordítson. Sajnos könnyű átgondolás nélkül beleugrani a romantika írásába. Aztán ha a románc nem működik jól, jöhet a történetíró szívfájdalma. Hogy segítsek az igyekvésed során, megmutatom neked, hogyan tervezz meg egy alapvető románcot.

1) A romantika szükségessé tétele

Sok sztori, különösen a TV sorozatok, elköveti azt a hibát, hogy fog két vonzó embert és egyszerűen kijelenti, hogy ők szerelmesek. Ezek a kísérletek mindig unalomba fulladnak. Ez (a romantika) többet igényel, mint két, egymás közelségétől lángoló ember közötti hihető kémia kialakítása. Hogy a románcot igazán lenyűgözővé tegyük, az olvasóknak látniuk kell, hogy a gerlepár hogyan is illik egymáshoz.

Szóval az első lépés annak a bemutatása, hogy a főszereplődnek milyen érzelmi szükséglete van, amit a szerelem betölthet. Kielégítetlen szükségletük kikerülhet a szokásos gyanúsítottak közül, mint a magány vagy a megnemértettség. Ugyanakkor, ez kézenfekvőbb lehet, mint például a vágy az izgalomra, vagy a stabilitásra. A Disney Aladdinjában Jázmin fogolynak érzi magát. Aladdin elviszi őt egy repülőszőnyeges utazásra, és megígéri neki, hogy “megmutatja a világot”. Aladdin Jázminnak egy “nagy szerelmi érdeklődés”, mert felkínálja a lánynak a szabadságot, ami után annyira sóvárog.

A love interestet nem kell annyira megalapoznia, mint a nézőpontkaraktert, de náluk is meg kell határoznod a szükségletüket és hogy a főhős hogyan tudja ezt betölteni. Ez meggyőzőbbé teszi a románcot.

2) A love interest vonzóvá tétele

A románc nem lesz rokonszenves, hacsak a love interest nem látszik vonzónak az olvasók számára. A kívánatosság megteremtése tartalmazhat vonzó fizikai tulajdonságokat, de ha a te sztorid írott mű, nem kell leírnod, milyen bámulatosan lángol a páros. Ehelyett adhatsz a love interestnek néhány egyedi fizikai tulajdonságot, és hagyd, hogy az olvasók döntsenek a vonzerejéről. Ha gyönyörű tulajdonságokat is használsz, kerüld a túlzott tárgyiasítást. A szeretett személy mellének részletes leírása azt a benyomást kelti, hogy a főhős borzasztó alaposan megbámulta.

A partnerjelöltnek a fizikai vonzóságon túl kompetensnek is kell lennie. Ideális esetben van olyan fontos képessége, ami megváltoztatja az eseményeket. A jelöltnek még több ínyencsége  is lehet, mint a protagonistának. Ha a szeretett személy jóval magasabb státuszú, mint a főhős vagy másféle módon elérhetetlen, ez még vonzóbbá tudja tenni. Ugyanakkor, ne engedd, hogy a partnerjelölt ellopja a reflektorfényt! Ha legyőzi az ellenfelet, mikor a főhős nem néz oda, az olvasók neheztelni fognak rá.

A Star Wars: Új remény c. részében Leia hercegnő attraktív, magasabb státuszú mind a két főhősnél, Luke-nál és Han-nál, és ahogy az ügyetlen mentési kísérletük mutatja, sokkal rátermettebb is náluk. Ez adja az alapját, hogy ő lesz a vágyott partner.

Bármit is csinálsz, ne engedd, hogy a partnerjelölt túl dominánssá váljon. Ez egy gyakori probléma, ezért később még részletesen foglalkozom vele.

3) Vonzódás és taszítás tervezése

A gerlepárodnak sok lehetőségre lesz szüksége, hogy interakciózhassanak. Ezek során azonban nem jöhetnek egyből össze, különben nem lesz túl hosszú a történetük. Ha az írók ezt nem tervezik meg előre, gyakran fordulnak helytelen viselkedés ábrázolásához, ilyen például, amikor egy karakterből mániásan követő, vagy túlzott udvarlót csinálnak. Van két általános formula, ami gondoskodik a hosszas udvarlásról. Válaszd azt, amelyik leginkább megfelel a történetednek.

Szerencsétlen szerelmesek

Szerelmesmadaraid gyorsan erős romantikus kötődést alakítanak ki. Az első találkozás után aktívan keresni fogják a lehetőséget, hogy időt tölthessenek együtt. Külső erők azonban megakadályozzák, hogy hivatalossá tegyék kapcsolatukat. Talán már jegyben járnak másvalakivel, vagy a családjaik ellenségek. Talán az egyikük szuperhős, a másik egy gazember, és nem lehetnek együtt, amíg egyikük meg nem változtatja a másikat.

A Disney Jégvarázsában Anna és Hans párosa követi ezt a klasszikus formulát. Nagyon hamar kapcsolódnak egymáshoz, de tervüket, hogy összeházasodjanak, Elza megakadályozza. Bár románcuk később megromlik, de a felvezetésnél ezt még nem tudjuk.

Civakodó partnerek

Párocskádat az első találkozáskor még nem érdekli a szerelem. Ha úgy alkotod meg őket, hogy az elején gyűlölik egymást, az teret ad a romantika kivirulásának, de lehetnek közömbös, kevert vagy egyoldalú érzéseik is. Annak ellenére, hogy nincs köztük kapcsolat, külső erők összehozhatják őket. Partnerek lehetnek egy közös cél elérése érdekében, járhatnak ugyanabba az iskolába, vagy felbérelhetők egymás megfigyelésére.

A Jégvarázsban Anna és Kristoff ilyen civakodó partnerek. Annának szüksége van fuvarra és Kristoffnak szüksége van pénzre, tehát együttműködnek, annak ellenére, hogy nem jönnek ki egymással. Utazásuk során aztán közelebb kerülnek egymáshoz.

Szükséged lenne még ötletre? Nézd meg a listámat a románc akadályairól (angol) és a karakterek összehozásának módjairól (angol). 

4) Korai kémia kialakítása

A Buffy, a vámpírok rémének 4. évadában Willow elmegy a boszorkányok egyik találkozójára, mert a mágiáról akar tanulni. Ugyanakkor azt találja, hogy a találkozón egyik hölgy sem tudja, hogy a mágia valódi és ezt gyakorolná. Kivéve egyvalakit, aki félénk szemmel figyeli a találkozó helyszínét. A szégyenlős nő neve Tara, és őt és Willowt összeköti a mágia iránti érdeklődésük. Majd hamarosan rájönnek, hogy szerelmesek.

Az erős első találkozások elengedhetetlenek, hogy az olvasók befektessenek a románcba. Ugyanakkor ez többféle módon is kibontakozhat. Gerlepárunk érezhet vonzalmat, ellenszenvet vagy a kettő keverékét. Általában a “csillagok által is egymásnak rendelt” pároknak több vonzalomra, a civakodó pároknak több ellenszenvre van szükségük. Minél hosszabbnak kell lennie a romantikus cselekménysorodnak, annál hasznosabb lehet késleltetni azzal, hogy a karakterek nem kedvelik egymást.

Építsd a vonzalmat a kötődés apró momentumaival. A karakterek tehetik:

• Rájöhetnek, hogy ugyanazokat a furcsaságokat szeretik, például a pácolt tojást vagy a régi lemezeket.
• Segítsenek egymásnak, még akkor is, ha csak egy táskányi kiborult ételt szednek össze.
• Legyenek szokatlan “megértés pillanataik”, például fejezzék be egymás mondatait.

Építs ellenszenvet egy könnyed konfliktus pillanataival. A karakterek tehetik:

• Versenyezzenek valamiért, mondjuk egy árverésre bocsátott ingatlanért vagy az utolsó szelet pitéért.
• Vegyenek részt szellemi vitában, például hogy egy hírhedt bűnözőnek jár-e a második esély?
• Legyen egy szerencsétlen félreértésük, mondjuk az egyik tévessze össze a másikat egy vásárlóval vagy klienssel.

Még ha a románcod lassú folyamat is, keresd meg a módját, hogy utalj rá, hogy az alakulóban lévő párosod jól működik együtt. Talán a protagonistád szenvedélyes és versenyképes. Érzelmi szükségletük, hogy kapcsolatba kerüljenek valakivel, akit nem tudnak elriasztani. Ha szenvedélyes kapcsolatra lépnek egy új, agresszív ellenféllel, az olvasók észre fogják venni, hogy illenek egymáshoz, még akkor is, ha ők ketten eleinte nem szeretik egymást.

5) Az egészségtelen viselkedés elkerülése

Mielőtt a párosod először színre lépne, nem akarod, hogy az olvasók úgy döntsenek, szörnyű emberek. Sajnos gyakori, különösen a férfi love interesteknél, hogy nyíltan bántalmazók a partnereikkel szemben. Az idő múlásával egyre több olvasónak lesz ellenszenves, ha a partnerek nem egyenrangúak. A karakterek interakcióinak átnézésével elkerülheted ezt a buktatót.

Kezdd a két karakter viselkedésének összehasonlításával. Nehéz időkben ugyanakkora segítséget nyújtanak egymásnak? Egyformán megmondják egymásnak, mit tegyenek? Ha az egyik “túlkiabálja” a másikat, megfordítható a viselkedés? Az is számít, miért teszik, amit tesznek. Ha az egyik kiakad, mert megszokta, hogy egyedül dolgozik, a másik meg mert a partnere megrongált valami drága felszerelést, az nem egyenlő viszony.

Ezután nézd meg, van-e olyan tulajdonság, ami szerethetetlenné tenné valamelyik karaktert.

• Lehet, hogy valamelyik karaktered nyersebb, mert túl elfoglalt a finomkodáshoz, de nem szabad, hogy ok nélkül bántson bárkit.
• A partnerjelölt megtisztíthatja és bekötözheti az öntudatlan protagonista sebeit, de soha nem fürdetheti vagy vetkőztetheti az engedélye nélkül.
• A karakternek nem szabad mások helyett fontos döntést hoznia, még akkor se, ha az feltételezhetően a másik hasznára válik.

A Fireflyban Inara és Malcolm ellenséges kapcsolatban van, annak ellenére, hogy leplezik egymás iránti érzéseiket. Javarészt működik az ellenségességük, mert az kétoldalú. Malcolm néha elutasító és undok Inarával, de Inara is undok és elutasító Malcolmmal szemben. Habár sajnos Malcolm több alkalommal is “kurvának” nevezi Inarát. Ez jogosnak tűnik, ugyanis Inara olyan szolgáltatásokat nyújt, amik szexet is tartalmaznak. Ennek ellenére egy ilyen kifejezésnek túl erős az érzelmi töltete ahhoz, hogy a legtöbb olvasó számára elfogadható legyen. A férfi, aki lekurváz egy nőt, nőgyűlölettől és verbális bántalmazástól bűzlik. Hogy megakadályozd, hogy a romantikád erre az útra csússzon, ne használj nemek szerinti rágalmazást.

Az egészségtelen viselkedést nem mindig könnyű elkerülni. Annak tudata, hogy a karaktereid egymásnak szólnak, színesebbé teszi a felfogásodat a cselekedeteikről. Ezért hagyták olyan sokáig figyelmen kívül Csipkerózsika nem beleegyezéses, alvós csókját. Hasznos lehet emlékezni arra, hogy ami nem elfogadható egy durva és csúnya ismerős számára, az nincs rendben a partnerjelölt számára sem.

6) A ragaszkodás és a növekedés ábrázolása

Miután végeztél a kínos első interakciókkal, eljött az idő a kötődési jelenetnek. Ha csillagok által rendelt románcot használsz, ez általában az első találkozáskor történik meg. Ellenkező esetben később kell indulnia és fokozatosan kell tartania a csúcspontig.

A kötődési jelenetben, a karakterek mélyebb és jelentőségteljesebb kapcsolatba lépnek egymással. Ha eleinte nem is kedvelték egymást, el fognak kezdeni felengedni egymás társaságában. Lehetőségek a kötődés mélyítésére:

• Valami váratlan cselekedet, ami nagy hatást gyakorol a másik félre. A karakter megmentheti a partnere életét vagy szokatlan együttérzést mutathat.
• Megnyílhatnak személyes témákban. Beszélgethetnek a múltjukról, az életcéljukról vagy feltárhatják, mitől félnek.
• Jobban dolgoznak csapatban. Egyszer talán veszekedtek arról, hogy mit várnak egymástól, aztán pedig olyan helyzettel néznek szembe, hogy dicsérik egymást.

Talán a karakterek még nem szerelmesek, de olyan a testbeszédük, gondolataik vagy tetteik, amik illusztrálják növekvő érzéseiket. Talán hosszan visszanéznek, mikor elválnak, vagy figyelmesen elkészítik a másik kedvenc ételét.

A …Holnap hatása c. filmben Cage alezredes (Major Cage?) időhurokba kerül, amiben minden nap csatába kell mennie és meghalnia a harcmezőn. Tudja, hogy ugyanez történt egyszer egy híres háborús hőssel, Rita Vrataskival, ezért felkeresi, hogy segítséget kérjen tőle. Elsőre Rita nem hatódik meg Cagetől, de ahogy a férfi folytatja az edző napjuk ismétlését, és utána egy küldetést a nővel, Cage egyre alkalmasabbá válik. A férfi megismeri a nőt és tudását arra használja fel, hogy elnyerje a bizalmát. Amikor a férfi megállítja életbevágó küldetésük fejlesztését, hogy életben tartsa a nőt, ez elmondja a nézőknek, hogy Cage mennyire törődik vele.

7) Tragikus szétválás okozása

Feltételezve, hogy “boldogan éltek, amíg meg nem haltak” véget szánsz a párosodnak, érdemes előbb elválasztanod őket egymástól. Így lebilincselő és kielégítő lesz a történet vége. (Ha ők nem maradnak együtt, helyette kapniuk kell egy rövid, boldog időszakot együtt és a végére szakítaniuk kell.) Ez az elválás jelenti majd a romantikus ív tetőpontját. Ez megtörténhet a regényed dramaturgiai ívének tetőpontja előtt vagy alatt (vagy a plot közepén).

A szakításuk oka lehet valami külső kényszerítő erő, nézeteltérés kettejük között vagy ezeknek a bármilyen kombinációja.

• Ha a karakterek csillagok által rendelt szerelmesek, egyikük vagy mindketten dönthetnek úgy, hogy az őket széthúzó erő túl nagy ahhoz, hogy legyőzzék. Meggyőződhetnek arról, hogy a Team Evil egy tagjával randevúzni vagy a családjuk titoktartási megállapodását megszegni felelőtlenség.
•  Egy antagonista erőteljesen szétválaszthatja őket. Egyiküket vagy mindkettejüket elrabolhatják és messzire vihetik. Még ha a gonosztevőnek nincs is kifogása a románc ellen, a szerelmespár együtt túl erős lehet ahhoz, hogy együtt hagyja őket.
• Elmélyülhetnek intellektuális vagy személyiségbeli különbségeik. Talán kritikus döntést kell hozniuk, de olyan szinten nem értenek egyet, hogy egymás ellen fordulnak. Vagy alternatíva, hogy valamelyikük túl lassú a változásban, és nagy hibát követ el, amit a másik nem tud figyelmen kívül hagyni.

A The 100 második évadában, Clarke és Lexa összekapcsolódtak azon vágyuk miatt, hogy mindketten a csapatuk jó vezérei akartak lenni. De mikor Lena üzletet köt az ellenséggel Clarke kárára, hogy megmentse az embereit, az egy szívfacsaró árulás. A második évad végére ellenségként külön utakon járnak.

Ha a karaktereid közül valamelyik a kapcsolat feladása mellett dönt, a másiknak tiszteletben kell tartania a döntését – akkor is, ha nem ért vele egyet. Az elhagyott karakter hozhat érveket az együttmaradás mellett, de nem szabad fizikailag megakadályoznia a másik távozását vagy ragaszkodnia ahhoz, hogy a kedvese “elszökik”. Az irányító vagy lekezelő viselkedés csak szerencsétlen párosnak fogja bemutatni a szerelmeseid.

Miután a karakterek szétváltak, mutasd meg, milyen rossz nekik külön lenni. Előfordulhat, hogy ébredéskor azt várják, hogy a másik mellettük lesz, vagy minden percben a másikról beszélnek bárkinek, aki meghallgatja őket. Különválásuk végén egyértelművé kell váljon, hogy jobb nekik együtt lenni.

8) A páros összehozása

Egy döntő pillanatban a szerelmeseidnek az együttlétet kell választaniuk.  Ha az előzőekben erővel választották szét őket, merész tettek árán újra összekerülhetnek. A tudatos döntés azonban kielégítőbbé teszi a befejezésed. Talán egyikük vagy mindketten kénytelenek választani aközött, hogy újra összetartozzanak, vagy valami között, ami fontos számukra. Ha feláldoznak valamit, hogy újra együtt lehessenek, az egyesülésük jelentőségteljesebb lesz.

A 2003-as Gyűrűk Urában, A király visszatében, Aragorn biztatta a szerelmét, Arwent, hogy hagyja el őt, hogy a nő elutazhasson az övéivel a paradicsomba a tengeren át. Arwen már a hajó felé tartott, mikor meglátta egy vízióban a jövőjét Aragornnal. Végül úgy döntött, hogy marad, de ezért le kellett mondania az elfek hosszú életéről.

Ha a szereplők nézeteltérés miatt váltak el, a megoldás többféle lehet.

• Miután megérzik a szétválás fájdalmát, bármi is okozta a nézeteltérésüket, összehasonlítva kicsinek tűnik ehhez képest.
• Rájöhetnek, hogy egy karakter, aki szét akarta választani őket, hazudott nekik.
• Egyikük vagy mindketten elsőkézből tanulják meg, hogy a másiknak igaza volt.

Miután visszatértek a szóbeli feltételekhez, gyorsan meg kell oldaniuk nézeteltéréseiket, és adott esetben bocsánatot kell kérniük. Kompromisszumkészségük és vétkeik beismerése bebizonyítja a közönségnek, hogy korábbi hibáik ellenére ők összetartoznak.

Végül ne felejts el boldog pillanatokat is belefoglalni az epilógusodba. Mutasd meg, hogy a kezdetben felállított érzelmi szükségleteket hogyan tölti be most a kapcsolatuk.

Ha egyszer elkezded használni, látni fogod, hogy a romantikus ívek sokban hasonlítanak más cselekményívekhez és különösen hasonlítanak más kapcsolati ívekre. Kezdj egy problémával, hagyd a karaktereket küzdeni a megoldásért, járasd csúcsra egy fontos döntéssel és kösd el az egészet.

Forrás: https://mythcreants.com/blog/constructing-a-compelling-romance/

Read More

Újranyitás! :D - hát ez is eljött...

Üdv újra itt! :D 

Jó másfél év hallgatás után eljött ez a nap is: Újranyitom a blogom. :D 

Hiába folytatás ez tulajdonképp, hiszen a korábbi témám megmarad, továbbra is az írással és ahhoz kapcsolódó dolgokkal foglalkozom, a régi bejegyzések legtöbbje is elérhető, mégis, ennyi szünet után, meg mert újraterveztem a blog kinézetét is, inkább érzem újrakezdésnek, mint folytatásnak. Nagyon fura érzés, mintha valami új dolog kezdődne, valami újba vágnék bele. :D 

Kezdésként szeretnék elnézést kérni a hosszas hallgatásért, egészen pontosan azért, mert nem szóltam. Az igazság az, hogy nem terveztem ezt így. Még úgy másfél éve, mikor csak csúsztak a cikkek, mert épp más dolgom volt, kezdtem belelendülni a saját regényem tervezésébe, mindig azt mondogattam magamnak, hogy majd jövő héten kiteszem a következő posztot, majd jövő hónapra megírom azt a cikket - mert tervek, készülő vázlatok voltak, vannak is -, csak aztán mindig “majd holnap” lett belőle. Szóval én őszintén hittem, hogy “majd holnap” megy is a következő poszt, azért nem szóltam sokáig. Aztán meg fél - egy év után fura és felesleges is lett volna. A lényeg, hogy ígérem, ha bármikor tervezett szünetre megyek, azt jelezni fogom. :D (Meg persze igyekszem nem ilyen hosszú eltűnéseket produkálni a jövőben. De visszatekintve a blogos múltamra, azért garanciát nem vállalok. ^^” De erről a múltról majd olvashattok egy későbbi bejegyzésben. ;) ) 

És akkor pár szót arról, mi változik:

A blog fő témája ugyanúgy marad az írás, és bármi, amit ahhoz kapcsolódónak érzek és szívesen megmutatnék. Főleg adott témára írt, elmélkedős, végiggondolós bejegyzések, ha netalán írok novellát, egypercest, ami itt megmutatható, azt hozom. 

Ami viszont megszűnik, azok a fordítások. Egy háromnegyedig elkészült még van a tarsolyomban, azt már befejezem, de az az igazság, hogy már nem látom sok értelmét. A google fordító van annyira jó, hogy három kattintással bárki átfordíttathatja magának magyarra az oldalakat, és némi nevetés közepette teljesen jól meg lehet érteni a cikkeket. (Én is így olvasok nagyon sokat angol oldalakról.) Gyakorlásnak szántam eredetileg az egészet magamnak, amire jó is, csak rengeteg felesleges munkával jár. Egyrészt az, hogy nem elég magamnak lefordítani, le kell írni kb. szó szerint, aztán magyarítani az egészet, mert sajna még mindig csak ezen a szinten tudok fordítani. És vicces, de a magyarítás is sok idő és energia, pedig azért nem viszem túlzásba a dolgot, azt láthattátok. Szóval fordított cikkeket már nem teszek ki, de jobbra lent a menüoszlopban találtok egy fület, ahova összegyűjtöttem a legtöbbet olvasott angol oldalakat, és bővíteni is fogom, ha valahol több jó posztot találok. Ajánlom őket olvasásra. 

Ami új lesz, igaz, egyelőre kísérleti jellegű, mert korábban nem sok ilyet írtam, azok a beszámolók. Írós/könyves rendezvényekről, programokról, kurzusokról. Fura ez, mert eddig valahogy ódzkodtam tőle, hogy ilyenekről írjak, túl személyesnek is éreztem, de közben meg én magam szeretem olvasgatni, ha másnál látok beszámolókat. Meg jó arra is, ha mondjuk érdekelne egy program, kurzus, de nem akarok vakon fejest ugrani, akkor megnézhetem, előttem másoknak hogy tetszett. Szóval gondoltam, beszállok én is, és ha jártam valami jó helyen, mesélek róla kicsit. Meg igazából jó dolog írós élményekről dumálni, na. :D 

Majd még meglátom, mennyire lesz rá vevő a bloggervilág, de magamat ismerve úgyis megpróbálkozom majd néha egy-egy játékkal, szóval készüljetek! ;) (A Write Tagnek is vannak még tervezett részei a fiókomban. O:)) 

A tartalmat nem érinti, de szeretnék pár szót mesélni az új kinézetről:

Nem ígérem, hogy ez volt az utolsó váltás, de most ezt a dizájnt úgy gondoltam ki, hogy olyan legyen, amit sokáig szívesen nézegetek, de a fejlécnél látható képek és idézetek miatt mégis változatossá tehetem az időnként aktualizálással. :D Biztos ez is régi beidegződés, de egyszerűen néha vágyok a dizájnváltásra, régen szokás volt, meg szeretek is pepecselni vele. (De a menürendszert újragondolni… fuhh, az egy rémálom volt. XD)

Sokat agyaltam a kinézeten, és végül a természet témát választottam. (Bár van még két elképzelés a fejemben, amit egyszer nagyon meg akarok valósítani, csak rengeteg munka, de annyira jól néznének ki! :D) 

Tehát természet: Egyrészt, mert szerettem volna eltérni a klasszikus “írószerek és könyvek” iránytól, ami adja magát egy írós témájú blognál, másrészt bár nagyon vonzottak a pinterest csodálatos fotói, illusztrációi, amik nagyon izgi témákra adnak lehetőséget, de szerettem volna szabadon felhasználható képekből dolgozni, és a legszebbeket, legváltozatosabbakat az ötleteim közül természet témában találtam. Harmadrészt mostanra kezdem egyre inkább érezni, hogy hiányzik. Alapvetően vidéki vagyok, gyerekként az árokban meg fákon játszottunk, tavasszal csincsókot, nyáron szöcskét gyűjtöttünk, én meg valahogy egyre nagyobb városokba kerültem az évek során. Mostanra tíz éve élek Budapesten, a régi, kirándulós társaságom elkopott, én meg (egyelőre) lusta voltam magam szervezni kisebb túrákat, szóval hiányzik a természet. És olyan jó legalább képeken nézegetni! :D 

Egy szó, mint száz, örülök, hogy itt vagy az újranyitott blogon, és remélem, találsz majd kedvedrevaló olvasnivalót! :D Ha bármihez hozzáfűznéd a gondolataidat, minden poszt alatt van kommentelési lehetőség, és itt is, meg a kapcsolatok fülön is megmutatom, hol érhetsz még el. Más platformokra más tartalmak is felkerülnek, amik ide nem, szóval érdemes szétnézni. ;) 

Jó olvasást! ^^

Emília

 Itt is megtaláltok:

• E-mail: jatszotars.blog@gmail.com
• Facebook: https://www.facebook.com/tintaszerkezetek
• Instagram: https://www.instagram.com/sumegi_emilia/
• Wattpad: https://www.wattpad.com/user/Sumegi_Emilia

Ha pedig bekövettek itt oldalt, én is látom, hogy itt vagytok. ;) 

Read More

Semmi nem lesz már ugyanolyan – Aranymosás (2011-2023)

Rengeteg gondolat és érzés kavarog bennem. Szomorúság, mert valami nagyszerű véget ért, zavarodottság, hogy de most akkor hogyan tovább, én ide készültem, úgy éreztem, itt megtaláltam a helyem. Ugyanakkor bontakozó tervek is, sőt, néha lelkesedés is az új ötletek iránt, amikbe másként nem fogtam volna bele.

Bizonytalan időre átmenetileg felfüggesztették az Aranymosást (a kurzusokról még nincs hír, de az oldalról levették az idei tervezetet), de hogy mikor nyit ki újra, vagy kinyit-e valaha, és ha igen, ugyanilyen formában teszi-e, azt nem lehet tudni. És őszintén, nem hiszem, hogy ebben a formában valaha újraindulna. (de ne legyen igazam).

Márpedig ebben a pályázatban maga a felépítés volt a nagyszerű. Ebbe szerettem bele, ez adott reményt, és célt, amikor egy erősen magam alatt levős időszakban Daremo beszélt nekem az Aranymosásról.

2018. táján még ott álltam, hogy nem tudtam, merre akarok továbbmenni? Előtte pár évvel hagytam ott az előző munkámat, elmentem egy akkor átmenetinek gondolt helyre portásnak, hogy majd kitalálom, mi legyen. Tanultam pár dolgot, de inkább csak hogy ne forduljak be egészen, de semmi nem tudott lelkesíteni. Márpedig tudtam, hogy én nagyon oda tudom tenni magam, ha valami lelkesít, ha megtalálom a célt. Ott álltam, hogy jelentkezhetnék munkákra, sulikba, de nem érdekel semmi. Aztán, csak hogy valami újba kezdjek, elkezdtem blogolni, és a jófej blogos ismerősök, netes barátok segítségével rátaláltam az Aranymosásra. 

Eleinte el se hittem, hogy igaz, hogy van olyan regénypályázat, ahova én is beadhatom a regényem, és ráadásul a felépítése annyira jó, hogy kiküszöböli azokat a buktatókat, ami egy „klasszikus-az-első-három-nyer” pályázat magában rejt. Körülszimatoltam az egészet, minden kinyúló kis csápját, és rájöttem, hogy ez így marha jó! Nagyon jó, hogy bárki, tényleg bárki beküldheti a regényét és _esélyt kap_. És a többi regénytől függetlenül, az aktuális év mezőnyétől függetlenül, ha az a regény elég jó, megjelenhet. Nem marad le egy jó regény, mert volt három másik nála jobb, nem csúszik át, mert nála akkor csak gyengébbek voltak, és nem attól függött, hogy belenéznek-e, hogy valaki pesti és tud-e írós programokra járni, hogy népszerű blogger potenciális olvasóközönséggel, hogy magabiztos-e a tudásában vagy csak megpróbálta az esélytelenek nyugalmával. A léc így is magas volt, nagyon magas, de mindenkinek egyénileg kellett megugrania, és egyszerre szurkolhattunk magunknak és a barátainknak, mert nem került hátrányba az egyik, ha jó volt a másik. Magában a pályázatban ez tetszett meg a legjobban, ettől kezdtem elhinni, hogy én is megpróbálhatom.

És bár korábban már jártam Varga Bea egy-két előadásán, és eljutottam a 2019-es írótáborba, az igazi döntést akkor hoztam, amikor 2019 őszén jelentkeztem az első írókurzusra. Valahogy akkor döntöttem el, hogy ezt akarom csinálni, hogy meg akarom próbálni, hogy megadom magamnak az esélyt a tanulásra, és később a pályázatra is. Akkor még csak épp, hogy egy éve kezdtem újra az írást hosszas kihagyás után, de tudtam, hogy ezt kerestem, ezért nem találtam sehol máshol a helyem, hogy hiába mehetnék más suliba, OKJ-ra, akármire, amit ki tudok fizetni, ha dönthetek, én ide akarok menni. Adni akarok egy esélyt az írásnak, annak a mindig bennem rejtőző vágynak, amiről korábban azt hittem, örökké álomnak kell maradnia. Mert azt el tudom viselni, ha megpróbálom és nem bizonyulok elég jónak, de azt nem, hogy meg se próbáljam.

Nekem ezt jelentette az Aranymosás. Egy esélyt, hogy megpróbálhatom, hogy megnézik a kéziratom, hogy talán lehetek kiadott író.

Aztán az idők során a táborok száma kettőre, a kurzusoké ötre duzzadt, és azon kaptam magam, hogy már nem csak, hogy célom van, hanem barátaim is. Közösségi élmény volt, ahogy Agatha is megfogalmazta. Rengeteg jófej embert ismertem meg a különböző programokon, a Mosás körüli nyüzsgésben, akik közül többen már az életem részei, nem csak netes ismerősök, hanem személyesen ismert barátok, szívemnek fontos kapcsolatok. Akikkel ugyanarra tartunk, akikkel rengeteget dumálunk, biztatjuk egymás, segítünk egymásnak, meg ha nem haladunk, akkor csupa jószándékból b@sztatjuk egymást. :D És így különös jelentősége lett annak, hogy a Mosáson mindenki nyerhet, aki elég ügyes, hogy mindannyiunknak ugyanannyi esélye van. 

És most ez a kapu bezárult. Olyan érzésem van, hogy „már semmi nem lesz ugyanolyan”. Ugyanolyan, mint mikor évről évre vártuk a Mosást (még ha én viszonylag későn is szereztem tudomást róla, de még nekem is volt néhány ilyen évem), mikor elkészült néhány ismerős a regényével, és drukkolhattunk nekik, mikor tervezhettük, hogy majd jövőre mi is. Mikor hosszas diskurzusokat folytattunk arról, hogy „szerinted ez az ötlet YA vagy már inkább NA?”, melyik pöttyben tudnánk a legjobban elképzelni a regényünket, kiknek írunk, és ugye majd bétázzuk egymásét?  Rengeteget tanultunk, értettük, miért számít a zsáner, a célcsoport, a korosztály, számoltunk velük a tervezésnél, mi ide készültünk, a KMK-hoz. És most vége. Nincs egy biztos pont, hogy biztosan kapunk lehetőséget, nincs egy kerítés, aminek biztosan nekifuthatunk, és csak az ügyességünkön múlik, hogy átugorjuk-e? Semmi nem lesz már ugyanolyan.

De az az igazság, hogy már mi sem. Olyannyira nem, hogy ami engem illet, a kezdeti én-ből lassan mi-lett, és egyik író barátom, Ildi már egy egész generációról beszélt. Megborzongtam, mikor olvastam a posztját, mert úgy hiszem, igaza van. Már nem vagyunk egyedül. És lehet, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, de már mi sem vagyunk ugyanolyanok. Már elhisszük, hogy elérhetjük az álmainkat, még ha hirtelen nem is tudjuk, merre tovább. De már van tovább, már tudjuk, hogy meg akarjuk próbálni, és hála a sok kapott tudásnak, gyakorlási lehetőségnek, nem vagyunk eszköztelenek sem.

Köszönöm Varga Beának a Mosást és mindazt, amit adott, Kozma Rékának és Róbert Katinak pedig a szuper kurzusokat! Már nem vagyok ugyanolyan, mint öt éve, és szeretem ezt a változást, amit hoztatok. <3 

Egy készülő cirkuszos regénnyel a zsebemben pedig mi mással zárhatnék:

The show must go on! :D 

Read More

NaNoWriMo 2021. - "ezerpárszáz szó híján majdnem meglett a fele" :D

Ha bárki a NaNo felől érdeklődik (de van, aki kérdés nélkül is megkapja :D), örömmel újságolom: Ezerpárszáz szó híján majdnem meglett a fele! :D

Már bő egy hete véget ért a november, és így a NaNoWrimo kihívás is - egy hónap alatt írni 50 000 szót, ami közel egy regény mennyisége -, én meg végre eljutottam a posztolásig.
Az első “igazi” nanóm volt, mert bár indítottam már projekteket, meg volt, hogy megpróbáltam “csak úgy írni” is nanó alatt, az még az elején volt, amikor újra elkezdtem írni hosszú kihagyás után. Akkor nem is regénnyel próbálkoztam, csak úgy bármivel, mert azt gondoltam, hátha működik, hogy majd a papíron minden kialalkul, de nem lett belőle semmi. Nem állt rá az agyam arra, hogy folyamatában találjak ki mindent, meg akkoriban még a hosszabb írásokra se.
Mostanra viszont már volt egy regényterv a fejemben, ezt bontogattam tavasszal misztikus-romantika kurzuson, meg később kis dramaturgián, és gondoltam, megpróbálom. Abban az elmúlt 3-4 évben, mióta újra írok, volt már több regénytervem, amit letettem még a tervezési fázisban. Nem állt össze, nem tetszett, volt, amelyikhez még tényleg kicsi vagyok, meg volt, amitől egyszerűen elment a kedvem. De ca. fél fejezetnél eggyel se jutottam tovább.
Így a mostani ötlettel “kétszintű” célom volt:
--> Egyrészt még valamikor a nyáron barátokkal kitaláltuk magunknak motivációként, hogy az a cél, hogy idén év végéig megírjunk egy first draftot. Mindegy, mennyire borzalmas, a lényeg, hogy meglegyen, mert ezt a mérföldkövet még nem léptük át, nincs befejezett kéziratunk.
--> Másrészt úgy voltam vele, hogy oké, ez a cél, és tényleg komolyan rá fogok feküdni, hogy sikerüljön, de igazából ha a “saját mérföldkövetemet” sikerül átlépnem, vagyis túl tudok lendülni azon, hogy nem bírom elkezdeni a sztorit, nem tudok fejezetekben gondolkodni, akkor már az is egy szép lépés lesz a korábbiakhoz képest.

És gondoltam, ezekhez nagyon jó motiváció lesz a nanó, mert ott sem az a cél, hogy mennyire szuper legyen, amit írunk, hanem maga az, hogy haladjunk. Azt ugyanis már láttam a korábbi próbálkozások alatt, hogy a túl precíz előre tervezés, és így az, hogy tényleg kapásból jó is legyen, amit leírok (van ilyen amúgy egyáltalán? :D ), nekem nem fog menni. De azért csak úgy magamtól nem tudtam elengedni a folytonos agyalást, hogy minden egyes kis ötletnél ne motoszkáljon a fejemben, hogy “de nem lesz jó”. Ez ellen meg jól jött, hogy megváltoztattam a célt: nem a jóság volt a cél, hanem a szószám.

Nem volt még tapasztalatom, nem hogy nanóról, de még regényírásról se (mármint így felnőtt fejjel, amikor már ott dörömböl a gondolgaimban egy halom írástechnika), meg amúgy is elkeztem már az első fejezetekkel próbálkozást valamivel korábban, ami jól is jött november elejére. Addigra már volt némi anyagom, amit az első napokban összeollózhattam. Nanó szempontjából ez azt hiszem, amúgy csalásnak számítana, de ezzel is bőven volt munka, meg nem is tagadom le sehol, hogy korábbi részek beollózása és átírása is történt az elején, szóval engem nem zavar. Tudom, hogy az nem “tisztán novemberben megírt szószám”, nem is állítom sehol, innentől nincs vele gond. :D Ráadásul jól jött, hogy felvegyem a fonalat, és lassan, ahogy egyre csökkent az összeollózható, összeköthető szöveg mennyisége, egyre több részt kellett frissen megírnom, és egyre nagyobb lett a lemaradásom a grafikon szerint, átálljon az agyam a “szótermelésre”.

Persze, azért nem ment se túl gyorsan, se túl jól, főleg, mert nem volt nagyon részletes vázlatom előre, inkább csak a fő ív, egy kb. elképzelés, hogy mit szeretnék kihozni a sztoriból, és a főbb plotpontok, amikben nem is vagyok biztos, hogy jók így. Minduntalan leálltam gondolkodni, hogy mi legyen, hogy legyen, hogy lenne a legjobb, mert egyszerűen nem tudok mindent megtervezni előre.
Tudom, a legtöbbeknek az időhiány a fő nehézség, ami nekem nem volt nagy gond, szerencsére volt időm, lehetőségem írni, és ezért is bosszantott, hogy nem haladtam “kellő sebességgel”. Bosszantott és motivált is egyben, hogy hát ha minden adott, nehogy már ne haladjak! Nekem a fő nehézség az agyam, gondolkodásom átállítása volt. Hogy engedjem el, hogy nem fogom tudni előre eldönteni és kitalálni egy csomó dologgal kapcsolatban, hogy hogyan lesz jó. Főleg, hogy mostanában valahogy nehezen találom ki napközben, mit írjak - csak ilyen általánosságban, hogy “X és Y itt összeveszik” -, amikor leülök, akkor gépelés közben alakulnak ki a pontos történések is. És néha tök jó ötleteim jönnek közben, amiket tudom, hogy hiába terveztem volna napokig az adott fejezetet, akkor se jöttek volna, és nem is olyan spontán, mint akkor, ott, élesben.
Azt én elég könnyen elengedtem, hogy ne álljak le szavakon bíbelődni, ne most kezdjem el keresgélni a legtalálóbb jelzőket, legfrappánsabb kifejezéseket. Már csak azért is, mert ezen a ponton én még nem tudom, mi lesz oda a legtalálóbb. Egyszerűen mert még nem látom át az egészet, nincs meg a fejemben az egész történet pontról pontra, és így nem is tudom mihez igazítani a szavakat. Hogy is mondjam, emlékeztek a cikkre a “történet szintjeiről”? Én úgy vagyok vele, hogy amíg olyan dolgok nem biztosak, hogy melyik jelenet melyik után jöjjön, amíg lehet, hogy nem jó helyen van feszültség, nem jó helyen nyugszik meg a történet, amíg fennáll, hogy szálakat kell átpakolni, bővíteni, kiírni, szóval amíg nem tudom, hogy “mi történt”, addig nekem teljesen mindegy, hogy a love interest szeme tiszta kék, mint a felhőtlen égbolt, vagy nyugodt zöld, mint a csendesen hullámzó tenger? Kit izgat a tekintete, ha ki kell dobni utána a jelenetet? Elég annyi, hogy nyugodt volt, cifrázni ráérek később is :D
Épp ezért a szerkezeti kérdéseket viszont nagyon nehezen engedtem el. Ezt a regényötletet vittem nyáron kis dramaturgiára, volt feladat, ahol dolgozhattunk a saját sztorink plotpontjaival, és rengeteget segített az arra kapott visszajelzés, szóval egy nagyjábóli képem már volt, hová tartok az egésszel, és hogyan mehetnék arra, amerre én szeretnék. De a sztori egy csomó helyen még lyukas, a világom hiányos, a karaktereket meg kidolgoztam, amennyire tudtam, de most már azt éreztem, hogy a többit majd megmutatják magukból írás közben. És így, pláne nulla regényírói tapasztalattal, hiába akarta egy részem vonalzóval kimérni, hogy melyik jelenet pontosan milyen irányba viszi a sztorit, nőnek-e a tétek, jó-e a feszültség - nyugalom helye, aránya, pontosan mit reagáljanak a karakterek, nem ment. És valahogy nem is élveztem volna. Szeretem, amikor írás közben nincs előttem milliméterpapír és bár tudom, hogy honnan hova szeretnék eljutni nagyvonalakban, nincs a karakterek minden mozdulata mellé szigorú utasítás rendelve, hogy mit kellene tenniük, mondaniuk. Így arra jutottam, hogy el kéne dobnom a vonalzómat, amit amúgy se élvezek, és bevállalni, hogy igen, ilyen kevés tervezéssel biztosan lesznek béna jelenetek, esetleg felesleges hurok valamelyik szálban.

És csak miután ezt sikerült valamelyest letennem - teljesen nem is célom, csak annyira, hogy haladni tudjak, és ne kössön meg a folytonos agyalás és aggódás, hogy nem jól csinálom -, akkor sikerült a szószámokra figyelnem. És amúgy meglepő módon a mégis kikerülhetetlen átgondolásokat így, mivel sürget a grafikon szépen nyíló ollója, gyorsabban lepörgetem, mint amúgy tenném. Egyszerűen van az egészben egy lendület, gyorsabban döntök, és persze nem biztos, hogy jól, de mivel akkor se lenne biztos, ha többször ennyi időt szánnék rá, és azt már próbáltam, ezért igazából jó ez így. Mert jobban jelenleg nem tudom. :D
Ami még sokat segített nekem, hogy írós barátok, akik már tapasztalt nanósok, meséltek a sprintelésről (Adott idő alatt minél több szót leírni. Lehet egymással is “versenyezni”, vagy egyszerűen saját magaddal.), és ezek a 20 perces villámgépelések nekem annyira jó játéknak bizonyultak, hogy megtartottam, mint módszer. (Legalábbis a first drafthoz XD)
Amúgy ez ellen is tiltakozott az agyam, mert hát milyen pocsékat lehet már írni ilyen villámírással, gondolkodni se lehet közben rendesen, stb. De a lassabb írással, a gondolkodással nem haladtam. És kétszer húsz percet rászánni az életemből arra, hogy kipróbáljam, úgy éreztem, megéri. Mi rossz történhet? Kidobok az ablakon kétszer húsz perc alatt megírt szöveget? Na bumm :D
Igazából az utolsó napokban ráhúzásra meg magára a nanóra is valahol ez a gondolatmenet vett rá. Hogy én megpróbáltam lassabban, tervezve, mindent átgondolva, amennyire tudtam, de ez a mostani a negyedik regénytervem, és még egyik korábbiból se lett semmi, három év alatt nem jutottam el egy first draftig sem. Ha kipróbálom a nanót, és nem sikerül, hát, legfeljebb kiesik egy hónapom - ami arányaiban a három évhez képest nem sok -, aztán folytathatom ugyanúgy, ahogy eddig próbáltam, mert hát lehet, hogy csak nem voltam elég kitartó. De ha nem a kitartással volt a gond, hanem a módszerrel, hát akkor itt az alkalom kipróbálni valami újat. Max nem jön be :D

Hozzáteszem, tudom, hogy sokakat frusztrál az egész nanowrimónak a rendszere, nem tudnak, nem szeretnek mennyiségben gondolkodni, ha szövegről van szó, nyomasztja őket a végső és a napi szószámlimit, és ezt teljesen meg tudom érteni. Azt hiszem, ha komolyan venném, engem is nyomasztana. És nem is gondolom, hogy mindenkinek ez a módszer való, még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán nekem való-e? Mert hát lehet, hogy ezzel a módszerrel végigdarálok egy-két hónap alatt egy nyers kéziratot, de az annyira használhatatlan lesz, hogy utána a nulláról kell kezdenem. (Mondjuk mivel a vázra megyek, hogy az alakuljon, én eleve azzal számolok, hogy ezt a nulláról újra kell majd írni, és egyelőre azt képzelem, hogy a váz átlásában viszont segíteni fog ez a pocsék szöveg is.) Aztán lehet, hogy még vázalkotáshoz sem lesz használható. De ezen egyelőre nem aggódok.
A napi szószámokkal is úgy voltam, hogy hmm, a kitűzött célt komolyan vettem és tényleg dolgoztam érte, de ha nem jött össze, azt nem vettem annyira véresen komolyan. A grafikont meg inkább amolyan statisztikának használtam, amiről később ránézve érdekes dolgokat lehet megállapítani, és így megismerni, hogy nekem mi is jön be, mi működik. Pl. hiába írtam keveset a hétközbeni napokon, ha hétvégén ráfeküdtem, akkor akár 5000-es napot is tudtam csinálni. Vagy megnéztem, hogy amikor feltűnően jól vagy épp rosszul teljesítettem, akkor amúgy jó vagy rossz napom volt-e? (És ez pl. nem okvetlen jó nap - sok szám összefüggés, mert volt, amikor valami annyira kiakasztott, hogy kvázi kétségbeesésemben írtam, mert mást nem tudtam tenni.)
Lényeg, szerintem teljesen oké, ha valaki azt mondja, ez nem neki való, és szuper, hogy ismeri magát ennyire, mert akkor már tudja, hogy kb. mi működik, mi nem. Én ezt még most tapasztalom ki, most keresem a saját módszereim. A kísérletezésre meg bárkit bátran biztatok, jó móka tud lenni ^^

Szóval, nem lett meg a nanó. Még a fele se. Mert mikor láttam, hogy az 50 000 már biztos nem lesz meg, úgy döntöttem, hogy akkor próbáljuk meg a felét elérni. Csak úgy, a verseny kedvéért, és mert nagyon fogok örülni decemberben, hogyha minél többet megírtam már novemberben. Meg mert miért adnám fel, mielőtt vesztettem volna? Így belehúztam, és épp ezért jobban bosszant az az ezerpárszáz szó, ami tényleg azon múlt, hogy elszúrtam az időm chatelésre, egy-két kör játékra (mást is kikapcsol a PlantsVs.Zombies? :D), mint az, hogy nem lett meg az 50 000. Mert arra akkor lett volna esély, ha nem azzal megy eleinte az időm, hogy átállítsam a gondolkodásom. De megvolt a hajrázás élménye, és az biztos, hogy anélkül sokkal kevesebbet írtam volna (a vége előtt ca. 5 nappal még 11 000 szavam volt, ha ott feladom, mert hogy már nem lesz meg, akkor most nem virulnék a ~24000-nek). És újra írok! Újra fejezetekben gondolkodok! 8 év óta először újra regényt írok! :D Egyáltalán nem érzem magam vesztesnek :D

Egyébként amit leírok, borzalmas ám, nem “mutatom”, hanem mondom az egészet, inkább olyan, mint egy nagyon részletes vázlat, semmint élvezhető szöveg, ráadásul egy csomó elmismásolás meg lyuk van még benne. Mit szépítsek, teljesen béna. De ha meglesz, ezzel már lehet dolgozni.

No meg, az “év végéig first draft” kihívás még él, szóval egyszerűen nyitottam egy új projektet, újabb 50 000 szóval (írós barát amúgy is azt mondta, neki átlag 75 000 szavasak lettek a regényei, ahhoz lőttem be), és részemről még tart a verseny. ^^

Január elején majd jövök újabb beszámolóval, akár sikerül, akár nem. :)

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szurkolt vagy elviselte a nyavalygásaimat (mert volt ám rendesen, csak utólag ilyen vidám a poszt :D ) novemberben, akik segítettek, ha elakadtam, de különösen azoknak, akiktől bármikor azt hallottam, hogy ne görcsöljek rá, akik meséltek a “nanós gondolkodásról”, a sprintekről és arról, hogy azt lehet javítani, amit megírtam, hogy az írás játék :D

 

Read More

Életjel és kurzusbeszámolók

 

Sziasztok!

Néhány hete valaki rákérdezett, hogy megvan-e még a blogom, szóval rájöttem, hogy ideje volna némi életjelet adnom. : D 

Szóval a blog megvan, csak szegény oldal kicsit áldozatául esett a regényírási elakadásomnak. Nem szoktam ilyesmiről írni itt, ez nekem inkább a baráti beszélgetések biztonságába való téma, most se lesz hosszú, de mivel érinti az itteni hallgatásomat, így azért megemlítem.
Ismerős az az érzés, amikor valami nagy feladaton dolgozol, pl. hosszú sulis beadandón vagy ilyesmin, és amíg azzal nem vagy kész, de legalábbis nem áll össze annyira, hogy tudd, “már csak meg kell írni”, addig nem tudsz igazán másra figyelni, akkor se, ha egy ideje csak toporogsz egy helyben a feladattal? Csak ülsz fölötte és tudod, hogy úgyis utolsó este fogod megváltani a világot és megírni, de akkor se bírod ott hagyni és mást csinálni? Én szoktam így lenni, és most a regénnyel is így vagyok. Alakul, alakul, de most még inkább csak “ülök fölötte” és nem bírok másra figyelni. Ötletem is van, kedvem is van, időm is van, mégis hiányzik még valami. 

Tűnődök rajta, miért toporgok, vannak is gondolataim, megoldási terveim, de ez azért még idő lesz. Viszont jó eséllyel, míg ezeket nem pakolom helyre magamban, itt is ritkábban fogok megjelenni. 

(Egyébként már vázlatolom a következő posztot, csak megint sikerült egy nagyobb bejegyzést kitalálni, a fentiek mellett ezért is halad lassan.) Szóval csak ennyi történik a háttérben, a blog megvan, nem is akarom abbahagyni, nem is a bejegyzésekkel akadtam el, csak épp mással, ami kihat erre is. : )

Ez a főbb oka a hallgatásomnak, de van egy másik is: több kurzust is megcsináltam az elmúlt időben, amik bizony alaposan és kellemesen lefárasztották az agyamat. : D Beszámolókat se szoktam írni - de úgy látszik, ez egy ilyen nap : D -, viszont a dramaturgia alapozóról nem bírok (és nem is akarok) magamban tartani pár gondolatot, és akkor már a többiből is kaptok egy kicsit.

Leírás kurzus:

Ez volt a második kurzusom, tavaly ősszel, az utolsó Leírás. Kemény menet volt, de élveztem, és még olyan kérdésre is megtaláltam a választ az oktató, Kozma Réka segítségével, hogy miért van, hogy egymástól teljesen független emberektől egyformán megkapom, hogy jók a leírásaim, meg azt is, hogy nem jó az atmoszférateremtésem. ^^ Ez a kurzus már nem lesz többet, de vannak új, zsánerspecifikus leírás kurzusok, azok között érdemes lehet szétnézni, ha a leírásotokon szeretnétek csiszolni. : ) 

Misztikus-romantika (karakterfókuszú világépítés) kurzus:

Márciusban volt, ez az első négyhetes kurzus, amin részt vettem. Világépítés, na, az volt bőven! : D Szuper volt, és mindenkinek, aki tart a világépítéstől - ahogy én is XD -, üzenem, hogy ez tényleg a karakter irányából mutat be egy világalkotós gondolatmenetet. Nekem ez a gondolatmenet tetszett a leginkább, és az az izgalmas tapasztalat, hogy pár hét alatt egy halom világ-ötletet (persze, nem kerek, kidolgozott világokat) ki tudtam préselni az agyamból. Mivel összességében nem szoktam rágörcsölni a sulis feladatokra, inkább játéknak tekintem őket - na, ezt kéne megtanulnom regényeknél is, ott bezzeg nem megy : D -, így amellett, hogy tényleg húzós volt - legalábbis nekem, aki alapvetően nem ügyes és gyors világépítő -, de egyben jó móka is.
(És vagy ezen, vagy dramaturgián jöttem rá, hogy túl óvatosan adagolok infókat, olyannyira, hogy a végén nem is azt olvassák ki a szövegemből, amit írni akartam. De már legalább értem, miért nem értenek. : D )

Dramaturgia alapozó:

Na, ezt nem tudtam volna kihagyni, ennek a kurzusnak örültem a legjobban, mikor megláttam az új listát. : D Mióta hallottam a kurzusokról és a “nagy dramaturgiáról”, az izgat a legjobban, de az még túl erős nekem, ráadásul kéziratom sincs, amivel jelentkezhetnék. De ettől még nagyon érdekelt a téma, és a tökéletes lehetőséget a “kis dramaturgia” jelentette.

És ami miatt konkrétan írni akartam róla, az az, hogy egy darabig tűnődtem, ez meg nem túl “alacsony” szintű-e? (Mivel beszélgettünk róla írós baráttal, szóval másban is felmerült a kérdés, így be merem vallani, hogy bennem is ^^”), mert csak hármas szintűnek írták. Mi meg tűnődtünk, hogy hát jó, de mi már több kurzust megcsináltunk, olvasgattunk is a témáról, és ha itt azt boncolgatjuk végig, hogy “...mélypont-tetőpont…”, az vajon mennyi újat fog mondani? 

Mondott. És nem is csak erről volt szó, bőven voltak olyan dolgok az anyagban, amivel én még máshol nem találkoztam, pedig elég sokat olvasok. Plusz a feladatok is jók és érdekesek voltak, és amúgy emiatt is (a többi más ok mellett) mentem el, mondván, még ha csupa olyanról lenne is szó az anyagban, amiről már olvastam (azért ezt nem gondoltam, hogy így lenne), a feladatok, és hogy lehet kérdezni az oktatótól, akkor is sokat segítenének. És tényleg, ezt már máshol is említettem, de továbbra is tartom, szerintem bárhol áll is valaki, egy szerkesztő csak segíteni tud neki még tovább fejlődni, én meg még amúgy is csak eléggé alulról szagolgatom a dramaturgiát (is).

És ha már feladatok: említettem, hogy a nagy dramaturgiára már várnak kéziratot, ide viszont nem írtak semmit, még vázlatot se kértek. Kíváncsi voltam, hogy akkor mi lesz itt, és mivel már elkezdtem addigra kitalálni egy sztorit, reméltem, hogy azért azzal is lehet dolgozni. És ami az egyik legjobban tetszett nekem a kurzus felépítésében, hogy a feladatokat úgy állították össze, hogy nem kellett hozzá nem hogy vázlat, hozott ötlet se, úgy is mindent meg tudtál csinálni, de ha volt már valamid, volt olyan feladat, amire behozhattad, és akkor tényleg arra kaptál visszajelzést. Szóval tényleg bátran lehet jelentkezni, akár ötlettel, akár anélkül, ráadásul Róbert Kati nagyon kedvesen segít.  : D 

Ami még részemről nagy pirospontot ért, hogy minden kurzus végén kérnek visszajelzést, és a misztikuson említettünk pár dolgot, hogy szerintünk mivel lehetne még javítani a dolgon, és a dramaturgián tényleg változtattak is pl. az időbeosztáson.

És ha már időbeosztás, meg visszatérve a hármas szintre: a dramaturgiát tényleg könnyebbnek éreztem, mint a misztikust, és főleg amiatt, hogy könnyebbek voltak a hétközbeni feladatok. A magam részéről ennek is örültem, no, nem mintha nem szeretnék dolgozni - naná, hogy szeretek, azért jövök kurzusra : D -, viszont mivel nekem volt eleve regényötletem, így a kurzus alatt maradt némi időm és agykapacitásom azt is csiszolni a leckékkel párhuzamosan. 

Rengeteg mindent megtanultam a kurzusok alatt, napestig itt ülhetnénk, ha felsorolnám, meg még elő is fogom venni az anyagokat, házikat később is, az biztos. És bátran ajánlom a négyheteseket is! : D 

Még vannak terveim, és bár ez a mostani dömping jól esett, idén már nem megyek többre. Nem is tudom, hogy mondjam, szerintem ezt valahol érzi az ember, hogy mikor van ideje a kurzusoknak, a tanulásnak, és mikor a gyakorlásnak. A legelső, a párbeszéd után egy évig nem is mentem másra - bár akkor nem is volt ennyi, meg nem voltak rövidek se -, az ott elsőre klassz volt, de tömény is, hisz életemben először akkor jártam írókurzuson.
Aztán tavaly a leírás előtt/után éreztem, hogy na, most van erőm, agyam tanulni, kedvem is van, bírni fogom. És bírtam is, (persze, mélypont minden kurzuson van, de most nem erről beszélek), hanem hogy a végére se sokalltam be, lelkes voltam a végén is.
Most pedig valahogy nyugalomra vágyok, arra, hogy az eddig felgyűjtött elméleti tudást gyakoroljam, kipróbáljam. Hogy úgymond ne csak tanuljak - nem, mintha nem lenne még rengeteg, ami rám férne -, hanem írjak is. Izgat még az ideiek közül a romantikus atmoszférateremtés, de az már sok lenne. Majd talán két év múlva.

Még nem vetettem el azt a tervet, hogy jövőre, attól függően, hogy állok a regénnyel, megpróbálom az NA-t, vagy ha netalán lesz addigra kéziratom, a nagy dramaturgiát. De ez még a jövő zenéje, no meg jövőre lesznek új kiskurzusok is, így megeshet, hogy valami elcsavarja a fejem.

Szóval most egy kis csend jön, egy kis írás (ha végre összeállnak a dolgok : ) ). 

 

Read More

Bétázunk - bénázunk 2. - meg egy kis KIKE-hányados

 

Tanácsként megfogalmazott gondolatokról fogok mesélni, amire bétázás, bétáztatás során, kapcsán jutottam.

Na nem úgy, hogy bő három éve, mikor megismertem a béta szót, leültem, belefogtam és most tádám! : D Olvastam róla bloggereknél, rátaláltam a Világ Bétái csoportra, rengeteget beszélgettem és kölcsön-bétáztam barátokkal. Tippeket, tapasztalatokat hallottam, közben tanultam írástechnikát, jártam Varga Bea írós előadásain, voltam egyszer Kéziratok Éjszakáján, eljutottam az Apollósok írótáborába, aztán írósulis lettem. És ott szemtelenül lesek. : D Pl. a szerkesztőket, amikor kurzuson visszajeleznek a novelláinkra, vagy csak úgy magyaráznak valamit, én meg próbálom megérteni a gondolkodás logikáját. Meg ugye legtöbbször nem is konkrétan bétázásról van szó, hanem általában történetekről, mi, miért működik, miért nem…, 

Volt, hogy az “elmélet” került előbb az utamba, konkrét szempontokat tanultam, hogyan érdemes nézni egy szöveget, volt, hogy hallottam valamit, aztán később, amikor magam követtem el egy hibát, vagy végre sikerült valami, rájöttem, hogy “Jaaa, erről volt szó!”. 

Máskor pedig egy-egy olvasott cikk, hallott írástechnikai szabály kapcsán jött a felismerés, hogy amit korábban tapasztaltam bétázás során, vagy amilyen visszajelzéseket kaptam, az miért is történhetett épp úgy? 

Szóval néha a tapasztalat segített megérteni a tanultakat, néha a tanultak segítettek értelmezni a korábban tapasztaltakat. Egyelőre pedig itt tartok a megértéssel:

1. Nézd meg, kinek bétázol!

Írós ismerős fogalmazta meg egyszer nagyon jól, mikor a bétázásról kérdezgettem: azt mondta, mindenkinek a saját szintje szerint igyekszik segíteni. Ez nagyon megmaradt.

És most, ahogy végiggondolom, pont a kezdőnek - akinek még sokkal alapabb és több javítanivalója van -, tartom szerencsésebbnek egyszerűbben, kevesebbet magyarázni, kötözködni, mint egy gyakorlottabb írónak. (Az alap esetet véve, azért nagy általánosságban az ügyesebb szokott lenni, aki már több éve csinál valamit, mint aki egy hónapja kezdte. De egyrészt lehet kivétel is, másrészt kezdőnek is lehet nagyon jól sikerült írása, haladónak is lehet gyenge. Most csak így ránézésre értem „meghatározni a szintet” az eléd kerülő írás alapján. Más úgysincs a kezedben, ha a bétázott fél idegen.)

Fontos, itt nem arra gondolok, hogy egy kezdő hülyébb lenne, nyilván nem az. De még most tanul egy gondolkodásmódot, adott esetben akár írástechnikát, vele új kifejezéseket, ilyesmi. Egyszerűen egy első éves egyetemistától sem várom el az első beadandóinál, hogy tökéletesen levezesse egy hipotézis bizonyítását/cáfolatát a dolgozatában, tökéletes képaláírásokkal és hibátlanul hivatkozva mindenféle-fajta forrásra. Persze, meg kell tanulnia, de majd szakdogára.

2. Óvatosan a kategorikus kijelentésekkel!

Ez most ciki lesz, de elmesélem, hátha más is csinált már ilyet, vagy legalább a példámból látni fogja, hogy ne is csináljon: Egyszer szándékosan jó alaposan „kielemeztem” egy kezdő blogger részletét kommentben. Én addigra már olvastam némi írástechnikát, kezdtem kapisgálni, mi itt a lényeg, pár dolgot már értettem, felismertem, stb. Az illetőt valamiért meg akartam leckéztetni, megmutatni neki, hogy azért annyira nem király, amit írt, mint ahogy gondolja. Szóval jó alaposan rámutattam a kommentben, hogy a másik még mennyi mindent nem tud. Nem voltam bunkó vagy ilyesmi, nem a stílus volt a hibás, hanem a hozzáállás. És ilyet már mástól is láttam, valahogy… aránytalanul „szakmaiaskodva” fogalmazni kezdők sztorija alatt. Szerintem ez valójában nem a segítésről szól, hanem az okoskodásról. Az igazi segítség nem nyom le, nem hagyja maga után a másikban az „én csak egy kis szar vagyok” érzést, hanem úgy szól, ahogy az a másiknak befogadható.

(Egyébként van szerintem olyan is, nálam legalábbis, hogy érzed, hogy valami nem stimmel, de nem tudod pontosan, hogy mi. Szerintem ilyenkor nyugodtan meg lehet mondani, hogy “Figyi, itt valami nekem zavaró / fura a hangulat / valami nem stimmel, de nem tudom megfogalmazni mi az. Csak jelzem, hátha te megtalálod, miért van ez, vagy hátha más meg tudja fogalmazni.” Bétaként nem is gondolom, hogy feladata (vagy akár joga?) megmondani bárkinek, hogy mi az oka valaminek, hogy hogyan javítható, csak azt, mit vált ki belőle a szöveg.)

Ha pedig te kapsz a bétádtól, véleményeződtől olyan kijelentéseket, amiket okoskodónak érzel: Te döntesz, hogy kire és miben hallgatsz. Attól, hogy valaki határozott, nem biztos, hogy mindenben igaza van. Viszont az is lehet, hogy már tényleg tapasztalt, jobban ismeri az adott területet, milliószor látta már az adott hibát és felismeri, amit te még nem, és innen a magabiztosság.

3. A másiknak akkor is lehet igaza, ha nem tetszik, amit vagy ahogy mondja

Tapasztalatból tudom, hogy nehéz lenyelni. Egyik novellámnál volt egy elég ellenszenves stílusú bétám, bevallom, lenézőnek és kissé bunkónak éreztem. Aztán amikor nekiláttam a javításnak, és megnyitottam egyszerre az összes bétázást, észrevettem, hogy az övére kattintok rá a legtöbbször, és szinte arra hallgatok a legtöbbször. Mert amúgy jogos dolgokat jelzett hibának. Hát, meg kell mondjam, húztam a szám, mert valahogy rosszul esett olyanra hallgatni, akit amúgy bunkónak éreztem. Mintha ezzel megengedném, hogy így beszéljen velem. De igazából három dolgot tehettem volna:

• becsukom a javítását, mondván, ilyen stílusban nem kell tanács
•  meggyőzöm magam, hogy a tanácsai valójában vacakok, és így nem is veszteség, ha nem hallgatok rájuk
• elengedem a stílust, de nem csapom be magam, hanem elismerem, hogy amúgy jók az észrevételei

Az utóbbit csináltam. Miért toljak ki magammal és csapjam be magam a másik stílusa miatt?

(Annyit még hozzátennék, hogy rossz tanácsot is kaptam már bunkó / magabiztos embertől, én meg megfogadtam, mert hát olyan határozottan mondta. A stílus csak egy boríték, lehet, hogy tükrözi, ami benne van, de lehet, hogy nem. Nekünk a levél a fontos.)

4. Bunkó ember mindig lesz

Nem egyszer hallottam már, hogy valaki fél bétáztatni, vagy blogsztorira véleményt kérni, mert mi van, ha a másik bunkó lesz? Hát, az esélyesen rosszul fog esni (engem tuti bántana), és vagy jót mond, vagy nem. Ha hülyeséget beszél, nyugodtan ignoráld, ha nem, lejátszhatod a fentieket.

De amúgy azon túl, hogy hogy aktuálisan szerez pár kellemetlen percet, órát neked, ki meddig bosszankodik egy ilyenen, mit tud ártani? Persze, ha valaki sok ilyennel találkozott, megértem, ha egy idő után inkább védi magát, és lehet, csak nekem volt szerencsém, hogy eddig nagyon kevés tényleg faragatlan emberrel találkoztam össze. De én úgy vagyok vele, hogy csak azért, mert van pár tuskó, még nem zárom el magam a lehetőségtől, hogy bétáztassak, hiszen a többség tényleg jószándékú és normális stílusú, és jó szívvel szánja rám az idejét. Ez pedig hatalmas segítség.

Találkoztam olyannal is, neten publikálós körökben, hogy valaki nem mer kommentet írni a történet alá, mert volt, hogy az író minősíthetetlenül reagált és goromba választ írt. Arra ugyanezt tartom érvényesnek. A többség örül a kommenteknek, szerintem nem érdemes azért magadban tartani a véleményedet, mert mi van, ha az illető tapló módon reagál? Hát, akkor hagyd a francba, ne szánj rá több időt, mert az igenis érték és a véleményed is az. De pár hülye miatt, ha egyébként szívesen reagálsz az olvasott történetekre, szerintem ne fosztd meg a többi írót a kommentjeidtől. Egy csomóan hálásak lennének érte, és nagyon vágynak a normálisan megfogalmazott kritikára. : ) 

5. A tapintatos béta is jelez, vedd észre! 

Ő a saját mércéje alapján jelez, nem a te ingerküszöböd alapján. Ha neked az "ez szerintem talán nem az igazi / kicsit zavar, hogy…" megfogalmazás nem is érné el az ingerküszöböd, és csak legyintenél rá, ne tedd. Az ő szemszögéből nézd, amit mond: kvázi "Nehezen mondom meg, ha valami nem tetszik, de ez már zavar annyira, hogy szóvá tegyem". Magaddal tolsz ki, ha nem figyelsz rá.

Most csak tippelek, meg részben magamból indulok ki, hogy vajon mi lehet a különbség, ha a bétát tényleg csak egy kicsit zavarja az említett dolog, vagy ha tapintatos jellem? Szerintem ha az egész szöveg során végig óvatosan fogalmaz, akkor esélyesen inkább tapintatos, de ha csak egy-egy megjegyzése ilyen, a többi magabiztosabb, kevésbé óvatos, akkor a „kicsit zavar” nála valószínűleg tényleg annyit jelent, hogy egy kicsit zavarja.

6. Pozitívat is visszajelezhetsz!

Nem egyszer láttam, hogy sok béta és akár bétáztató is, úgy gondolja, hogy a bétázás lényege a hibajelzés. Ezen lehet vitázni, mindenkinek a szíve joga eldönteni, ki hogyan gondolja, és milyen érvek alapján. Leggyakrabban azoktól, akik a pozitív visszajelzést is pártolják, az író lelkivilágát szoktam látni érvként, hogy hát jól esik neki, könnyebben befogadja a negatívat, ilyesmi. Mondjuk ez szerintem is így van, ki ne szeretné azt látni, hol tetszett valami az olvasójának, de van két gyakorlati ok is, amiért én szeretem azt is visszajelezni, ami tetszett:

Egyrészt, mert úgy lesz teljes a kép. Nem tudom, más hogy éli meg, én volt már, hogy kaptam egy szinte csak negatívumokat felsoroló „hibajegyzéket” visszajelzésként, és utána megkérdeztem az illetőt, hogy tényleg ennyire pocsék volt a novella? Mire ő, hogy ja, nem, amúgy tetszett neki. Én meg csak pislogtam, mert abból, amit a képernyőn láttam, nekem csak az jött le, hogy ez mennyire borzasztó lett, hogy egyetlen jó szót se érdemel? (Megint személyes, de ugyanez nálam az „elsőbbségi hatás”. Ha egy véleményt azzal kezdenek, hogy „rossz volt az… akármi”, akkor onnantól mondhatja, hogy de amúgy tetszett, valahogy nehezen hiszem el. Mert hát na, az első mondat, amit kiváltott belőle, hogy valami rossz. Utána nehezen hiszem el, hogy nem is tartotta annyira bénának.)

És a „gyakorlatibb” ok: nem csak azt nehéz ám észrevenni, ha valamit hibázunk, hanem azt is, ha jól csináljuk. Néha egész egyszerűen a pozitív visszajelzést pl. egy jelenetre, le tudom fordítani, hogy áhá, amikor ezt írtam, így és így gondolkodtam, akkor ezek szerint ez működik! Ha nem mondod el, mi tetszett, nem fogom megtudni, és kisebb az esélye, hogy később tudatosan alkalmazom azt a dolgot, ami miatt most jól sikerült valami. Vagy akár én nem is gondolok arra, hogy adott dolog neked olvasóként jó élmény, de ezzel felhívhatod rá a figyelmem. Szóval van ilyen egyszerű, praktikus indok is.

7. Olvass figyelmesen! / Dekódolj!

Egyszerű: figyelj oda a novellára, amit bétázol! : D De komolyan, találkoztam olyan javítással, ahol olyanokat kértek, hogy írjak bele a szövegbe, amik benne voltak. Lehet, hogy nem jó helyen, vagy ilyesmi, de konkrétan pipálni tudtam, hogy ööö, oké, ez itt van, ez itt, ez meg itt.

Egy-egy persze, előfordul, meg ha menet közben elfelejted, nem jut eszedbe, amikor kéne, azt is jelentheti - legalábbis én erre tippelek -, hogy nem volt jó az infóadagolás, meg hosszú novellánál simán megesik, nekem is aranyhal memóriám van. De azért, amikor egy javításon belül a sokadik ilyennel találkoztam, akkor kicsit megemelkedett a szemöldököm, és kíváncsi lettem volna, hogy nem ugyanazt a novellát olvastuk, vagy mi történt?

Ugyanitt íróknak: Fent a figyelmetlenségre gondoltam, nekem legalábbis az egy szövegben több ilyen már akként hatott. Ugyanakkor, amit említettem is, hogy ilyesmit okozhat pl. olyan, hogy benne volt ugyan az infó, de nem jó helyen, körülményes volt a leírás, stb, azt egy béta nem biztos, hogy meg fogja tudni fejteni neked. Én se biztos, hogy meg tudnám, eleve már író barátokkal beszélgetések, meg kurzusok alapján tudom ezeket is mondani, hogy ja, ezek lehetnek az okok. Szóval ha neked is „felszaladna a szemöldököd”, hogy mi a csudáért nem lát a szemétől a béta, akkor simán lehet, hogy egyszerűen infóadagolási gond van, nem a béta a kuka. De ezt neked kell megpróbálnod dekódolni. (Ha minden másban amúgy érthetően nyilatkozik, akkor pl. szerintem nem nála van a gond, hanem a szövegben. Nem mindegy a környezet.)

8. A béta nem szerkesztő

A béta nem szerkesztő. Lehet tapasztaltabb és kevésbé járatos az írástechnikában, vagy akár sima olvasó, de ne várj tőle olyan szakmaiságot, mint egy szerkesztőtől. Ő elmondja, amit tud, olyan jól, ahogy tudja, de nem kötelező mindent megfogadni. Te döntöd el, hogy kire és miben hallgatsz! 

(Mondjuk ez állítólag szerkesztő esetében is igaz. Ott se kötelező mindent elfogadni, csak a nagy részét erősen ajánlott. : D De ebben nem vagyok tapasztalt, ne merjetek rám hivatkozni! : D)

9. Figyeld a saját olvasói reakcióidat!

Bétázáskor a gyakorlatban, önmagamon tesztelhetem az írástechnikát: magamon, mint olvasón. Nálam úgy van, hogy nem a fejemben van egy halom szabály, aminek a pontjait pörgetve nézem a novellát, és adom/levonom a pontokat, aszerint, mennyire felel meg neki (az a helyesírás), hanem olvasom a szöveget, az hat valahogy - élvezem, izgulok, unom, megkönnyezem, borzongok, összezavar, kíváncsi leszek… -, és megnézem, ez miért lehet? És akkor fedezem fel, hogy ja, rossz az infóadagolás, szuper jó a karakterábrázolás, erős az atmoszféra… És látom, tulajdonképp működés közben az írástechnikát.

Ezt persze kiadott könyveknél is meg lehet csinálni, de bétázáskor pont, mert a novellák közt sok a kezdő, meg a még nyersebb, sok mindent könnyebb felfedezni. Szerintem érdemes megfigyelni magadat! ; )

(Plusz, ez segít abban is, hogy eldöntsd, kire (és miben) hallgatsz, milyen forrás hiteles számodra? Én arra megyek, ahol olyasmiket tanulok, amiket a magam bőrén is látok működni.)

10. Ha rád tör a magyarázkodhatnék...

Az legyen gyanús! : D Jó, ez főleg akkor jöhet elő, ha ismerőssel, baráttal bétáztatsz, akivel beszélgettek az írásról. (A barátaim tudnának mesélni, én is nem egyszer megmagyaráztam már, miért jó az, ahogy írtam.) Ha azon kapod magad, hogy magyarázod a bizonyítványod, hogy márpedig az úgy hiteles, az a fordulat érthető, az a szereplő jó úgy, akkor is, ha a másikat irritálta,… nos, akkor esélyes, hogy valamit elrontottál. Bocsi : D Persze, lehet, hogy ez az eltérő ízlésből, érdeklődésből fakad, hogy másként látjátok (lsd. lejjebb, szemüveg), de a lényegen nem változtat: nem tetszik neki (nem érti, zavarja…), amit írtál.

Juthatsz arra, hogy a másik nem potenciális olvasód, és így nem vagy másként veszed figyelembe a véleményét. (Ettől még amúgy tud segíteni egy csomó dologban, sőt, lehet, hogy pont olyanban, amit te vagy a hozzád hasonló olvasók meg sem látnának.) De ha nem így van, ha úgy látod, hogy a másik elvileg célközönség lenne, mégse tetszik neki, akkor esélyes, hogy valamit elrontottál.

“De hát a másik nem érti jól!” Ööö… képzeld el ezt fordítva. Neked valami nem tetszik egy írásban, mindegy mi, logikátlan a világ, irritál vagy hidegen hagy a főszereplő, és ez zavar, lapos a hangulat… ezt jelzed, mire az író elkezdi megmagyarázni, hogy nincs igazad. Elmondja, hogy de az azért van úgy, mert, vagy az nem is olyan fontos… Na, most jobb? Most már tetszik? Gyanítom, nem. De ha így is lenne, akkor sem állhat melléd az író, és magyarázhatja el, mit, hogy értett, szóval ezeket még a sztoriban kell megoldania.

Te talán olvasol olyat, ami nem tetszik? (Jelentsen is ez akármit, minden esetben más.)  Megmagyarázhatod, de akkor legfeljebb igazad lesz, olvasóid nem. 

11. Mindenkin van szemüveg

Rajtad is, a barátaidon is, az idegen bétán is. Ez nem baj, ez normális, de ha tudsz róla, azzal egy csomó félreértés megelőzhető. Mindenki a saját nézőpontjából nézi a dolgokat, jelen esetben a novellát.

Ha többekkel bétáztattál már, biztos láttad, hogy mindegyik béta kicsit mást emel ki az írásodból. Más dolgokat érez hibának, más dolgot dicsér meg, más javítási ötleteket ad. És a saját szemszögéből mindenkinek “igaza van”, a saját szemszögéből érthető, hogy úgy látja. Fordítva is letesztelheted, beszélgess egy barátoddal egy novelláról, még ha hasonló is az ízlésetek, akkor se fogjátok hajszálpontosan ugyanazt gondolni, ha meg nem is olyan hasonló, akkor végképp nem.

Volt olyan novellám, amire barátok nagyon más visszajelzéseket adtak, mint vártam. Nem az a lényeg, hogy pozitívat vagy negatívat, mindenkitől kaptam mindent, hanem hogy néhányan főleg a világra voltak kíváncsiak, a technikai megoldásokra, ilyesmikre. Én meg nem értettem, miért? Nekem teljesen más volt a fontos, a letartóztatás és a karakterek kapcsolata. Aztán más érdeklődésű barátok elkezdtek nagyobb hangsúllyal a szereplőkre figyelni, nekem meg “helyrekerült a világ”. Mindkét esetben főleg hibákról beszélgettünk, de más volt a “hangsúly”, más érdekelte a barátokat.

Ha esetleg másnak is ismerős a szituáció és a “miért érzem magam vacakul, amikor segíteni akarnak” érzés ezen oldala, ott lehet, hogy az a válasz, hogy azokat, akik segítenek neked, nagyon más érdekli egy sztoriból, mint téged. (Meg biztos kismillió más válasz lehet, ez most csak egy lehetséges, amire én jutottam.)

Hozzáteszem, ebben minden bizonnyal benne volt az is, hogy gyenge volt a novella. (De azért egyik barátnál sikerült elérnem azt a reakciót, amit szerettem volna, az boldogság volt. O:) ) Nem tudtam elég jól tartani a fókuszt, nem tudtam rendesen vezetni az olvasót arra, amerre én akartam, ezért sokkal erősebben kijött, hogy mindenki azt olvasta ki belőle, ami őt érdekelte. A világépítős barátok a világ dolgaira figyeltek és azt akarták erősíteni, akiket meg tudott fogni valamennyire a karakter, ők már jobban figyeltek arra, amit ki akartam belőle kihozni. Ezt értem szemüveg alatt. Azt látod-e, amit az író le akart írni, vagy “csak” azt, ami téged érdekel? És nem arról van szó, hogy a barátok egyáltalán nem szóltak hozzá a karakter-vonalhoz, a másik ismerősök meg legyintettek minden világépítési hibára, és nem is azt, hogy bármelyikük használhatatlan tanácsokat adott volna. Tök jó észrevételeik voltak! De általánosságban másra figyeltek, más keltette fel az érdeklődésüket.

Teljesen szerintem nem is lehet levenni a szemüveget, vagy lehet, szerkesztőknek megy, nem tudom, nekem még biztosan nem. De megpróbálhatok figyelni rá. Vagy legalább jelezni, hogy “figyi, ebben a témában nem vagyok járatos”. És ez amúgy nem jelenti, hogy nem tudok segíteni olyannak, aki másféle történeteket ír, mint én, csak máshogy, másban, mint annak, akivel hasonlóakat írunk. 

12. Talán a másik is még csak tanulja ezt az egészet

Mindkét félre igaz lehet, és egy ember mindkét oldalon is megjelenhet. Hol bétaként, hol íróként, te is, én is, és vélhetően egyikünk sem hiszi, hogy nála van a bölcsek köve.

A legtöbb novella, amire bétázást kérnek, főleg random csoportban, még inkább kezdőktől van. (Legalábbis én azt tapasztalom, hogy idővel többet bétáztatunk hasonló szinten lévők egymás közt, ahogy kialakulnak barátságok, és már kevésbé dobjuk be a novellákat random csoportba.) Így talán még nehezebb megtalálni, a fenti példánál maradva, “mire gondolt az író”, mert pl. a kezdő még kevésbé ügyes a fókusztartásban, vagy épp a fejében tök jól összeállt az egész, de kevésbé megy még neki, hogy ezt papíron is megmutassa, így a novella lyukacsosnak tűnhet, érthetetlen gondolati ugrásokkal. Ez természetesen hiba, de hát pont azért van itt, azért kér segítséget, hogy tanuljon. Az őszinte visszajelzés segítség, de azért ne sértődj halálra, ha nem egy pikk-pakk, nyomtatásba kívánkozó szuper novellát kapsz bétázásra. : )

És ez fordítva is igaz. Az elején néha morcos voltam, hogy de hát, ha ez hiba, miért nem jelezték a béták? Másoktól meg olyat hallottam, hogy kvázi szentírásnak tekintik, amit a béták mondanak - és ezért néha megzavarodnak, ha ellentéteset javasolnak -, és görcsölnek, ha valami miatt nem akarnák megfogadni valamelyik tanácsát, mert de hát a béta mondta! A béta ugyanolyan ember, mint bárki, lehet kezdőbb, lehet tapasztaltabb, lehet finomkodó és lehet magabiztos. De “csak” egy ember, aki segít, és a szava nem törvény. Nyugodtan bíráld felül, vagy kezeld úgy, hogy ha kétségeid vannak, tuti őrá fogsz hallgatni, csak tudd, miért teszel úgy. Pontosabban ne őt, hanem az egyes tanácsait. Aki ügyes, se mindig mond jót, se fordítva.

13. Gondolkodj oda-vissza! 

Ez igazából a fenti tanács, kicsit más oldalról megvilágítva. Ha belefutottál már valamibe, akár hibába, akár jó megoldásba egyik oldalon, az legyen a szemed előtt, amikor a másikon vagy.

Szintén rövid példa: Egyszer bétáztam egy novellát, amit bevallom, nem értettem. Alig többet fogtam fel belőle, mint hogy van valaki, aki van valahol, elmegy valahova, aztán onnan visszajön. Aztán így kakukk, még az se volt tiszta, ki ez a valaki? Nem szép dolog, de az első gondolatom az volt, hogy hát kuka ez az író? (Persze, nem így jeleztem vissza, hanem udvariasan. : D ) Aztán amikor saját novellánál tapasztaltam, hogy béták nem értik, és nem egy, nem kettő, nem csak a láthatóan szőrszálhasogatók, hogy adott dologgal pl. mit akartam jelezni, mit miért csinál a karakter, akkor rájöttem, hogy hoppá, akit anno én nem értettem, jó eséllyel ugyanígy járt. A fejében megvoltak az összefüggések, ha nem is hibátlanul, de ő esélyesen tudta, mit akar, de annyi lépést nem mutatott meg, hogy nekem már nem állt össze a kép. Pont, ahogy én csináltam.

Na, onnantól már nem az volt az első gondolatom, ha totál zagyvára sikerült írást olvastam, hogy kuka az író, csak hogy nagyon a saját fejében él. Még. : D 

14. Figyelj az összképre!

Amikor bétáztatni kezdtem, és többen jelentkeztek, hogy segítenek, egyszeriben kaptam több visszajelzést is, és csodák csodájára : D nem ugyanazt írta mindenki. Szóval ott álltam, hogy oké, én kész vagyok javítani, na de melyik szerint? Az egyik ebben volt szimpibb, a másikban abban láttam jobb ötletet, és volt, hogy ugyanarról mást-mást írtak. 

Én itt fogtam, és megnyitottam egyszerre az összes visszajelzést. Nem egyesével haladtam, hogy előbb az egyik szerint javítom végig a novellám, aztán a másik szerint, mert abból káosz lett volna. Hanem megnéztem az első bekezdésem, kisebb etapom, aztán sorra az összes bétázást, ki, mit javasolt. Magukat a mondatokat is, de az összképet általánosabban is. Mit hiányolnak? Hangulatot, infót, világépítést…? (Oké, az elején ez nem volt ennyire tudatos.) Mostanra arra jutottam, hogy a visszajelzéseket nem kell mindig szó szerint venni, inkább a tartalmuk a lényeg.

Mondok egy példát, ez nekem nagyon érdekes volt: van egy novellám, amit többen bétáztak, és azon belül volt pár bekezdés, ahol egytől egyig minden béta javasolt valami javítást. Persze, az egyik szórendet cseréltetett volna, a másik csak jelezte, hogy nem érti, mi történik ott, a harmadik átiratta volna a jelenetet… és nem előrébb, nem később, hanem abban a pár bekezdésben. Mert érdekes módon, se előtte, se utána, egységesen nem pirosoztak semmit. Érdekes “véletlen”, nem? Szóval a konklúzióm az volt, hogy valami nem stimmel a jelenetben, és próbáltam rájönni, mi? Mert hogy nem egy szócsere a gond, az biztos. Átírtam, ahogy tudtam. És most jön az érdekesség. Ez a novellám később megjelent nyomtatásban, és mikor a szerkesztővel dolgoztunk rajta, ő pontosan azon a részen jelezte, hogy itt javítani kéne. A béták pontosan érzékelték, hogy ott valami képzavar van, még ha másként is dekódolták, másként is próbáltak javítási tanácsot adni. Szóval van, hogy a béta érzi a problémát, de sokszor nem egyértelműen azt jelzi, hogy “hahó, itt valami homályos”, aztán rád bízza, hogy megtaláld, mi az, hanem megoldási javaslattal. (Ő sem mindig tudja, hogy mit jelez, mit javít… - én sem hasonló helyzetben, nyugi) Ezt értem összkép alatt, hogy nem okvetlenül a szó szerinti tanácsokat kell megfogadni, hanem megkeresni, mi zavarhatta meg a bétát? 

Másik dolog, és ez kötődik a fenti “szemüveghordáshoz”: a bétáid nem lesznek egyformák. Van, aki hasonló érdeklődésű, mint te, van, aki csak kíváncsiságból vállalt egy komfortzónáján kívüli novellát, van, aki a célcsoportodba tartozik… Ez megint olyasmi, hogyha egyben megnézed a javítását, az összképből nagyjából le tudod szűrni. (Amúgy nyugodtan meg is kérdezheted. ; ) ) Pl., amikor célcsoporthoz közelebbi embertől kaptam visszajelzést, a hibajelzések mellett egy csomó cuki, pozitív visszajelzés is volt a bétázásában, megjegyzésben odaírta, ha valami tetszett neki, megborzongott rajta, szívderítő volt. Míg aki kevésbé potenciális olvasó - nem olyan dolgokat szokott olvasni, mint amit én szívesen írok -, tőle csak tisztán a hibákat, tanácsokat kaptam. Ha érzékelte is azokat a pontokat, amik a másikból pozitív reakciókat váltottak ki, nem érték el az ingerküszöbét, és nem váltották ki belőle, hogy vissza is akarja jelezni, hogy neki az tetszett. Ettől még mindegyikük meglátása segítség, de pl. kétes helyzetben én inkább javítok a célcsoportnak sejtett bétázó javaslata irányába.

Feljebb, amikor a kategorikus kijelentésekről írtam, ott talán ti is éreztétek, hogy saját tapasztalatból beszélek, volt ilyen esetem, amikor nekem ez rosszul esett, és ez most “kijött”. De attól, hogy bennem most ez a legerősebb érzés bétázás kapcsán, nem jelenti, hogy ez mindenkire egyformán helytálló. Van, aki arra biztatna, hogy legyél nagyon kedves, tapintatos, figyelj a másikra, stb. Más arra, hogy de kell a kemény kritika, mert abból tanul a másik, nem kell a sallang, a tompítás, azzal segítesz, ha ami rossz, azt kimondod kereken… Úgy gondolom, ezek a tanácsok a saját tapasztalatokból erednek. Akinek erősebb élmény az, hogy őt lenyomták, az óvatosságra int, aki kemény kritikus közegből jött, és úgy érzi, hogy ez által fejlődött, az ezt az utat látja követendőnek, akit anno kezdőként agyondicsértek, tutujgattak, de már látja, hogy ez hova vezetett, talán pont ettől óv.

De közben, ha belegondolok, nekem igazából mindenféle visszajelzésről vannak nagyon pozitív tapasztalataim, és mindenféle volt már úgy, hogy pont jókor jött, arra volt szükségem, és olyan is, hogy pont arra nem. Van, hogy igenis kell a virtuális seggberúgás, ami figyelmeztet, hogy hahó, még béna vagy, ne keresd a könnyű utat. Van, hogy a kemény kritika csak azt erősíti meg, amit épp amúgy is gondolok - hogy szar vagyok -, és nem motivál, hanem tehetetlennek érzem tőle magam. Míg van, amikor lelkesít, hogy hű, még ezt is kinézik belőlem, hát akkor uccu neki, megmutatom, hogy igenis képes vagyok rá! Kedves stílusú, a pozitívumokra is rámutató visszajelzés van, amikor jól jön, azt érzem, hogy nem vagyok reménytelen eset, megerősít abban, amit jól csináltam, míg máskor tutujgatásnak érzem, és nem visz előbbre. 

Szerintem nem kell mindenkinek egy irányhoz ragaszkodni visszajelzéskor. Te egymagad úgyse tudod megvalósítani egyszerre az összkép minden árnyalatát, ha akarod, ha nem, lesz egy stílusod, és lehet, hogy pont akkor, pont arra van szüksége a másiknak. És lehet, hogy nem. De ezt nem fogod tudni kitalálni, nem vagy gondolatolvasó, és nem is kell annak lenned. Szerintem csak legyél őszinte. Ha kedves stílusod van, akkor nyugodtan légy cuki, néha a padlóról tud felszedni egy ilyen visszajelzés, ha nyersebb, megmondósabb vagy, ne erőszakold meg magad, mert van, amikor egy ilyen helyretesz, segít reálisabban látni. A te véleményed csak egy darabka az összképből, és pont attól jó, hogy olyan, mint te vagy. Az a lényeg, hogy jószándékkal állj a másikhoz. És ez simán érződik egy kemény kritikán, nyersebb megfogalmazáson is.

 ***

Még egy gondolatnyi összkép (megvan a heti kedvenc szavam xD), vagyis ezúttal, hogy hogyan látjuk:

Több helyen írtam arról, hogy nem egyformán javítjuk az elénk kerülő írásokat, és a béták se egyformán a miénket. Mert mások vagyunk, mások a tapasztalataink, és nagy vonalakban is más érdekel minket. Ha az egész történetet nézzük, egyszerűen más dolgokat veszünk észre, mert a teljes egészből más-más dolog emelkedik ki.

A bevezetőben arról meséltem, hogy van, amikor előbb történik meg valami, aztán egy cikk, egy hallott dolog, amivel később találkozok, mintegy megmutatja, hogy miért is volt az úgy? És szavakat ad ahhoz, ami addig érzések, benyomások kusza halmaza volt.

Persze, több példát is tudnék mondani, de nekem az a novellám volt a legemlékezetesebb, ahol a barátok olyan nagyon a világgal foglalkoztak, engem meg lekötött a karakterek barátsága, és nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy nekem sok dolog nem volt annyira fontos, mint nekik, mások meg jobban. És épp itt egy remek példa arra, amikor egy cikk "rímel a tapasztalatokkal":

Én így értelmeztem egy írástechnikai cikket, ami “A KIKE-hányados és az irodalmi csőlátás“ címmel jelent meg nem olyan rég az Aranymosás oldalán: 

Nem gondolom, hogy bekategorizálnának vele, mint olvasót / írót / adott esetben bétát. Nem gondolom, hogy ezzel azt mondták volna, hogy nem tudok segíteni egy tőlem távolabb eső zsánerű történet javításában. Nem gondolom, hogy azt mondták volna, hogy csak egyféle történetet fogok tudni írni, vagy hogy nem tudom, hogy másként nézzek, mást várjak egy romantikus nyomozós sztoritól, mint egy hard boiled krimitől (és ne tudnám mindkettőt élvezni).

Ehelyett segített megérteni, miért lelkesített az egyik visszajelzés és miért blokkolt a másik, holott mindkettőt barátok adták (tehát a jószándékhoz kétség sem fér), és amúgy mindkettőben volt pozitív is, negatív is. Miért örültem jobban, hiába hibákról beszélgettünk, amikor arról volt szó, amiről szándékaim szerint szólt a novella. Miért van az, hogyha egy-egy ötletmorzsáról beszélgetünk író barátokkal, más-más irányba képzeljük el a sztorit, más érdekel belőle, más konfliktuslehetőségeket ragadunk meg, és miért van, hogy páran nagyon hasonló irányba vinnénk, páran meg nem. Miért lehet, hogy olyanokkal, akik hozzám hasonló gondolkodásmóddal néznek egy adott szöveget, jellemzően hasonló hibákat veszünk észre, és hasonlóakat nem. Illetve hasonló hibákat követünk el, ha mi írunk.

Ez a cikk annyira alátámasztja a tapasztalataimat, és segített nevet adni gondolatoknak, indokot érzéseknek, hogy meg akartam említeni, különösen, mert nem egy helyen találkoztam már a “dobozba zárás” kifejezés alternatíváival. Szerintem az a jó és “működő” írástechnikai cikk, “szabály”, ami nem mesterségesen kigondolt kereteket erőltet, hanem a gyakorlatban felfedezett összefüggéseket önti szavakba. (És csupán az érthetőség kedvéért, megfogalmazás szintjén egyszerűsít, “kategorizál”,  de nem gondolja, hogy a valóságot szikével vágták volna éles szélű darabokra a használt fogalmak mentén.)

Nos, én ezt így értelmezem, nem elvágólagos szabályoknak, hanem irányoknak, segítségeknek.

Szóval ha valaki eddig nem tette, ajánlom elolvasásra, rettentő sokat adott: A KIKE-hányados és az irodalmi csőlátás

Mint ahogy rengeteget tanultam, tanulok most is az Így neveld a regényedet blogról, a Boncnokról, a magyar nyelvű, írástechnikához köthető könyvekből, az immár három elvégzett írósulis kurzusból. (Mindjárt megyek írni, hogy legyen mit leadnom a következő jelentkezésre. XD)

Szóval, ha bármilyen gondolattal találkoztál már máshol, ne lepődj meg, ezek nem sajátok, én is máshol tanultam őket. Aztán ezek összekapcsolódtak a gyakorlattal, és néha ilyen “én-így-értettem-meg”, “gondolatmenet-levezetős” bejegyzések születnek belőlük. : D  

Úgy látom, a bétázásban és a reakciók értelmezésében is lehet fejlődni. Én is sokat bénázok mások felé, meg néha ők is felém. Ne riasszanak vissza a rossz tapasztalatok, vagy a saját ügyetlenkedésed. Ez vele jár.

Bétázunk, bénázunk. És újra megpróbáljuk… : ) 

Köszi a bejegyzés bétázását, Anna és Ildi! <3

És köszönöm mindenkinek, aki bétázott már nekem, vagy rám bízta a szövegét. ^^

Read More