Tippek, gondolatok blogoláshoz, írós oldalhoz - 1. rész



Blogolnék, de miről? Ez volt a poszt eredeti címe, mert mikor először felmerült bennem az ötlet, akadtak körülöttem, akik szemeztek a blogolással, de nem tudták, mivel tölthetnék meg azt. Nekem ez furcsa volt, mert eleve volt már blogom, időnként vannak random blog-ötleteim, és elkezdtem tűnődni, mit javasolnék ezeknek az embereknek. De aztán önálló útra keltek a gondolataim, és a Miről? kérdés mellé odakerült a Hogyan? is, meg az a sok-sok minden, ami eszembe jutott, ha visszaemlékeztem a “blogos” múltamra, így módosult a poszt témája is blogolásról szóló gondolatokra. (Lesz szó a miről-kérdésről is, de nem pontos listával, inkább szempontokkal szeretnék segíteni, amik remélem, közelebb visznek a válaszhoz.)

Ha nagyon menőn akarnék fogalmazni, mondhatom, hogy húsz éve “blogolok”. Ha a kontextust is hozzáteszem, a húsz év így is igaz, csak a kép kevésbé menő:

  • Először is, nem bloggal kezdtem, bár ezt nem tekintem minőségbeli különbségnek, csak az igazság kedvéért el kell mondanom. És itt jelzem, hogy a cikkben blogolásként fogok hivatkozni bármiféle tartalomgyártásra, amit az internetre szánunk, egyrészt, mert így egyszerűbb fogalmazni, másrészt mert saját magamnál ezt tekintem az elsődleges social media területnek, itt vannak a legfőbb tartalmaim, és a korábbi tartalomgyártásaim is ehhez hasonlítanak a leginkább, csak más-más felületen történtek.

  • Soha nem vezettem jelentős oldalt, nincs olyan, amit most előhúzhatnék, hogy Ugye emlékszel tíz évvel ezelőtt arra a… Nem, amatőr szinten műveltem mindig, és a húsz év nagyrésze a kamaszkoromra esik, és olyan szintű is volt, mint amit tiniként össze tudtam hozni. 

  • Ebben a húsz évben azért voltak kisebb-nagyobb szünetek, egyszer egy sokéves is. (És pont a blogolás fénykorszaka. Na, ezt azóta is sajnálom, hogy abból kimaradtam. :()


Ha nem csináltam semmi jelentőset, miért alapozom a posztot mégis erre az amúgy hosszú időre? Egyrészt, mert abból dolgozok, amim van. Másrészt, mert hiába nem csináltam semmi jelentőset, látni viszont láttam rengeteg mindent, és ez az alapja annak is, ahogy most gondolkodok a blogolásról. Harmadrészt ezen a téren is (mint egyéb területeken is), azt látom, hogy a dolgok, jelenségek más-más formában, de ismétlődnek. És végül, mert ekkora távolból már kisimulnak a régi emlékek, más a súlya az élményeknek, és úgy hiszem, objetívebben látom őket, mint akkor, amikor megéltem. Mindezek alapján remélem, hogy tudok néhány hasznos gondolatot átadni, akár egy-egy tippet, ha elakadtál, hogyan csináld, vagy épp szempontokat, ha a miérteken, hogyanokon tűnődsz.

A gondolataimat tippek formájában fogom megfogalmazni, pusztán mert így a legegyszerűbb, mert pontokba szedve a legátláthatóbb és így közvetlenebb is. De kérlek, ezeket kezeld szubjektív tippekként, amik az én tapasztalataim alapján születtek, és a listázás helyett, hogy ezt betartod, ezt nem tartod, inkább a gondolatmenetet nézd meg, ami mögötte van. És ha azzal egyetértesz, és egybevágnak a te tapasztalataiddal, akkor hajrá, kövesd őket! Ha meg nem, akkor remélem, adnak egy jó kiindulópontot, ami mentén átgondolhatod, te mit szeretnél máshogy csinálni és miért.

A tippeket aszerint hozom sorban, ahogy én emlékeim szerint felfedeztem őket a saját blogos utam során, azért, hogy így könnyebben követhető legyen, hogyan alakultak a gondolataim a netes jelenlétről, na meg, hogy én se veszítsem el a fonalat. :D Szóval ez itt nem csak tanácsok halmaza, hanem sztorizás is lesz, (avagy tippekbe bújtatott sztorizás) több okból is:

  • Mert jól esik elmesélni :D 

  • Mert a saját bénázásaimat nyugodt szívvel megosztom, és ennyi idő távlatából név nélküli tapasztalatokkal (pláne, hogy sokszor nem konkrét oldalak, csak benyomások maradtak meg bennem, ha sokszor láttam valamit) a látottakról is beszélhetek, míg mai aktuális példákkal ez nem lenne korrekt.

  • Mert lesznek pontok, amin csodálkozni fogsz, hogy ezeket egyáltalán szükségét érzem elmondani, de hidd el, pontosan azért mondom, mert mindnek tapasztalati alapja van. Avagy nem mondanám, ha nem láttam volna rá rossz példát, akár csak néhány éve is.

  • Mert ugyan még magam is a folyamat közepén vagyok, vagyis tudom, hogy egy csomó dolgot még nem csinálok jól, sok dolognak utána se néztem még, de hátha így is segít valakinek, ha látja, más is kísérletezik, és hol bejön, hol nem. 

  • Mert gondolatmenetet szeretnék megmutatni, hogy segíthessenek felfedezni a saját utadat. (Meg mert szerintem így izgalmasabb, mint egy X pontos lista, hogy ezt tedd, ezt ne tedd, szia.)


Ami még fontos, hogy semmiféle marketinget nem tanultam. Tábori és online előadásként találkoztam a témával írós programokon (Varga Bea írótábora, Regénynevelde fb csoport, illetve Varga Bea, Róbert Katalin és Kozma Réka előadásai közül bármi, valamint Írózóna videók), de ebben ki is merül a “szakmai tudásom”. Szóval ha egy hozzáértő marketinges valami mást javasol, mint amit én írtam, akkor jó eséllyel neki van igaza. (De persze arra is igaz, hogy vizsgáld meg, egyetértesz-e vele, mik a saját tapasztalataid, és ha neked való a tanács, fogadd meg. De Te döntesz!) Illetve, a vázlatom alapján csak ritkán fogok erre a kevés alkalomra hivatkozni, nem az ott hallottakat hozom most ide, de ha mégis felfedeztek olyan gondolatot, amit már máshol is hallottatok, és nem jeleztem, honnan jött, akkor két dolog történhetett: én is hallottam valahol, de már nem emlékszem, hol, ezért nincs konkrét forrás (nyilván, ha tudom, hogy nem az enyém az ötlet, azt jelzem), vagy egyszerűen én is eljutottam ugyanarra a tapasztalatra, mint más. Van ilyen. :D 


Várjunk bele! :D 


  1. Találd meg azt a felületet, ami neked való!

Na jó, ezt ebben a formában pont én is veszem egy tábori előadásból, de épp illik a történet elkezdéséhez.

Mert a blogolást erre az időszakra még nagy szónak tartanám, a pontosság kedvéért úgy szoktam fogalmazni, 13-14 évesen jelentem meg először az interneten “nem csupán felhasználóként”. Vagy ha úgy tetszik, tartalomgyártóként. Néztem otthon a Minimaxot, és beadtak egy reklámot, hogy “Legyen saját honlapod a minimax-hu-n!”, mire nekem felcsillant a szemem, hogy “Woah! Mi ez? Tényleg? Hát ez érdekel!”. Azt hiszem, erre mondják, hogy meglátni és megszeretni, de legalábbis tudtam, hogy muszáj megnéznem, mi ez. Eddigre már sok mini-honlap volt regisztrálva, nézelődtem köztük, de már csak a neveldékre emlékszem, és hogy végül én is tündér-neveldét terveztem nyitni. (Asszem, az ötéveskori Én pici pónim szeretetem után ez volt az első és egyetlen nagyon lányos megnyilvánulásom, szóval nagy szó, hogy megosztom. XD Egyébként ez visszagondolva egy nagyon bájosan kamaszosan kettős dolog, hogy napközben még a Minimaxot néztem, éjszaka meg az X-aktákat bámultam és persze danascully volt a felhasználónevem a gyerekeknek szóló Minimax honlapon.) 

Az emlékeim is homályosak, és nem is fontosak a részletek, a lényeg, hogy nagyon élveztem, amit csináltam. A megnyitásig végül nem jutottam el, de a képgyűjtés megvolt, az oldalra feltöltöttem a szövegeket, és már akkor izgalmasnak találtam kidolgozni a rendszert, hogy hogy igényelhet valaki tündért, hogyan gondozhatja, és mindezt hogy oldjam meg minimális internetforgalommal, mert ekkoriban még percdíjas net volt.

Hogy ez miért fontos? Mert innen indult minden. Mert emiatt más a helyzetem, mint annak, aki most azért szeretne blogot/fb oldalt, bármit csinálni, hogy a regényét, írói munkásságát másokkal megismertesse. Mert ebből látszik, hogy nekem a blogolás egy önálló hobbiként indult, és így ez a legfőbb hivatkozási alapom, amire rámutathatok, ha el akarom mondani, hogy én ezt egyszerűen azért csinálom, mert szeretem. Mert 14 évesen megszerettem, és kész. Később visszakapcsolok ide, amikor szóbakerül az írás is.

Szóval a lényeg, hogy azon a felületen, vagy felületeken tevékenykedj, amin otthon érzed magad. Ha szívesen fejtesz ki hosszú szövegeket, legyen blogod, ha rövidebb, sűrűbb megosztásokat szeretnél, jó lehet egy fb oldal, ha nem szeretsz a neten beszélni, de szívesen fotózol, vár az insta, ha megosztanád a gondolataid, de a fene akar annyit gépelni, indíts youtube csatornát. Mindegy, mit, meg lehet akár több felületed is, a lényeg, hogy otthonosan érezd ott magad! Jó, persze, a célközönség is számít, hogy hol vannak jelen, de ez továbbra se egy profi marketingtanácsadós poszt, szóval részemről fontosabb szempontnak tartom, hogy olyan felületet válassz, ahova szívesen gyártanál tartalmat. (Arra röviden visszatérek majd a második részben, hogy mi van, ha te igazából semmit nem akarsz indítani, mert nem ez a poszt fő témája, viszont teljesen valid helyzet, sokan vannak így.)


  1. Ne copyzz!

Ez viszont nagyon is saját tapasztalat. Gimis koromra felfedeztem az animék világát, és a minimaxról átlendültem a g-portálra. Eleinte főleg az animés oldalakat nézegettem, és én is csinálni akartam egyet a kedvecemnek. Gondoltam, ha elég alapos vagyok, és elég sokáig dolgozok, akkor egy mindenféle érdekességgel teletűzdelt oldalam lehet. Na persze, ezt úgy képzeltem, hogy máshonnan összegyűjtöm az infókat, hiszen hát amiket én is olvastam, ők is szedték valahonnan. Ez még rendben is van, taaalán arra is gondoltam, hogy a forrásokat megjelöljem, nem ezzel volt a gond. Hanem hogy amikor elkezdtem a kutatást, szinte mindehol _ugyanazt_ találtam. De szó szerint! Nem egy portálon még csak át se fogalmazták ugyanazt a bejegyzést mondjuk a sztoriról, a karakterekről, bármiről, hanem ctrl+c - ctrl+v-vel átmásolták egymástól. Teljesen az volt az érzésem, hogy volt talán 2-3 oldal, aki ténylegesen lefordított mondjuk külföldi cikkeket, és ezt a néhány oldalt copyzta mindenki, aki az adott animéről akart portált csinálni. 

És itt elgondolkodtam, hogy ennek mi értelme? Másoljam le ugyanazt a három oldalt, tegyem fel ugyanazt a néhány infót, amit mindenhol máshol is megtalál, akit érdekel az adott anime? Ez így hülyeség.

Persze, forrásmegjelöléssel idézhetsz tartalmakat máshonnan, de ilyenformán ugyanazt leírni (még ha át is fogalmazod), amit máshol már leírtak, egyszerűen nincs értelme, forrásmegjelölés nélkül meg lopás is. Erre ne építs oldalt, mert ez annyit mond el rólad, hogy tudsz olvasni és másolni. Ráadásul felesleges is, mert az infó már ott van máshol, aki keresi, megtalálja. Te ennél többet tudsz!


  1.  Minimum kombózz egyedien dolgokat!

Ennek már lehet értelme, ha jól csinálod!

A megrökönyödés után, hogy egy csomóan ugyanazt másolják, még mindig animés oldalt akartam csinálni, szóval ki kellett találnom, hogy az enyém mitől lesz más. Részben, mert már akkor is szerettem a designnal játszani, arra jutottam, hogy akkor majd csinálok a két akkori kedvenc animémnek portált, és úgy csinálom meg az oldal kinézetét, hogy a két oldalsó menüoszlop meg az egész kinézet ezt a kettősséget tükrözze, színekben, stílusban, mindenben. Nagyon izgalmasnak tartottam a kombót, mert a két kedvenc animém az Air és az Elfen Lied volt, amik nagyon más hangulatúak. Az Airben aranyos figurák vannak, beteg kislány, angyalszárnyak és kék égbolt, míg az Elfen Liedben gyilkolásra kifejlesztett, megláncolt, megkínzott dicloniusok, leszakadó végtagok, szarvak és rengeteg vér. Kék-fehér és vörös-fekete portált képzeltem el, vizuálisan is nagyon izgi volt, plusz utólag azt mondom, illik is a kamaszkori szélsőségekhez.

Most már persze csak a nosztalgikus hangulat viszi el a témát, de akkor és ott egyedinek láttam, és meghozta azt a kulcselemet, hogy elkezdtem azon gondolkodni, mi olyan pluszt tudok adni az oldalammal, ami, legalább abban a formában, nem található meg máshol.

Ezzel nem azt akarom mondani, ha két oldalról copyzol, az már jó, hanem hogy keresd meg a pluszt! Források alapján posztot írni akkor van értelme, ha valamit hozzáteszel, egyéni véleményt, összehasonlítást, továbbszövöd a témát, bármit, ami nem adott dolog lemásolása, hanem továbbdolgozása. Az igazi tartalom pedig az a rész lesz, amit pluszban tettél hozzá.


  1. Keresd meg, mi a főfogás-tartalom, amíg kínálsz!

A filler tartalmak jók és jópofák, de önmagukban nem tartanak meg egy oldalt.

Sokféle portált nézegettem akkoriban. Az animéseket lassan felváltották a mangások, amiben aztán alkotóként is résztvettem, benéztem személyes oldalakra, találtam amatőr írós oldalakat, saját sztorinak (ugyanaz, mint később a történetes blogok, csak ezek g-portálok voltak), több történetet összegyűjtő portálokat, ahova én is küldtem be fejezetenként sztorit, rengeteg designportált nézegettem, meg még ki tudja, hova el nem jutottam, ennyire emlékszem. Sok helyen felbukkantak különféle játékok, kérdőívek, olyasmik, mint a néhány éve látott ilyen-olyan tag-ek. Szerettem ezeket is olvasni, mert a követett oldalak szerzőiről megtudhattam érdekes dolgokat, vagy épp vicces válaszokat olvashattam a kérdésekre.

De aztán voltak oldalak, amiken idővel már csak ilyenek voltak. A saját tartalom egyre kevesebb lett, és csak a kedvenc őszi gyümölcseiről, meg kedvenc zeneszámairól lehetett olvasni a portáltulajdonosnak. És ez egy idő után unalmassá vált.

Nem tudhatom biztosra, mi volt az ok, de kívülről nekem ez a kimerülés jele volt, és már nem jártam fel ezeket olvasni, mert nem érdekelt.

A különféle játékok, kérdőívek, néhány perc alatt összedobott tartalmak, mint egy fotó egy kávéról, szerintem addig jók, amíg filler és nem tartalom szerepük van. Amíg egy kis bepillantás a függöny mögé (mert kukkolni sokan szeretünk :D), amíg egy kis színes, amiből megláthatjuk, hogy a követett blogtulaj mit szeret, mivel tölti az idejét, amíg néhány vidám másodperc a napunkban, amíg egy kis nasi a főfogás-tartalmak között. De ahol csak ennyi van, ahol ezek _a tartalom_, az hosszútávon unalmas. Nekem legalábbis biztosan.

Nemrég úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy engem igazából senki macskája nem érdekel (bocs, nem a macskákkal van bajom, ez csak egy példa), de ha _az illető tevékenysége_ amúgy érdekel, akkor amíg dolgozik a főfogás-tartalmon, szívesen nézegetem a cicáját, kávéját, hogy hogyan áll a regénnyel, meg hogy mi a kedvenc őszi ruhadarabja. Mert akkor már van _valami_, ami miatt az illető érdekel, akkor ezeket nem kényszeres tartalomgyártásnak érzékelem, és félredobom, hogy hát, ennél van nekem jobb dolgom is, hanem kíváncsisággal tölt el, hogy megleshetem, milyen zenét hallgat a másik.

És szerintem ez a fő kérdés egy blognál. Hogy mi a főfogás-tartalom? Persze, a nasik kitalálása is agykapacitást és melót igényel, ez ne felejtsük el. Ráadásul egy írónál, ahol a regény a főfogás, elég sok nasi lesz közben, amíg egy-egy könyv elkészül, és megkockáztatom, ha abban nincs valami egyedi, talán önmagában nem is húzza ki az olvasó nasikon a fogások közt. De erről pontosabban kiadott szerző tudna mesélni, ez a része a gondolatmenetemnek csak spekuláció, így nem is viszem sokkal tovább a kérdést. (Meg azért se, mert megérne még jópár sort, ha elkezdenék arról elmélkedni, hogy íróknak blogolsz vagy tisztán olvasóknak, és hogy melyiknek mi lehet érdekes, mert simán lehet, hogy ami az egyiknek nasi, az a másiknak főfogás vagy fordítva. De ezt az irányt most nyitva hagyom, legfeljebb ha olvasnátok még erről, kommenteljetek, és meglátom, van-e egy posztnyi gondolatom róla.)  

A lényeg az, hogy gondolkodj el, mit adsz a blogolvasóknak! Mi a főfogás a menüdön?


És ezzel vége az első résznek. Hamarosan hozom a folytatást, ne menjetek messzire! :D 


Share:

Az I. Dark-Urban-Fantasy Est és író-olvasó találkozón jártam


Tegnap egy klassz fantasys programon voltam, erről hoztam egy élménybeszámolót.

Ez volt az I. Dark-Urban-Fantasy Est és író-olvasó találkozó, Lauter Csaba és Poczik Erika szervezésében.
Az egyik meghívott író, On Sai oldalán láttam az eseményt facebookon. Gondoltam, a dark ugyan nem az én irányom, de a fantasyt szeretem, hát megnézem, főleg, mert izgalmasnak tűnt, hogy senki nem tudott róla semmit a barátok közül, hiszen ez volt az első alkalom. 

Az Alfa Shelter szerepjáték klub adta a helyszínt, ami már belépéskor otthonos hangulatot árasztott. Kis közösségi tér asztalokkal, székekkel, kényelmes kanapéval, büfé résszel, köves-fás kialakítással, a szekrényekben pedig társasjátékok, szerepjáték könyvek. Volt két galéria is, azokra elfelejtettem felnézni. Az alkalomból kifolyólag pedig még halloweeni dekorációval is hozzájárultak az estéhez. 
Olyan húsz-huszonöten voltunk az írókkal, szervezőkkel, ott dolgozókkal együtt.

A program egy meglepetés szertartással indult Shamhain alkalmából, ami az ősi keltáknál az év világos felének lezárását, a sötét idő kezdetét jelezte. Ezt ismerhettük meg, zenei aláfestéssel.
Ezután a meghívott írók – On, Sai, Farkas Bíborka, Basa Katalin, Gregus Gábor, Black Feather – műveiből hallhattunk kicsit sötétebb, nyomasztó vagy épp izgalmas részleteket. Jó volt bepillantani olyanok stílusába, történetébe, akiktől még nem olvastam, és a kiválasztott részletekben is tetszett, hogy magukban érthetőek voltak, de még kellemes hosszúságúak, nem lett unalmas a felolvasás vége sem.
Volt lehetőség az írókkal beszélgetni, dedikáltatni, aztán, ami nekem a legjobban tetszett a szervezett részből, a körbeülős beszélgetés következett. Eredetileg az volt a terv, hogy az írók visszaülnek a kiemelt székekre, és külön kapnak ők is, meg az olvasók is kérdéseket, de mivel ilyen családias létszámban voltunk, felmerült, hogy maradhatnánk simán körbeülve is. Jót tett a hangulatnak, hogy a szervezők ebben rugalmasak voltak, szerintem a körbeülés is megalapozta, hogy utána kötetlenül hamar kialakultak jó kis beszélgetések. :) 
A vezetett kérdésekben felmerült, hogy kinek, mit jelent a fantasy, milyen helye van a mai világunkban, és bár többféle válasz érkezett, volt, aki személyesebben fogta meg a kérdést, akadt, aki szakmaibban, az egésznek volt egy olyan kicsengése, hogy mind, akik ott vagyunk, egyformán szeretjük a más világokat, és hogy könyvolvasóként élmény résztvenni ennek újraalkotásában olvasáskor. (És az egész inkább tágan értendő a fantasyra, nem korlátozódott a beszélgetés a dark- és urban alzsánerekre. Ennek részemről nagyon örültem, mert egyik területnek sem vagyok megszállottja, cserébe mindenfélébe szívesen belekóstolok. Én csak úgy szeretem a fantasyt és kész. :D) 

A szervezett program után még sokáig maradtunk kötetlen beszélgetésre, és a magam részéről sajnáltam, hogy nem tudok egyszerre mindenhol ott lenni, mert utólag hallottam, hogy itt is, ott is érdekes témák merültek fel.
Számomra nagyon jó volt, hogy találkoztam közeli barátokkal, régen, egyszer-egyszer más programon látott ismerőssel, és néhány szó erejéig új emberek társaságában lehettem.
Ez a nyugis, barátságos beszélgetős hangulat volt a legjobb az egészben, hogy akár írta valaki, akár olvasta, akár mindkettő, akár szerepjátékból kedvelte jobban, ott volt a közös pont, amit mindenki szeretett. ^^ 

Jó este volt, köszönjük a szervezőknek a programot, az Alfa Shelter klubnak a hangulatos helyszínt és kedves vendéglátást, és az íróknak, hogy eljöttek és bepillanthattunk a világaikba! :) 

Remélem, ezt az első alkalmat követi még több, én szívesen mennék! :)

Share:

Fordítás - Ellenállhatatlan romantika építése


Ha jól sikerült, a romantikus szál nem csak mélyebb érzetet és jelentéstöbbletet ad a történetnek, de ad az olvasónak még egy okot, hogy a következő oldalra fordítson. Sajnos könnyű átgondolás nélkül beleugrani a romantika írásába. Aztán ha a románc nem működik jól, jöhet a történetíró szívfájdalma. Hogy segítsek az igyekvésed során, megmutatom neked, hogyan tervezz meg egy alapvető románcot.

1) A romantika szükségessé tétele

Sok sztori, különösen a TV sorozatok, elköveti azt a hibát, hogy fog két vonzó embert és egyszerűen kijelenti, hogy ők szerelmesek. Ezek a kísérletek mindig unalomba fulladnak. Ez (a romantika) többet igényel, mint két, egymás közelségétől lángoló ember közötti hihető kémia kialakítása. Hogy a románcot igazán lenyűgözővé tegyük, az olvasóknak látniuk kell, hogy a gerlepár hogyan is illik egymáshoz.

Szóval az első lépés annak a bemutatása, hogy a főszereplődnek milyen érzelmi szükséglete van, amit a szerelem betölthet. Kielégítetlen szükségletük kikerülhet a szokásos gyanúsítottak közül, mint a magány vagy a megnemértettség. Ugyanakkor, ez kézenfekvőbb lehet, mint például a vágy az izgalomra, vagy a stabilitásra. A Disney Aladdinjában Jázmin fogolynak érzi magát. Aladdin elviszi őt egy repülőszőnyeges utazásra, és megígéri neki, hogy “megmutatja a világot”. Aladdin Jázminnak egy “nagy szerelmi érdeklődés”, mert felkínálja a lánynak a szabadságot, ami után annyira sóvárog.

A love interestet nem kell annyira megalapoznia, mint a nézőpontkaraktert, de náluk is meg kell határoznod a szükségletüket és hogy a főhős hogyan tudja ezt betölteni. Ez meggyőzőbbé teszi a románcot.

2) A love interest vonzóvá tétele


A románc nem lesz rokonszenves, hacsak a love interest nem látszik vonzónak az olvasók számára. A kívánatosság megteremtése tartalmazhat vonzó fizikai tulajdonságokat, de ha a te sztorid írott mű, nem kell leírnod, milyen bámulatosan lángol a páros. Ehelyett adhatsz a love interestnek néhány egyedi fizikai tulajdonságot, és hagyd, hogy az olvasók döntsenek a vonzerejéről. Ha gyönyörű tulajdonságokat is használsz, kerüld a túlzott tárgyiasítást. A szeretett személy mellének részletes leírása azt a benyomást kelti, hogy a főhős borzasztó alaposan megbámulta.

A partnerjelöltnek a fizikai vonzóságon túl kompetensnek is kell lennie. Ideális esetben van olyan fontos képessége, ami megváltoztatja az eseményeket. A jelöltnek még több ínyencsége  is lehet, mint a protagonistának. Ha a szeretett személy jóval magasabb státuszú, mint a főhős vagy másféle módon elérhetetlen, ez még vonzóbbá tudja tenni. Ugyanakkor, ne engedd, hogy a partnerjelölt ellopja a reflektorfényt! Ha legyőzi az ellenfelet, mikor a főhős nem néz oda, az olvasók neheztelni fognak rá.

A Star Wars: Új remény c. részében Leia hercegnő attraktív, magasabb státuszú mind a két főhősnél, Luke-nál és Han-nál, és ahogy az ügyetlen mentési kísérletük mutatja, sokkal rátermettebb is náluk. Ez adja az alapját, hogy ő lesz a vágyott partner.

Bármit is csinálsz, ne engedd, hogy a partnerjelölt túl dominánssá váljon. Ez egy gyakori probléma, ezért később még részletesen foglalkozom vele.

3) Vonzódás és taszítás tervezése


A gerlepárodnak sok lehetőségre lesz szüksége, hogy interakciózhassanak. Ezek során azonban nem jöhetnek egyből össze, különben nem lesz túl hosszú a történetük. Ha az írók ezt nem tervezik meg előre, gyakran fordulnak helytelen viselkedés ábrázolásához, ilyen például, amikor egy karakterből mániásan követő, vagy túlzott udvarlót csinálnak. Van két általános formula, ami gondoskodik a hosszas udvarlásról. Válaszd azt, amelyik leginkább megfelel a történetednek.

Szerencsétlen szerelmesek

Szerelmesmadaraid gyorsan erős romantikus kötődést alakítanak ki. Az első találkozás után aktívan keresni fogják a lehetőséget, hogy időt tölthessenek együtt. Külső erők azonban megakadályozzák, hogy hivatalossá tegyék kapcsolatukat. Talán már jegyben járnak másvalakivel, vagy a családjaik ellenségek. Talán az egyikük szuperhős, a másik egy gazember, és nem lehetnek együtt, amíg egyikük meg nem változtatja a másikat.

A Disney Jégvarázsában Anna és Hans párosa követi ezt a klasszikus formulát. Nagyon hamar kapcsolódnak egymáshoz, de tervüket, hogy összeházasodjanak, Elza megakadályozza. Bár románcuk később megromlik, de a felvezetésnél ezt még nem tudjuk.

Civakodó partnerek

Párocskádat az első találkozáskor még nem érdekli a szerelem. Ha úgy alkotod meg őket, hogy az elején gyűlölik egymást, az teret ad a romantika kivirulásának, de lehetnek közömbös, kevert vagy egyoldalú érzéseik is. Annak ellenére, hogy nincs köztük kapcsolat, külső erők összehozhatják őket. Partnerek lehetnek egy közös cél elérése érdekében, járhatnak ugyanabba az iskolába, vagy felbérelhetők egymás megfigyelésére.

A Jégvarázsban Anna és Kristoff ilyen civakodó partnerek. Annának szüksége van fuvarra és Kristoffnak szüksége van pénzre, tehát együttműködnek, annak ellenére, hogy nem jönnek ki egymással. Utazásuk során aztán közelebb kerülnek egymáshoz.

Szükséged lenne még ötletre? Nézd meg a listámat a románc akadályairól (angol) és a karakterek összehozásának módjairól (angol). 

4) Korai kémia kialakítása


A Buffy, a vámpírok rémének 4. évadában Willow elmegy a boszorkányok egyik találkozójára, mert a mágiáról akar tanulni. Ugyanakkor azt találja, hogy a találkozón egyik hölgy sem tudja, hogy a mágia valódi és ezt gyakorolná. Kivéve egyvalakit, aki félénk szemmel figyeli a találkozó helyszínét. A szégyenlős nő neve Tara, és őt és Willowt összeköti a mágia iránti érdeklődésük. Majd hamarosan rájönnek, hogy szerelmesek.

Az erős első találkozások elengedhetetlenek, hogy az olvasók befektessenek a románcba. Ugyanakkor ez többféle módon is kibontakozhat. Gerlepárunk érezhet vonzalmat, ellenszenvet vagy a kettő keverékét. Általában a “csillagok által is egymásnak rendelt” pároknak több vonzalomra, a civakodó pároknak több ellenszenvre van szükségük. Minél hosszabbnak kell lennie a romantikus cselekménysorodnak, annál hasznosabb lehet késleltetni azzal, hogy a karakterek nem kedvelik egymást.

Építsd a vonzalmat a kötődés apró momentumaival. A karakterek tehetik:
  • Rájöhetnek, hogy ugyanazokat a furcsaságokat szeretik, például a pácolt tojást vagy a régi lemezeket.
  • Segítsenek egymásnak, még akkor is, ha csak egy táskányi kiborult ételt szednek össze.
  • Legyenek szokatlan “megértés pillanataik”, például fejezzék be egymás mondatait.
Építs ellenszenvet egy könnyed konfliktus pillanataival. A karakterek tehetik:
  • Versenyezzenek valamiért, mondjuk egy árverésre bocsátott ingatlanért vagy az utolsó szelet pitéért.
  • Vegyenek részt szellemi vitában, például hogy egy hírhedt bűnözőnek jár-e a második esély?
  • Legyen egy szerencsétlen félreértésük, mondjuk az egyik tévessze össze a másikat egy vásárlóval vagy klienssel.
Még ha a románcod lassú folyamat is, keresd meg a módját, hogy utalj rá, hogy az alakulóban lévő párosod jól működik együtt. Talán a protagonistád szenvedélyes és versenyképes. Érzelmi szükségletük, hogy kapcsolatba kerüljenek valakivel, akit nem tudnak elriasztani. Ha szenvedélyes kapcsolatra lépnek egy új, agresszív ellenféllel, az olvasók észre fogják venni, hogy illenek egymáshoz, még akkor is, ha ők ketten eleinte nem szeretik egymást.

5) Az egészségtelen viselkedés elkerülése


Mielőtt a párosod először színre lépne, nem akarod, hogy az olvasók úgy döntsenek, szörnyű emberek. Sajnos gyakori, különösen a férfi love interesteknél, hogy nyíltan bántalmazók a partnereikkel szemben. Az idő múlásával egyre több olvasónak lesz ellenszenves, ha a partnerek nem egyenrangúak. A karakterek interakcióinak átnézésével elkerülheted ezt a buktatót.

Kezdd a két karakter viselkedésének összehasonlításával. Nehéz időkben ugyanakkora segítséget nyújtanak egymásnak? Egyformán megmondják egymásnak, mit tegyenek? Ha az egyik “túlkiabálja” a másikat, megfordítható a viselkedés? Az is számít, miért teszik, amit tesznek. Ha az egyik kiakad, mert megszokta, hogy egyedül dolgozik, a másik meg mert a partnere megrongált valami drága felszerelést, az nem egyenlő viszony.

Ezután nézd meg, van-e olyan tulajdonság, ami szerethetetlenné tenné valamelyik karaktert.
  • Lehet, hogy valamelyik karaktered nyersebb, mert túl elfoglalt a finomkodáshoz, de nem szabad, hogy ok nélkül bántson bárkit.
  • A partnerjelölt megtisztíthatja és bekötözheti az öntudatlan protagonista sebeit, de soha nem fürdetheti vagy vetkőztetheti az engedélye nélkül.
  • A karakternek nem szabad mások helyett fontos döntést hoznia, még akkor se, ha az feltételezhetően a másik hasznára válik.
A Fireflyban Inara és Malcolm ellenséges kapcsolatban van, annak ellenére, hogy leplezik egymás iránti érzéseiket. Javarészt működik az ellenségességük, mert az kétoldalú. Malcolm néha elutasító és undok Inarával, de Inara is undok és elutasító Malcolmmal szemben. Habár sajnos Malcolm több alkalommal is “kurvának” nevezi Inarát. Ez jogosnak tűnik, ugyanis Inara olyan szolgáltatásokat nyújt, amik szexet is tartalmaznak. Ennek ellenére egy ilyen kifejezésnek túl erős az érzelmi töltete ahhoz, hogy a legtöbb olvasó számára elfogadható legyen. A férfi, aki lekurváz egy nőt, nőgyűlölettől és verbális bántalmazástól bűzlik. Hogy megakadályozd, hogy a romantikád erre az útra csússzon, ne használj nemek szerinti rágalmazást.

Az egészségtelen viselkedést nem mindig könnyű elkerülni. Annak tudata, hogy a karaktereid egymásnak szólnak, színesebbé teszi a felfogásodat a cselekedeteikről. Ezért hagyták olyan sokáig figyelmen kívül Csipkerózsika nem beleegyezéses, alvós csókját. Hasznos lehet emlékezni arra, hogy ami nem elfogadható egy durva és csúnya ismerős számára, az nincs rendben a partnerjelölt számára sem.

6) A ragaszkodás és a növekedés ábrázolása


Miután végeztél a kínos első interakciókkal, eljött az idő a kötődési jelenetnek. Ha csillagok által rendelt románcot használsz, ez általában az első találkozáskor történik meg. Ellenkező esetben később kell indulnia és fokozatosan kell tartania a csúcspontig.

A kötődési jelenetben, a karakterek mélyebb és jelentőségteljesebb kapcsolatba lépnek egymással. Ha eleinte nem is kedvelték egymást, el fognak kezdeni felengedni egymás társaságában. Lehetőségek a kötődés mélyítésére:
  • Valami váratlan cselekedet, ami nagy hatást gyakorol a másik félre. A karakter megmentheti a partnere életét vagy szokatlan együttérzést mutathat.
  • Megnyílhatnak személyes témákban. Beszélgethetnek a múltjukról, az életcéljukról vagy feltárhatják, mitől félnek.
  • Jobban dolgoznak csapatban. Egyszer talán veszekedtek arról, hogy mit várnak egymástól, aztán pedig olyan helyzettel néznek szembe, hogy dicsérik egymást.
Talán a karakterek még nem szerelmesek, de olyan a testbeszédük, gondolataik vagy tetteik, amik illusztrálják növekvő érzéseiket. Talán hosszan visszanéznek, mikor elválnak, vagy figyelmesen elkészítik a másik kedvenc ételét.

A …Holnap hatása c. filmben Cage alezredes (Major Cage?) időhurokba kerül, amiben minden nap csatába kell mennie és meghalnia a harcmezőn. Tudja, hogy ugyanez történt egyszer egy híres háborús hőssel, Rita Vrataskival, ezért felkeresi, hogy segítséget kérjen tőle. Elsőre Rita nem hatódik meg Cagetől, de ahogy a férfi folytatja az edző napjuk ismétlését, és utána egy küldetést a nővel, Cage egyre alkalmasabbá válik. A férfi megismeri a nőt és tudását arra használja fel, hogy elnyerje a bizalmát. Amikor a férfi megállítja életbevágó küldetésük fejlesztését, hogy életben tartsa a nőt, ez elmondja a nézőknek, hogy Cage mennyire törődik vele.

7) Tragikus szétválás okozása


Feltételezve, hogy “boldogan éltek, amíg meg nem haltak” véget szánsz a párosodnak, érdemes előbb elválasztanod őket egymástól. Így lebilincselő és kielégítő lesz a történet vége. (Ha ők nem maradnak együtt, helyette kapniuk kell egy rövid, boldog időszakot együtt és a végére szakítaniuk kell.) Ez az elválás jelenti majd a romantikus ív tetőpontját. Ez megtörténhet a regényed dramaturgiai ívének tetőpontja előtt vagy alatt (vagy a plot közepén).

A szakításuk oka lehet valami külső kényszerítő erő, nézeteltérés kettejük között vagy ezeknek a bármilyen kombinációja.
  • Ha a karakterek csillagok által rendelt szerelmesek, egyikük vagy mindketten dönthetnek úgy, hogy az őket széthúzó erő túl nagy ahhoz, hogy legyőzzék. Meggyőződhetnek arról, hogy a Team Evil egy tagjával randevúzni vagy a családjuk titoktartási megállapodását megszegni felelőtlenség.
  •  Egy antagonista erőteljesen szétválaszthatja őket. Egyiküket vagy mindkettejüket elrabolhatják és messzire vihetik. Még ha a gonosztevőnek nincs is kifogása a románc ellen, a szerelmespár együtt túl erős lehet ahhoz, hogy együtt hagyja őket.
  • Elmélyülhetnek intellektuális vagy személyiségbeli különbségeik. Talán kritikus döntést kell hozniuk, de olyan szinten nem értenek egyet, hogy egymás ellen fordulnak. Vagy alternatíva, hogy valamelyikük túl lassú a változásban, és nagy hibát követ el, amit a másik nem tud figyelmen kívül hagyni.
A The 100 második évadában, Clarke és Lexa összekapcsolódtak azon vágyuk miatt, hogy mindketten a csapatuk jó vezérei akartak lenni. De mikor Lena üzletet köt az ellenséggel Clarke kárára, hogy megmentse az embereit, az egy szívfacsaró árulás. A második évad végére ellenségként külön utakon járnak.

Ha a karaktereid közül valamelyik a kapcsolat feladása mellett dönt, a másiknak tiszteletben kell tartania a döntését – akkor is, ha nem ért vele egyet. Az elhagyott karakter hozhat érveket az együttmaradás mellett, de nem szabad fizikailag megakadályoznia a másik távozását vagy ragaszkodnia ahhoz, hogy a kedvese “elszökik”. Az irányító vagy lekezelő viselkedés csak szerencsétlen párosnak fogja bemutatni a szerelmeseid.

Miután a karakterek szétváltak, mutasd meg, milyen rossz nekik külön lenni. Előfordulhat, hogy ébredéskor azt várják, hogy a másik mellettük lesz, vagy minden percben a másikról beszélnek bárkinek, aki meghallgatja őket. Különválásuk végén egyértelművé kell váljon, hogy jobb nekik együtt lenni.

8) A páros összehozása


Egy döntő pillanatban a szerelmeseidnek az együttlétet kell választaniuk.  Ha az előzőekben erővel választották szét őket, merész tettek árán újra összekerülhetnek. A tudatos döntés azonban kielégítőbbé teszi a befejezésed. Talán egyikük vagy mindketten kénytelenek választani aközött, hogy újra összetartozzanak, vagy valami között, ami fontos számukra. Ha feláldoznak valamit, hogy újra együtt lehessenek, az egyesülésük jelentőségteljesebb lesz.

A 2003-as Gyűrűk Urában, A király visszatében, Aragorn biztatta a szerelmét, Arwent, hogy hagyja el őt, hogy a nő elutazhasson az övéivel a paradicsomba a tengeren át. Arwen már a hajó felé tartott, mikor meglátta egy vízióban a jövőjét Aragornnal. Végül úgy döntött, hogy marad, de ezért le kellett mondania az elfek hosszú életéről.

Ha a szereplők nézeteltérés miatt váltak el, a megoldás többféle lehet.
  • Miután megérzik a szétválás fájdalmát, bármi is okozta a nézeteltérésüket, összehasonlítva kicsinek tűnik ehhez képest.
  • Rájöhetnek, hogy egy karakter, aki szét akarta választani őket, hazudott nekik.
  • Egyikük vagy mindketten elsőkézből tanulják meg, hogy a másiknak igaza volt.
Miután visszatértek a szóbeli feltételekhez, gyorsan meg kell oldaniuk nézeteltéréseiket, és adott esetben bocsánatot kell kérniük. Kompromisszumkészségük és vétkeik beismerése bebizonyítja a közönségnek, hogy korábbi hibáik ellenére ők összetartoznak.

Végül ne felejts el boldog pillanatokat is belefoglalni az epilógusodba. Mutasd meg, hogy a kezdetben felállított érzelmi szükségleteket hogyan tölti be most a kapcsolatuk.

Ha egyszer elkezded használni, látni fogod, hogy a romantikus ívek sokban hasonlítanak más cselekményívekhez és különösen hasonlítanak más kapcsolati ívekre. Kezdj egy problémával, hagyd a karaktereket küzdeni a megoldásért, járasd csúcsra egy fontos döntéssel és kösd el az egészet.


Share:

Újranyitás! :D - hát ez is eljött...




Üdv újra itt! :D 

Jó másfél év hallgatás után eljött ez a nap is: Újranyitom a blogom. :D 
Hiába folytatás ez tulajdonképp, hiszen a korábbi témám megmarad, továbbra is az írással és ahhoz kapcsolódó dolgokkal foglalkozom, a régi bejegyzések legtöbbje is elérhető, mégis, ennyi szünet után, meg mert újraterveztem a blog kinézetét is, inkább érzem újrakezdésnek, mint folytatásnak. Nagyon fura érzés, mintha valami új dolog kezdődne, valami újba vágnék bele. :D 
Kezdésként szeretnék elnézést kérni a hosszas hallgatásért, egészen pontosan azért, mert nem szóltam. Az igazság az, hogy nem terveztem ezt így. Még úgy másfél éve, mikor csak csúsztak a cikkek, mert épp más dolgom volt, kezdtem belelendülni a saját regényem tervezésébe, mindig azt mondogattam magamnak, hogy majd jövő héten kiteszem a következő posztot, majd jövő hónapra megírom azt a cikket - mert tervek, készülő vázlatok voltak, vannak is -, csak aztán mindig “majd holnap” lett belőle. Szóval én őszintén hittem, hogy “majd holnap” megy is a következő poszt, azért nem szóltam sokáig. Aztán meg fél - egy év után fura és felesleges is lett volna. A lényeg, hogy ígérem, ha bármikor tervezett szünetre megyek, azt jelezni fogom. :D (Meg persze igyekszem nem ilyen hosszú eltűnéseket produkálni a jövőben. De visszatekintve a blogos múltamra, azért garanciát nem vállalok. ^^” De erről a múltról majd olvashattok egy későbbi bejegyzésben. ;) ) 

És akkor pár szót arról, mi változik:
A blog fő témája ugyanúgy marad az írás, és bármi, amit ahhoz kapcsolódónak érzek és szívesen megmutatnék. Főleg adott témára írt, elmélkedős, végiggondolós bejegyzések, ha netalán írok novellát, egypercest, ami itt megmutatható, azt hozom. 
Ami viszont megszűnik, azok a fordítások. Egy háromnegyedig elkészült még van a tarsolyomban, azt már befejezem, de az az igazság, hogy már nem látom sok értelmét. A google fordító van annyira jó, hogy három kattintással bárki átfordíttathatja magának magyarra az oldalakat, és némi nevetés közepette teljesen jól meg lehet érteni a cikkeket. (Én is így olvasok nagyon sokat angol oldalakról.) Gyakorlásnak szántam eredetileg az egészet magamnak, amire jó is, csak rengeteg felesleges munkával jár. Egyrészt az, hogy nem elég magamnak lefordítani, le kell írni kb. szó szerint, aztán magyarítani az egészet, mert sajna még mindig csak ezen a szinten tudok fordítani. És vicces, de a magyarítás is sok idő és energia, pedig azért nem viszem túlzásba a dolgot, azt láthattátok. Szóval fordított cikkeket már nem teszek ki, de jobbra lent a menüoszlopban találtok egy fület, ahova összegyűjtöttem a legtöbbet olvasott angol oldalakat, és bővíteni is fogom, ha valahol több jó posztot találok. Ajánlom őket olvasásra. 
Ami új lesz, igaz, egyelőre kísérleti jellegű, mert korábban nem sok ilyet írtam, azok a beszámolók. Írós/könyves rendezvényekről, programokról, kurzusokról. Fura ez, mert eddig valahogy ódzkodtam tőle, hogy ilyenekről írjak, túl személyesnek is éreztem, de közben meg én magam szeretem olvasgatni, ha másnál látok beszámolókat. Meg jó arra is, ha mondjuk érdekelne egy program, kurzus, de nem akarok vakon fejest ugrani, akkor megnézhetem, előttem másoknak hogy tetszett. Szóval gondoltam, beszállok én is, és ha jártam valami jó helyen, mesélek róla kicsit. Meg igazából jó dolog írós élményekről dumálni, na. :D 
Majd még meglátom, mennyire lesz rá vevő a bloggervilág, de magamat ismerve úgyis megpróbálkozom majd néha egy-egy játékkal, szóval készüljetek! ;) (A Write Tagnek is vannak még tervezett részei a fiókomban. O:)) 

A tartalmat nem érinti, de szeretnék pár szót mesélni az új kinézetről:
Nem ígérem, hogy ez volt az utolsó váltás, de most ezt a dizájnt úgy gondoltam ki, hogy olyan legyen, amit sokáig szívesen nézegetek, de a fejlécnél látható képek és idézetek miatt mégis változatossá tehetem az időnként aktualizálással. :D Biztos ez is régi beidegződés, de egyszerűen néha vágyok a dizájnváltásra, régen szokás volt, meg szeretek is pepecselni vele. (De a menürendszert újragondolni… fuhh, az egy rémálom volt. XD)
Sokat agyaltam a kinézeten, és végül a természet témát választottam. (Bár van még két elképzelés a fejemben, amit egyszer nagyon meg akarok valósítani, csak rengeteg munka, de annyira jól néznének ki! :D) 
Tehát természet: Egyrészt, mert szerettem volna eltérni a klasszikus “írószerek és könyvek” iránytól, ami adja magát egy írós témájú blognál, másrészt bár nagyon vonzottak a pinterest csodálatos fotói, illusztrációi, amik nagyon izgi témákra adnak lehetőséget, de szerettem volna szabadon felhasználható képekből dolgozni, és a legszebbeket, legváltozatosabbakat az ötleteim közül természet témában találtam. Harmadrészt mostanra kezdem egyre inkább érezni, hogy hiányzik. Alapvetően vidéki vagyok, gyerekként az árokban meg fákon játszottunk, tavasszal csincsókot, nyáron szöcskét gyűjtöttünk, én meg valahogy egyre nagyobb városokba kerültem az évek során. Mostanra tíz éve élek Budapesten, a régi, kirándulós társaságom elkopott, én meg (egyelőre) lusta voltam magam szervezni kisebb túrákat, szóval hiányzik a természet. És olyan jó legalább képeken nézegetni! :D 

Egy szó, mint száz, örülök, hogy itt vagy az újranyitott blogon, és remélem, találsz majd kedvedrevaló olvasnivalót! :D Ha bármihez hozzáfűznéd a gondolataidat, minden poszt alatt van kommentelési lehetőség, és itt is, meg a kapcsolatok fülön is megmutatom, hol érhetsz még el. Más platformokra más tartalmak is felkerülnek, amik ide nem, szóval érdemes szétnézni. ;) 

Jó olvasást! ^^
Emília



 Itt is megtaláltok:

Ha pedig bekövettek itt oldalt, én is látom, hogy itt vagytok. ;) 
Share:

Semmi nem lesz már ugyanolyan – Aranymosás (2011-2023)



Rengeteg gondolat és érzés kavarog bennem. Szomorúság, mert valami nagyszerű véget ért, zavarodottság, hogy de most akkor hogyan tovább, én ide készültem, úgy éreztem, itt megtaláltam a helyem. Ugyanakkor bontakozó tervek is, sőt, néha lelkesedés is az új ötletek iránt, amikbe másként nem fogtam volna bele.

Bizonytalan időre átmenetileg felfüggesztették az Aranymosást (a kurzusokról még nincs hír, de az oldalról levették az idei tervezetet), de hogy mikor nyit ki újra, vagy kinyit-e valaha, és ha igen, ugyanilyen formában teszi-e, azt nem lehet tudni. És őszintén, nem hiszem, hogy ebben a formában valaha újraindulna. (de ne legyen igazam).

Márpedig ebben a pályázatban maga a felépítés volt a nagyszerű. Ebbe szerettem bele, ez adott reményt, és célt, amikor egy erősen magam alatt levős időszakban Daremo beszélt nekem az Aranymosásról.

2018. táján még ott álltam, hogy nem tudtam, merre akarok továbbmenni? Előtte pár évvel hagytam ott az előző munkámat, elmentem egy akkor átmenetinek gondolt helyre portásnak, hogy majd kitalálom, mi legyen. Tanultam pár dolgot, de inkább csak hogy ne forduljak be egészen, de semmi nem tudott lelkesíteni. Márpedig tudtam, hogy én nagyon oda tudom tenni magam, ha valami lelkesít, ha megtalálom a célt. Ott álltam, hogy jelentkezhetnék munkákra, sulikba, de nem érdekel semmi. Aztán, csak hogy valami újba kezdjek, elkezdtem blogolni, és a jófej blogos ismerősök, netes barátok segítségével rátaláltam az Aranymosásra. 

Eleinte el se hittem, hogy igaz, hogy van olyan regénypályázat, ahova én is beadhatom a regényem, és ráadásul a felépítése annyira jó, hogy kiküszöböli azokat a buktatókat, ami egy „klasszikus-az-első-három-nyer” pályázat magában rejt. Körülszimatoltam az egészet, minden kinyúló kis csápját, és rájöttem, hogy ez így marha jó! Nagyon jó, hogy bárki, tényleg bárki beküldheti a regényét és _esélyt kap_. És a többi regénytől függetlenül, az aktuális év mezőnyétől függetlenül, ha az a regény elég jó, megjelenhet. Nem marad le egy jó regény, mert volt három másik nála jobb, nem csúszik át, mert nála akkor csak gyengébbek voltak, és nem attól függött, hogy belenéznek-e, hogy valaki pesti és tud-e írós programokra járni, hogy népszerű blogger potenciális olvasóközönséggel, hogy magabiztos-e a tudásában vagy csak megpróbálta az esélytelenek nyugalmával. A léc így is magas volt, nagyon magas, de mindenkinek egyénileg kellett megugrania, és egyszerre szurkolhattunk magunknak és a barátainknak, mert nem került hátrányba az egyik, ha jó volt a másik. Magában a pályázatban ez tetszett meg a legjobban, ettől kezdtem elhinni, hogy én is megpróbálhatom.

És bár korábban már jártam Varga Bea egy-két előadásán, és eljutottam a 2019-es írótáborba, az igazi döntést akkor hoztam, amikor 2019 őszén jelentkeztem az első írókurzusra. Valahogy akkor döntöttem el, hogy ezt akarom csinálni, hogy meg akarom próbálni, hogy megadom magamnak az esélyt a tanulásra, és később a pályázatra is. Akkor még csak épp, hogy egy éve kezdtem újra az írást hosszas kihagyás után, de tudtam, hogy ezt kerestem, ezért nem találtam sehol máshol a helyem, hogy hiába mehetnék más suliba, OKJ-ra, akármire, amit ki tudok fizetni, ha dönthetek, én ide akarok menni. Adni akarok egy esélyt az írásnak, annak a mindig bennem rejtőző vágynak, amiről korábban azt hittem, örökké álomnak kell maradnia. Mert azt el tudom viselni, ha megpróbálom és nem bizonyulok elég jónak, de azt nem, hogy meg se próbáljam.

Nekem ezt jelentette az Aranymosás. Egy esélyt, hogy megpróbálhatom, hogy megnézik a kéziratom, hogy talán lehetek kiadott író.

Aztán az idők során a táborok száma kettőre, a kurzusoké ötre duzzadt, és azon kaptam magam, hogy már nem csak, hogy célom van, hanem barátaim is. Közösségi élmény volt, ahogy Agatha is megfogalmazta. Rengeteg jófej embert ismertem meg a különböző programokon, a Mosás körüli nyüzsgésben, akik közül többen már az életem részei, nem csak netes ismerősök, hanem személyesen ismert barátok, szívemnek fontos kapcsolatok. Akikkel ugyanarra tartunk, akikkel rengeteget dumálunk, biztatjuk egymás, segítünk egymásnak, meg ha nem haladunk, akkor csupa jószándékból b@sztatjuk egymást. :D És így különös jelentősége lett annak, hogy a Mosáson mindenki nyerhet, aki elég ügyes, hogy mindannyiunknak ugyanannyi esélye van. 

És most ez a kapu bezárult. Olyan érzésem van, hogy „már semmi nem lesz ugyanolyan”. Ugyanolyan, mint mikor évről évre vártuk a Mosást (még ha én viszonylag későn is szereztem tudomást róla, de még nekem is volt néhány ilyen évem), mikor elkészült néhány ismerős a regényével, és drukkolhattunk nekik, mikor tervezhettük, hogy majd jövőre mi is. Mikor hosszas diskurzusokat folytattunk arról, hogy „szerinted ez az ötlet YA vagy már inkább NA?”, melyik pöttyben tudnánk a legjobban elképzelni a regényünket, kiknek írunk, és ugye majd bétázzuk egymásét?  Rengeteget tanultunk, értettük, miért számít a zsáner, a célcsoport, a korosztály, számoltunk velük a tervezésnél, mi ide készültünk, a KMK-hoz. És most vége. Nincs egy biztos pont, hogy biztosan kapunk lehetőséget, nincs egy kerítés, aminek biztosan nekifuthatunk, és csak az ügyességünkön múlik, hogy átugorjuk-e? Semmi nem lesz már ugyanolyan.

De az az igazság, hogy már mi sem. Olyannyira nem, hogy ami engem illet, a kezdeti én-ből lassan mi-lett, és egyik író barátom, Ildi már egy egész generációról beszélt. Megborzongtam, mikor olvastam a posztját, mert úgy hiszem, igaza van. Már nem vagyunk egyedül. És lehet, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, de már mi sem vagyunk ugyanolyanok. Már elhisszük, hogy elérhetjük az álmainkat, még ha hirtelen nem is tudjuk, merre tovább. De már van tovább, már tudjuk, hogy meg akarjuk próbálni, és hála a sok kapott tudásnak, gyakorlási lehetőségnek, nem vagyunk eszköztelenek sem.

Köszönöm Varga Beának a Mosást és mindazt, amit adott, Kozma Rékának és Róbert Katinak pedig a szuper kurzusokat! Már nem vagyok ugyanolyan, mint öt éve, és szeretem ezt a változást, amit hoztatok. <3 

Egy készülő cirkuszos regénnyel a zsebemben pedig mi mással zárhatnék:

The show must go on! :D 






Share:

NaNoWriMo 2021. - "ezerpárszáz szó híján majdnem meglett a fele" :D



Ha bárki a NaNo felől érdeklődik (de van, aki kérdés nélkül is megkapja :D), örömmel újságolom: Ezerpárszáz szó híján majdnem meglett a fele! :D

Már bő egy hete véget ért a november, és így a NaNoWrimo kihívás is - egy hónap alatt írni 50 000 szót, ami közel egy regény mennyisége -, én meg végre eljutottam a posztolásig.
Az első “igazi” nanóm volt, mert bár indítottam már projekteket, meg volt, hogy megpróbáltam “csak úgy írni” is nanó alatt, az még az elején volt, amikor újra elkezdtem írni hosszú kihagyás után. Akkor nem is regénnyel próbálkoztam, csak úgy bármivel, mert azt gondoltam, hátha működik, hogy majd a papíron minden kialalkul, de nem lett belőle semmi. Nem állt rá az agyam arra, hogy folyamatában találjak ki mindent, meg akkoriban még a hosszabb írásokra se.
Mostanra viszont már volt egy regényterv a fejemben, ezt bontogattam tavasszal misztikus-romantika kurzuson, meg később kis dramaturgián, és gondoltam, megpróbálom. Abban az elmúlt 3-4 évben, mióta újra írok, volt már több regénytervem, amit letettem még a tervezési fázisban. Nem állt össze, nem tetszett, volt, amelyikhez még tényleg kicsi vagyok, meg volt, amitől egyszerűen elment a kedvem. De ca. fél fejezetnél eggyel se jutottam tovább.
Így a mostani ötlettel “kétszintű” célom volt:
--> Egyrészt még valamikor a nyáron barátokkal kitaláltuk magunknak motivációként, hogy az a cél, hogy idén év végéig megírjunk egy first draftot. Mindegy, mennyire borzalmas, a lényeg, hogy meglegyen, mert ezt a mérföldkövet még nem léptük át, nincs befejezett kéziratunk.
--> Másrészt úgy voltam vele, hogy oké, ez a cél, és tényleg komolyan rá fogok feküdni, hogy sikerüljön, de igazából ha a “saját mérföldkövetemet” sikerül átlépnem, vagyis túl tudok lendülni azon, hogy nem bírom elkezdeni a sztorit, nem tudok fejezetekben gondolkodni, akkor már az is egy szép lépés lesz a korábbiakhoz képest.

És gondoltam, ezekhez nagyon jó motiváció lesz a nanó, mert ott sem az a cél, hogy mennyire szuper legyen, amit írunk, hanem maga az, hogy haladjunk. Azt ugyanis már láttam a korábbi próbálkozások alatt, hogy a túl precíz előre tervezés, és így az, hogy tényleg kapásból jó is legyen, amit leírok (van ilyen amúgy egyáltalán? :D ), nekem nem fog menni. De azért csak úgy magamtól nem tudtam elengedni a folytonos agyalást, hogy minden egyes kis ötletnél ne motoszkáljon a fejemben, hogy “de nem lesz jó”. Ez ellen meg jól jött, hogy megváltoztattam a célt: nem a jóság volt a cél, hanem a szószám.

Nem volt még tapasztalatom, nem hogy nanóról, de még regényírásról se (mármint így felnőtt fejjel, amikor már ott dörömböl a gondolgaimban egy halom írástechnika), meg amúgy is elkeztem már az első fejezetekkel próbálkozást valamivel korábban, ami jól is jött november elejére. Addigra már volt némi anyagom, amit az első napokban összeollózhattam. Nanó szempontjából ez azt hiszem, amúgy csalásnak számítana, de ezzel is bőven volt munka, meg nem is tagadom le sehol, hogy korábbi részek beollózása és átírása is történt az elején, szóval engem nem zavar. Tudom, hogy az nem “tisztán novemberben megírt szószám”, nem is állítom sehol, innentől nincs vele gond. :D Ráadásul jól jött, hogy felvegyem a fonalat, és lassan, ahogy egyre csökkent az összeollózható, összeköthető szöveg mennyisége, egyre több részt kellett frissen megírnom, és egyre nagyobb lett a lemaradásom a grafikon szerint, átálljon az agyam a “szótermelésre”.

Persze, azért nem ment se túl gyorsan, se túl jól, főleg, mert nem volt nagyon részletes vázlatom előre, inkább csak a fő ív, egy kb. elképzelés, hogy mit szeretnék kihozni a sztoriból, és a főbb plotpontok, amikben nem is vagyok biztos, hogy jók így. Minduntalan leálltam gondolkodni, hogy mi legyen, hogy legyen, hogy lenne a legjobb, mert egyszerűen nem tudok mindent megtervezni előre.
Tudom, a legtöbbeknek az időhiány a fő nehézség, ami nekem nem volt nagy gond, szerencsére volt időm, lehetőségem írni, és ezért is bosszantott, hogy nem haladtam “kellő sebességgel”. Bosszantott és motivált is egyben, hogy hát ha minden adott, nehogy már ne haladjak! Nekem a fő nehézség az agyam, gondolkodásom átállítása volt. Hogy engedjem el, hogy nem fogom tudni előre eldönteni és kitalálni egy csomó dologgal kapcsolatban, hogy hogyan lesz jó. Főleg, hogy mostanában valahogy nehezen találom ki napközben, mit írjak - csak ilyen általánosságban, hogy “X és Y itt összeveszik” -, amikor leülök, akkor gépelés közben alakulnak ki a pontos történések is. És néha tök jó ötleteim jönnek közben, amiket tudom, hogy hiába terveztem volna napokig az adott fejezetet, akkor se jöttek volna, és nem is olyan spontán, mint akkor, ott, élesben.
Azt én elég könnyen elengedtem, hogy ne álljak le szavakon bíbelődni, ne most kezdjem el keresgélni a legtalálóbb jelzőket, legfrappánsabb kifejezéseket. Már csak azért is, mert ezen a ponton én még nem tudom, mi lesz oda a legtalálóbb. Egyszerűen mert még nem látom át az egészet, nincs meg a fejemben az egész történet pontról pontra, és így nem is tudom mihez igazítani a szavakat. Hogy is mondjam, emlékeztek a cikkre a “történet szintjeiről”? Én úgy vagyok vele, hogy amíg olyan dolgok nem biztosak, hogy melyik jelenet melyik után jöjjön, amíg lehet, hogy nem jó helyen van feszültség, nem jó helyen nyugszik meg a történet, amíg fennáll, hogy szálakat kell átpakolni, bővíteni, kiírni, szóval amíg nem tudom, hogy “mi történt”, addig nekem teljesen mindegy, hogy a love interest szeme tiszta kék, mint a felhőtlen égbolt, vagy nyugodt zöld, mint a csendesen hullámzó tenger? Kit izgat a tekintete, ha ki kell dobni utána a jelenetet? Elég annyi, hogy nyugodt volt, cifrázni ráérek később is :D
Épp ezért a szerkezeti kérdéseket viszont nagyon nehezen engedtem el. Ezt a regényötletet vittem nyáron kis dramaturgiára, volt feladat, ahol dolgozhattunk a saját sztorink plotpontjaival, és rengeteget segített az arra kapott visszajelzés, szóval egy nagyjábóli képem már volt, hová tartok az egésszel, és hogyan mehetnék arra, amerre én szeretnék. De a sztori egy csomó helyen még lyukas, a világom hiányos, a karaktereket meg kidolgoztam, amennyire tudtam, de most már azt éreztem, hogy a többit majd megmutatják magukból írás közben. És így, pláne nulla regényírói tapasztalattal, hiába akarta egy részem vonalzóval kimérni, hogy melyik jelenet pontosan milyen irányba viszi a sztorit, nőnek-e a tétek, jó-e a feszültség - nyugalom helye, aránya, pontosan mit reagáljanak a karakterek, nem ment. És valahogy nem is élveztem volna. Szeretem, amikor írás közben nincs előttem milliméterpapír és bár tudom, hogy honnan hova szeretnék eljutni nagyvonalakban, nincs a karakterek minden mozdulata mellé szigorú utasítás rendelve, hogy mit kellene tenniük, mondaniuk. Így arra jutottam, hogy el kéne dobnom a vonalzómat, amit amúgy se élvezek, és bevállalni, hogy igen, ilyen kevés tervezéssel biztosan lesznek béna jelenetek, esetleg felesleges hurok valamelyik szálban.

És csak miután ezt sikerült valamelyest letennem - teljesen nem is célom, csak annyira, hogy haladni tudjak, és ne kössön meg a folytonos agyalás és aggódás, hogy nem jól csinálom -, akkor sikerült a szószámokra figyelnem. És amúgy meglepő módon a mégis kikerülhetetlen átgondolásokat így, mivel sürget a grafikon szépen nyíló ollója, gyorsabban lepörgetem, mint amúgy tenném. Egyszerűen van az egészben egy lendület, gyorsabban döntök, és persze nem biztos, hogy jól, de mivel akkor se lenne biztos, ha többször ennyi időt szánnék rá, és azt már próbáltam, ezért igazából jó ez így. Mert jobban jelenleg nem tudom. :D
Ami még sokat segített nekem, hogy írós barátok, akik már tapasztalt nanósok, meséltek a sprintelésről (Adott idő alatt minél több szót leírni. Lehet egymással is “versenyezni”, vagy egyszerűen saját magaddal.), és ezek a 20 perces villámgépelések nekem annyira jó játéknak bizonyultak, hogy megtartottam, mint módszer. (Legalábbis a first drafthoz XD)
Amúgy ez ellen is tiltakozott az agyam, mert hát milyen pocsékat lehet már írni ilyen villámírással, gondolkodni se lehet közben rendesen, stb. De a lassabb írással, a gondolkodással nem haladtam. És kétszer húsz percet rászánni az életemből arra, hogy kipróbáljam, úgy éreztem, megéri. Mi rossz történhet? Kidobok az ablakon kétszer húsz perc alatt megírt szöveget? Na bumm :D
Igazából az utolsó napokban ráhúzásra meg magára a nanóra is valahol ez a gondolatmenet vett rá. Hogy én megpróbáltam lassabban, tervezve, mindent átgondolva, amennyire tudtam, de ez a mostani a negyedik regénytervem, és még egyik korábbiból se lett semmi, három év alatt nem jutottam el egy first draftig sem. Ha kipróbálom a nanót, és nem sikerül, hát, legfeljebb kiesik egy hónapom - ami arányaiban a három évhez képest nem sok -, aztán folytathatom ugyanúgy, ahogy eddig próbáltam, mert hát lehet, hogy csak nem voltam elég kitartó. De ha nem a kitartással volt a gond, hanem a módszerrel, hát akkor itt az alkalom kipróbálni valami újat. Max nem jön be :D

Hozzáteszem, tudom, hogy sokakat frusztrál az egész nanowrimónak a rendszere, nem tudnak, nem szeretnek mennyiségben gondolkodni, ha szövegről van szó, nyomasztja őket a végső és a napi szószámlimit, és ezt teljesen meg tudom érteni. Azt hiszem, ha komolyan venném, engem is nyomasztana. És nem is gondolom, hogy mindenkinek ez a módszer való, még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán nekem való-e? Mert hát lehet, hogy ezzel a módszerrel végigdarálok egy-két hónap alatt egy nyers kéziratot, de az annyira használhatatlan lesz, hogy utána a nulláról kell kezdenem. (Mondjuk mivel a vázra megyek, hogy az alakuljon, én eleve azzal számolok, hogy ezt a nulláról újra kell majd írni, és egyelőre azt képzelem, hogy a váz átlásában viszont segíteni fog ez a pocsék szöveg is.) Aztán lehet, hogy még vázalkotáshoz sem lesz használható. De ezen egyelőre nem aggódok.
A napi szószámokkal is úgy voltam, hogy hmm, a kitűzött célt komolyan vettem és tényleg dolgoztam érte, de ha nem jött össze, azt nem vettem annyira véresen komolyan. A grafikont meg inkább amolyan statisztikának használtam, amiről később ránézve érdekes dolgokat lehet megállapítani, és így megismerni, hogy nekem mi is jön be, mi működik. Pl. hiába írtam keveset a hétközbeni napokon, ha hétvégén ráfeküdtem, akkor akár 5000-es napot is tudtam csinálni. Vagy megnéztem, hogy amikor feltűnően jól vagy épp rosszul teljesítettem, akkor amúgy jó vagy rossz napom volt-e? (És ez pl. nem okvetlen jó nap - sok szám összefüggés, mert volt, amikor valami annyira kiakasztott, hogy kvázi kétségbeesésemben írtam, mert mást nem tudtam tenni.)
Lényeg, szerintem teljesen oké, ha valaki azt mondja, ez nem neki való, és szuper, hogy ismeri magát ennyire, mert akkor már tudja, hogy kb. mi működik, mi nem. Én ezt még most tapasztalom ki, most keresem a saját módszereim. A kísérletezésre meg bárkit bátran biztatok, jó móka tud lenni ^^

Szóval, nem lett meg a nanó. Még a fele se. Mert mikor láttam, hogy az 50 000 már biztos nem lesz meg, úgy döntöttem, hogy akkor próbáljuk meg a felét elérni. Csak úgy, a verseny kedvéért, és mert nagyon fogok örülni decemberben, hogyha minél többet megírtam már novemberben. Meg mert miért adnám fel, mielőtt vesztettem volna? Így belehúztam, és épp ezért jobban bosszant az az ezerpárszáz szó, ami tényleg azon múlt, hogy elszúrtam az időm chatelésre, egy-két kör játékra (mást is kikapcsol a PlantsVs.Zombies? :D), mint az, hogy nem lett meg az 50 000. Mert arra akkor lett volna esély, ha nem azzal megy eleinte az időm, hogy átállítsam a gondolkodásom. De megvolt a hajrázás élménye, és az biztos, hogy anélkül sokkal kevesebbet írtam volna (a vége előtt ca. 5 nappal még 11 000 szavam volt, ha ott feladom, mert hogy már nem lesz meg, akkor most nem virulnék a ~24000-nek). És újra írok! Újra fejezetekben gondolkodok! 8 év óta először újra regényt írok! :D Egyáltalán nem érzem magam vesztesnek :D

Egyébként amit leírok, borzalmas ám, nem “mutatom”, hanem mondom az egészet, inkább olyan, mint egy nagyon részletes vázlat, semmint élvezhető szöveg, ráadásul egy csomó elmismásolás meg lyuk van még benne. Mit szépítsek, teljesen béna. De ha meglesz, ezzel már lehet dolgozni.

No meg, az “év végéig first draft” kihívás még él, szóval egyszerűen nyitottam egy új projektet, újabb 50 000 szóval (írós barát amúgy is azt mondta, neki átlag 75 000 szavasak lettek a regényei, ahhoz lőttem be), és részemről még tart a verseny. ^^

Január elején majd jövök újabb beszámolóval, akár sikerül, akár nem. :)

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szurkolt vagy elviselte a nyavalygásaimat (mert volt ám rendesen, csak utólag ilyen vidám a poszt :D ) novemberben, akik segítettek, ha elakadtam, de különösen azoknak, akiktől bármikor azt hallottam, hogy ne görcsöljek rá, akik meséltek a “nanós gondolkodásról”, a sprintekről és arról, hogy azt lehet javítani, amit megírtam, hogy az írás játék :D

 

Share:

Életjel és kurzusbeszámolók

 


Sziasztok!

Néhány hete valaki rákérdezett, hogy megvan-e még a blogom, szóval rájöttem, hogy ideje volna némi életjelet adnom. : D 

Szóval a blog megvan, csak szegény oldal kicsit áldozatául esett a regényírási elakadásomnak. Nem szoktam ilyesmiről írni itt, ez nekem inkább a baráti beszélgetések biztonságába való téma, most se lesz hosszú, de mivel érinti az itteni hallgatásomat, így azért megemlítem.
Ismerős az az érzés, amikor valami nagy feladaton dolgozol, pl. hosszú sulis beadandón vagy ilyesmin, és amíg azzal nem vagy kész, de legalábbis nem áll össze annyira, hogy tudd, “már csak meg kell írni”, addig nem tudsz igazán másra figyelni, akkor se, ha egy ideje csak toporogsz egy helyben a feladattal? Csak ülsz fölötte és tudod, hogy úgyis utolsó este fogod megváltani a világot és megírni, de akkor se bírod ott hagyni és mást csinálni? Én szoktam így lenni, és most a regénnyel is így vagyok. Alakul, alakul, de most még inkább csak “ülök fölötte” és nem bírok másra figyelni. Ötletem is van, kedvem is van, időm is van, mégis hiányzik még valami. 

Tűnődök rajta, miért toporgok, vannak is gondolataim, megoldási terveim, de ez azért még idő lesz. Viszont jó eséllyel, míg ezeket nem pakolom helyre magamban, itt is ritkábban fogok megjelenni. 

(Egyébként már vázlatolom a következő posztot, csak megint sikerült egy nagyobb bejegyzést kitalálni, a fentiek mellett ezért is halad lassan.) Szóval csak ennyi történik a háttérben, a blog megvan, nem is akarom abbahagyni, nem is a bejegyzésekkel akadtam el, csak épp mással, ami kihat erre is. : )

Ez a főbb oka a hallgatásomnak, de van egy másik is: több kurzust is megcsináltam az elmúlt időben, amik bizony alaposan és kellemesen lefárasztották az agyamat. : D Beszámolókat se szoktam írni - de úgy látszik, ez egy ilyen nap : D -, viszont a dramaturgia alapozóról nem bírok (és nem is akarok) magamban tartani pár gondolatot, és akkor már a többiből is kaptok egy kicsit.

Leírás kurzus:

Ez volt a második kurzusom, tavaly ősszel, az utolsó Leírás. Kemény menet volt, de élveztem, és még olyan kérdésre is megtaláltam a választ az oktató, Kozma Réka segítségével, hogy miért van, hogy egymástól teljesen független emberektől egyformán megkapom, hogy jók a leírásaim, meg azt is, hogy nem jó az atmoszférateremtésem. ^^ Ez a kurzus már nem lesz többet, de vannak új, zsánerspecifikus leírás kurzusok, azok között érdemes lehet szétnézni, ha a leírásotokon szeretnétek csiszolni. : ) 

Misztikus-romantika (karakterfókuszú világépítés) kurzus:

Márciusban volt, ez az első négyhetes kurzus, amin részt vettem. Világépítés, na, az volt bőven! : D Szuper volt, és mindenkinek, aki tart a világépítéstől - ahogy én is XD -, üzenem, hogy ez tényleg a karakter irányából mutat be egy világalkotós gondolatmenetet. Nekem ez a gondolatmenet tetszett a leginkább, és az az izgalmas tapasztalat, hogy pár hét alatt egy halom világ-ötletet (persze, nem kerek, kidolgozott világokat) ki tudtam préselni az agyamból. Mivel összességében nem szoktam rágörcsölni a sulis feladatokra, inkább játéknak tekintem őket - na, ezt kéne megtanulnom regényeknél is, ott bezzeg nem megy : D -, így amellett, hogy tényleg húzós volt - legalábbis nekem, aki alapvetően nem ügyes és gyors világépítő -, de egyben jó móka is.
(És vagy ezen, vagy dramaturgián jöttem rá, hogy túl óvatosan adagolok infókat, olyannyira, hogy a végén nem is azt olvassák ki a szövegemből, amit írni akartam. De már legalább értem, miért nem értenek. : D )

Dramaturgia alapozó:

Na, ezt nem tudtam volna kihagyni, ennek a kurzusnak örültem a legjobban, mikor megláttam az új listát. : D Mióta hallottam a kurzusokról és a “nagy dramaturgiáról”, az izgat a legjobban, de az még túl erős nekem, ráadásul kéziratom sincs, amivel jelentkezhetnék. De ettől még nagyon érdekelt a téma, és a tökéletes lehetőséget a “kis dramaturgia” jelentette.

És ami miatt konkrétan írni akartam róla, az az, hogy egy darabig tűnődtem, ez meg nem túl “alacsony” szintű-e? (Mivel beszélgettünk róla írós baráttal, szóval másban is felmerült a kérdés, így be merem vallani, hogy bennem is ^^”), mert csak hármas szintűnek írták. Mi meg tűnődtünk, hogy hát jó, de mi már több kurzust megcsináltunk, olvasgattunk is a témáról, és ha itt azt boncolgatjuk végig, hogy “...mélypont-tetőpont…”, az vajon mennyi újat fog mondani? 

Mondott. És nem is csak erről volt szó, bőven voltak olyan dolgok az anyagban, amivel én még máshol nem találkoztam, pedig elég sokat olvasok. Plusz a feladatok is jók és érdekesek voltak, és amúgy emiatt is (a többi más ok mellett) mentem el, mondván, még ha csupa olyanról lenne is szó az anyagban, amiről már olvastam (azért ezt nem gondoltam, hogy így lenne), a feladatok, és hogy lehet kérdezni az oktatótól, akkor is sokat segítenének. És tényleg, ezt már máshol is említettem, de továbbra is tartom, szerintem bárhol áll is valaki, egy szerkesztő csak segíteni tud neki még tovább fejlődni, én meg még amúgy is csak eléggé alulról szagolgatom a dramaturgiát (is).

És ha már feladatok: említettem, hogy a nagy dramaturgiára már várnak kéziratot, ide viszont nem írtak semmit, még vázlatot se kértek. Kíváncsi voltam, hogy akkor mi lesz itt, és mivel már elkezdtem addigra kitalálni egy sztorit, reméltem, hogy azért azzal is lehet dolgozni. És ami az egyik legjobban tetszett nekem a kurzus felépítésében, hogy a feladatokat úgy állították össze, hogy nem kellett hozzá nem hogy vázlat, hozott ötlet se, úgy is mindent meg tudtál csinálni, de ha volt már valamid, volt olyan feladat, amire behozhattad, és akkor tényleg arra kaptál visszajelzést. Szóval tényleg bátran lehet jelentkezni, akár ötlettel, akár anélkül, ráadásul Róbert Kati nagyon kedvesen segít.  : D 

Ami még részemről nagy pirospontot ért, hogy minden kurzus végén kérnek visszajelzést, és a misztikuson említettünk pár dolgot, hogy szerintünk mivel lehetne még javítani a dolgon, és a dramaturgián tényleg változtattak is pl. az időbeosztáson.

És ha már időbeosztás, meg visszatérve a hármas szintre: a dramaturgiát tényleg könnyebbnek éreztem, mint a misztikust, és főleg amiatt, hogy könnyebbek voltak a hétközbeni feladatok. A magam részéről ennek is örültem, no, nem mintha nem szeretnék dolgozni - naná, hogy szeretek, azért jövök kurzusra : D -, viszont mivel nekem volt eleve regényötletem, így a kurzus alatt maradt némi időm és agykapacitásom azt is csiszolni a leckékkel párhuzamosan. 

Rengeteg mindent megtanultam a kurzusok alatt, napestig itt ülhetnénk, ha felsorolnám, meg még elő is fogom venni az anyagokat, házikat később is, az biztos. És bátran ajánlom a négyheteseket is! : D 

Még vannak terveim, és bár ez a mostani dömping jól esett, idén már nem megyek többre. Nem is tudom, hogy mondjam, szerintem ezt valahol érzi az ember, hogy mikor van ideje a kurzusoknak, a tanulásnak, és mikor a gyakorlásnak. A legelső, a párbeszéd után egy évig nem is mentem másra - bár akkor nem is volt ennyi, meg nem voltak rövidek se -, az ott elsőre klassz volt, de tömény is, hisz életemben először akkor jártam írókurzuson.
Aztán tavaly a leírás előtt/után éreztem, hogy na, most van erőm, agyam tanulni, kedvem is van, bírni fogom. És bírtam is, (persze, mélypont minden kurzuson van, de most nem erről beszélek), hanem hogy a végére se sokalltam be, lelkes voltam a végén is.
Most pedig valahogy nyugalomra vágyok, arra, hogy az eddig felgyűjtött elméleti tudást gyakoroljam, kipróbáljam. Hogy úgymond ne csak tanuljak - nem, mintha nem lenne még rengeteg, ami rám férne -, hanem írjak is. Izgat még az ideiek közül a romantikus atmoszférateremtés, de az már sok lenne. Majd talán két év múlva.

Még nem vetettem el azt a tervet, hogy jövőre, attól függően, hogy állok a regénnyel, megpróbálom az NA-t, vagy ha netalán lesz addigra kéziratom, a nagy dramaturgiát. De ez még a jövő zenéje, no meg jövőre lesznek új kiskurzusok is, így megeshet, hogy valami elcsavarja a fejem.

Szóval most egy kis csend jön, egy kis írás (ha végre összeállnak a dolgok : ) ). 

 

Share: