Novella - Szaltó

 


/A Könyvmolyképző Kiadó 2019-ben hirdetett young adult pályázatára készült novella./

Mert a "nem nyert" novellák is jók valamire, persze a gyakorláson kívül: lehet belőlük olvasnivaló blogra. : ) És így tanulhatnak belőle mások is. Egyelőre ezt érzem a legerősebb novellámnak, de sajnos se a kötetbe, se az oldalra kerülési szintet nem ütötte meg.
Szóval erre még gyúrnom kell. : D

(A beküldéshez képest minimális módosítások történtek.)

Ó, hogy a molyok rágnák meg Imre atya reverendáját! Megint elhúzta a reggeli misét.

A suli apró kápolnáját pengő-zengő hangokkal töltötte meg ötfős zenekarunk, míg a tanárok és a diákok kivonultak. Ahogy az utolsó srác is térdet hajtott és távozott, intettem a többieknek, hogy nem kell több versszak, a záróakkordok jönnek. Rohamtempóban pakoltunk, a hajamat be is csíptem a gitártok cipzárjával.

Fene vigye el, én vagyok a hetes, nem lesz időm elszaladni még a tanáriba is táblafilcért, aztán át a suli másik felére a töri terembe! A kitűzők és a láncokban függő biztostűk ütemesen zörögtek a táskámon, ahogy rohantam fel az emeletre.

Átfutottam a párhuzamos osztályba, a 10. B-sekhez filcért, de az ajtóban megtorpantam és tágra meresztettem a szemem. Egy borzas, fekete hajú lány állt a tanári asztalon a bejárat felé fordulva, körülötte mindenki néma csendben nézte őt. Én meg lerúgott cipői helyén a lila harisnyája narancssárga cérnával megvarrt orrát.

– Hát ő meg? Új lány? – suttogtam a mellettem álló fiúnak.

– Pszt! Koncentrál!

Elhallgattam és összevont szemöldökkel figyeltem a lányt. Alacsony, nálam karcsúbb alakja hintázott az ablakokból besütő, sápadt, novemberi napfényben, ahogy lábujjhegyre emelkedett, majd ismét lerakta a sarkát. Szív formájú arcát állig érő, kócos haj keretezte és úgy ringott a fején a mozgástól, mint egy kusza madárfészek.  Fűzöld trikója rásimult tenyérnyi melleire, miközben egyensúlyozva mozgatta a kezeit, majd megigazította vállára csúszott, barackszínű melltartópántot. Térd fölé érő, meggypiros szoknyája ritmusra libbent. Az egész lány furcsa kis jelenség volt.

Megállt a mozgásban, nem nézett ránk, csak hátrébb lépett az asztalon. Az ujjaim rászorultak a gitártok fogantyújára, a vállam megfeszült. Az az őrült meg nekifutott, előre lendítette mindkét kezét, az asztal pereméről elrugaszkodott, a tábla fölé függesztett kereszt magasságába érve pedig felkapta és átkarolta a lábát. Bukfencet vetett a levegőben, majd alig fél méterrel előttem csattant a talpa a parkettán. De csak a bal. A másik lábfeje rosszul ért a földre, befelé fordult, ő pedig rázuhant a bokájára.

A teljes novellát az Apolló Tintafoltjai oldalán olvashatjátok.
Ha van véleményetek, ne tartsátok magatokban! Jelenleg ehhez a novellához kellett a legtöbb bátorság, hogy megírjam. : D
(És emlegetni fogom a februári
Ceruzanyomok cikkben. ; ) )

Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése